Örkény István egyperces levele

a hatvanöt éves Tverdota Györgyhöz

Tisztelt Professzor Úr!

Mint a 20. századi magyar irodalom kiváló értőjéhez fordulok Önhöz. Soraim magyarázata, hogy szerény munkásságom egy égetővé vált, alább részletezendő kérdését illetően nem járhatok el személyesen. Önnek nyilván nem kell mondanom: 1979. június 24-én lakhelyet változtattam, s azóta nincs módon közvetlenül gondoskodni írásaim sorsáról. Ama napon - írói körökben köztudott óvatosságom folytán - a kínálkozó lehetőségek közül nem volt bátorságom azt választani, melyet egy nem jelentéktelen itáliai írótársam 14. századi opusa Inferno elnevezéssel illetett; régi hibám: kalandvágyásom azonban a Paradiso felirat olvastán, az ottani egyhangúságot sejtve, témaszegénységtől tartva ugyancsak visszafordított. Jelenleg a Purgatorio kávéautomatája mellett üldögélve időzöm, a 223.456.687/∞ sorszámmal a kezemben várakozva ügyem kivizsgálására. Különben a fekete elég jó, csak sajnos az egészségre ártalmas cukor helyett ún. édeskét a gép nem szolgáltat.

Úgy hallottam, az egyik szomszédos termen látták átsuhanni József Attilát. Elhiheti, tisztelt professzor úr, mennyire örvendenék, ha a költő - ki mindkettőnkhöz közel áll - befutna egy szóra. Sietve, ismételten megjegyzem, amit sosem mulasztottam el papírra vetni - A vörös malom alcímű emlékezésemben is rálapozhat az érdeklődő -: „Sohasem voltam nagyon közeli barátja József Attilának". Ám itt bizonyára újra összemelegednénk: igyekeznék félretenni kákán is csomót kereső természetem negatívumait, s elfeledkezni arról, hogy véleményem szerint József Attilának nem volt humora, nekem viszont - legyen szabad legalább ebben bizakodnom - igen, így hát egymás társaságát csak a szükséges alkalmakkor viseltük el, kölcsönös önkorlátozással. Ugyanakkor tartok attól, hogy Attila eléggé zaklatott lesz, mert - mint éppen professzor úr egy nagy hatású reflexiójában maga is szóvá tette - neki sem mindegy, szobor alakban hol üldögél A Dunánál. Aki rendelkezik némi tapasztalattal a Duna közeli üldögélésben, tudja: nem mindig, nem mindenütt, nem mindenkinek úszik el a dinnyehéj.

Térjek azonban a tárgyra.

Nem panaszkodhatom: Egyperces novelláknak nevezett írásaim (hogy is mondják ma professzor úrék berkeiben? - rövidtörténeteim) majdnem fél évszázaddal keletkezésük után is szép sikert aratnak. Különösen az, mely nekem is szívemhez nőtt: az Apróhirdetés. Tisztán emlékszem a szövegére, s hogy először 1967 decemberében jelent meg az Új Írásban, Örök nosztalgia jeligével: „Joliot-Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot-Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással." Azt hiszem, nem rossz kis írás. Nem lenne helyes, ha saját művem elemzésébe vágnék bele, annyit mégis megjegyzek: Balassa Péter esztéta az ilyen típusú egyperceseimet sorolta az „ugyanarra cserélés" filozófiai, nyelvi problémakötegébe. (Balassa tehetséges fiú volt, egyperceseimről és Pisti-drámámról olyan tanulmánnyal rukkolt ki, melyet 1979 számomra nem könnyű késő tavaszán életművem lényegének legtartalmasabb megközelítéseként fogadtam.)

Ugyanarra cserélés - éppen itt van a bibi. Szeretett szülővárosom, Budapest illetékesei a térképeken 1959 óta Joliot-Curie térként szereplő közterület nevét az 1990-es évek elején Királyhágó térre változtatták. Bár szenvedélyes demokrata voltam és maradtam, nincs ellenemre a királyok hágása, ám, tisztelt professzor úr, ezzel a döntéssel az irodalmi érték arculcsapása ment végbe! Hiszen előállt egypercesemnek egy olyan olvasata, mely szerint „Joliot-Curie téri lakásomat" (stb.) „Királyhágó téri lakásra" (stb.) óhajtanám cserélni (mármint az apróhirdető, akit én keltettem életre). Netán kár is hirdetnie a kétségbeesett embernek (benyomásom szerint nagy valószínűséggel inkább férfi, mint nő), hiszen a kívánt csere anélkül történik meg, hogy ő maga bármit is tenne érte. Tegnap még a Joliot-Curie téren lakott, ma már a Királyhágó téren. Hol van itt az esztétikum sajátossága, vagyis az ugyanarra cserélés?!

Tiltakozom: egy időtállónak bizonyult írásmű széptani érdekeit és jogait nem lehet ilyen durván megsérteni! Kilúgoztak! (Tudom, hogyne tudnám: a szerző halott. A novellámat lúgozták ki!)

Arra kell gyanakodnom, hogy a döntéshozókat Joliot-Curie (a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja) 1951-ben a szovjetektől kapott Nemzetközi Sztálin Békedíjának ténye ingerelte fel. Tény és való: ugyan a Curie tudóscsalád - a Pierre Curie, Maria Skłodowska-Curie házaspár, a lányuk, Irène Joliot-Curie és a vejük, Frédéric Joliot(-Curie) - 1903 és 1935 között öt Nobel-díjat takarított be (két fizikait és három kémiait; Maria alig nyolc esztendő alatt mindkettőből egy-egyet), de a fiatalok, ez a két fekete bárány (más országok más kitüntetései mellé) még békedíjazgatott is: 1955-ben Irène sem utasította vissza a Nemzetközi Lenin Békedíjat.

Joliot-Curie - „Királyhágó" - téri érintettségem miatt itt a kávéautomata mellett beleástam magam a kérdésbe, noha csak néhány forrást tudtam hozatni. Kósza hírekből úgy hallom, hogy Joliot-Curie egykor a téren látható mellszobrát már régebben elszállították, hogy később majdnem ugyanott egy új épület e célra kiképzett fülkéjébe visszahelyezzék. Erre nem került sor, s a szobor a/ egy galéria udvarán állna, ha el nem lopták volna; b/ ellopták ugyan, de a gipszminta alapján újraöntötték; c/ s most vagy a régi, vagy az új példány egy kutatóintézet udvarán található. Hiszem, ha látom!

Kedves professzor úr! Ön nem csekély befolyású szakmai tekintély a József Attila- és más kérdésekben. Nem tudna közbenjárni, hogy Apróhirdetés című egypercesem ismét régi fényében ragyogjon? Csupán a Királyhágó tér neve helyett a Joliot-Curie név visszaállítását kellene kijárni. Királyhágónak elnevezhetnék a budai hegyek valamely patinás részét; a királyhágás előtti tisztelgést pedig a Királyhágó utca neve egyébként is biztosítja. Amennyiben valóban az a fránya Sztálin és Lenin Békedíj a bökkenő, a Modern Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék respektusa (karöltve a felettes Intézettel) talán lehetővé tenné, hogy Frédéric és Irène örökösei visszajuttassák a plecsniket a Sztálin és a Lenin Békedíjat osztó bizottság örököseinek. A hadműveletbe esetleg be lehetne vonni az ön földijét, a jó szervező hírében álló Kabdebó Lórántot.

Professzor úr irodalmi érzékében és problémaérzékenységében tökéletesen megbízva szeretettel csatlakozom a születésnapi gratulációkhoz!

Híve: Ö. I.

P. s.: A művészet mégiscsak verhetetlen. Most jövök rá, hogy az ugyanarra cserélés ugyanarra cserélésre cserélődött. A motívum él! Olvasom ugyanis, hogy Joliot-Curie szobra (Marton László alkotása) nem lenne megfelelő helyen a kies téren, mert egy hatalmas szobormű, a tér dísze, a Cantata profana monumentalitásával elnyomná. Ki a készítője a számomra oly jólesően Bartók Bélát - s mellette József Attilát (akivel nem volt szoros a barátságom) - idéző Cantatának? Marton László.

(Az eddig ismeretlen egyperces levelet Örkény István hagyatékában az író századik születési évfordulóján, 2012. április 5-én megtalálni vélte és Tverdota György hatvanötödik születésnapjára, 2012. június 4-re lejegyezte: Tarján Tamás.)