Kőrösi Zoltán
Köd*
Október tizennyolcadika volt a kilencvenhetes bajnokság őszi évadjában, amikor a sorsolás szerint vendégségbe ment a Stadlerhez a Gázszer FC.
Az elmúlt hét bágyadt, mégis kellemes napsütése után reggel még úgy tűnt, ez a nap éppen a futballra való. Ráadásul jó meccs ígérkezett: a nemrég feljutott Gázszer meglepően jól szerepelt a bajnokságban, Hartyáni Gábor keze alatt összerázódva Földesék, Tieberék sorra gyűjtögették a pontokat, és a Stadler sem volt megvetendő ellenfél, különösen odahaza, az akasztói stadionban.
Szombat délután aztán hirtelen jött a hideg, az a fajta igazi, alföldi levegő, ami eleinte talán nem is több, mind hűvös légáramlat, de addig-addig kanyarog a tarlók fölött, kerülgeti a Tiszát, csúszkál a halmokon, hogy aztán egészen lehűl, látszik már benne a lehelet, megdermed a fű, és mintha apró kályhácskák fűtenének, gőzölög a játékosok feje, szürke felhőkbe olvad a látóhatár. Az is lehet, hogy éppen ebből, a leheletekből, a fejek fölött imbolygó pamacsokból kezdett összetapadni a köd: mindenesetre a második félidő kezdetére lassan ellepte már az egész stadiont. Mint valami lusta, túlhizlalt állat, úgy feküdt el a füvön, beleterpeszkedett a stadion betonkaréjába.
Tényleg nem volt rossz a meccs, az első félidő ugyan nulla-nullára végződött, de érezhető volt, hogy lesz gól. A második játékrész elején Hanyecz játékvezető tán ezért sem akarta lefújni a meccset, holott az ötvenedik perc táján már legfeljebb csak sejteni lehetett a túlsó kaput, s a lelátón elárvult nézők nem látták a távolabbi szögletzászlókat sem. Viszont, mintha csak kárpótlásként jönnének, ha már ebben a ködben látni nem lehetett a futballt, hallani és szagolni annál inkább: felerősödtek a hangok és a szagok.
Tisztán ki lehetett venni a játékosok zihálását, a labda pattogását, az egymáshoz csattanó testek tompa puffanásait.
Pontosan lehetett hallani az elejtett szavakat, a piszkálódásokat, az elsuttogott szidalmakat és a fojtott kiáltásokat is.
A fű roppanásait, a gyeptéglák egymáshoz nyomódását.
Hallani lehetett a mezek súrlódását.
De ami még különösebb: mindehhez soha nem érzett élességgel megérkeztek a szagok is.
Előbb csak a bemelegítő krémek csípős illata, a stoplis cipők bőrszaga, a labda párája, a fű lehelete szivárgott át a ködön, s persze az izzadtság orrfacsaró szaga is. Ám kevés idő múltán más szagok is tekeregtek már a stadionban.
Füstös ködszag, mint télen a falu szélső házai között.
Hideg, lassú víz szaga.
Ázott, kibolyhosodott fürdőköpeny szaga.
Az asztalon felejtett, érintetlen, megdermedt vacsora szaga.
Elfagyott, lassan rohadó virágok szaga.
Poros, kitaposott szőnyegek szaga.
Egy félre dobott, eső áztatta tégla szaga.
Egy rozsdásodó szög szaga.
A mosatlan tejeskannák szaga.
A letört betonszegély szaga.
A levelüket vesztett platánokon kiabáló, fázós verebek szaga.
A hirtelen felfűtött, dohos öltözők szaga.
A szakadt, fekete bőr gyúróasztalok szaga.
A fal mellé dobott, megszürkült, üres féldecis üvegek szaga.
A vasúti talpfák szaga.
A hideg, kesernyés cigarettafüst szaga.
Az összetöppedt, barna avar szaga.
Az emberek szaga, külön-külön minden egyes szurkolóé.
Az üres helyek szaga.
S akkor már abban a sűrűsödő ködben nem csupán a futball hangjai hallatszottak, de valami zúgás is, mintha a karéjban egy gépállomás hangjai keverednének, javításra beállított traktorok és kombájnok, csettegő, ócska motorok, a hangjuk egybeolvadt a vonatkattogással és a felrepülő madarak surrogásával, egy kislány kitartó, unalomig ismételgetett éneklésével, holmi mormoló beszélgetéssel, amit nyilván egy régi boltív erősített fel, puskalövésekkel, amelyek élesen, szárazon csattantak, a mikrofon dübbenéseivel és vízcsobogással, pohárcsörgéssel és üres üvegek csörömpölésével, a hideg köveken kifehéredő víz hangjaival, és azzal a zajjal, ahogyan a zuhanyozás zaja verődik a csempék között, s a loccsanásokkal, ahogyan a kinyújtózó test állig merül a kádba, valami egyre erősebb kattogásokkal, egyre gyorsuló, erős koppanásokkal, ahogy egy kalapács csap le a fára, nem ér szöget és vasat, tompán szól, mélyen, de hangosan.
Aztán elmaradt mindez, és nem hallatszott más, csak a labdapattogás.
Labdapattogás, és aztán egy hosszú, végtelenül hosszú sóhajtás.
Mint amikor a felfújt matracból elszökik a levegő.
Fehér, gomolygó köd takarta el a pályát.
Később, amikor Hanyecz lefújta a meccset, a jegyzőkönyvben azt rögzítették, hogy a mérkőzés egy-egyre végződött, a Gázszer szerzett vezetést Földes góljával az ötvenhatodik percben, ezt Hadár egyenlítette ki a hatvankilencedikben. Nem volt durva mérkőzés, mégis négy sárga lapot kellett kiosztani, Nagy D., Lőrinc, Nagy L. és Medvid kaptak büntetést, szerencsére a játékvezető kézben tartotta a találkozót, így kiállításhoz nem kellett folyamodni.
Azt nem írták le, hogy a hármas sípszó után a nézők még sokáig álldogáltak az akasztói stadionban, szagolgatták a ködöt és félrebillentett fejjel hallgatóztak, mint akik távoli hangokat hallanak.
Kiabálásokat, sípokat, koppanásokat.
Pedig nem is hallhattak semmit, hiszen csend volt ott, Akasztón.
Nem írták le, hogy egyesek szerint még napokkal a meccs után is néha olyan illat volt a stadionban, mintha a köd furcsa, oda nem illő dolgokat szállított volna magával, és hogy a játékoskijáróban még három nap múlva is fullasztó volt a hervadó virágok szaga.
Pedig nem is volt ott semmi, csak a fagyos fű, a beton és a salak.
Tudja valaki, milyen Magyarország szaga?
Azt a bajnoki szezont egyébként az Újpest nyerte hetvenhárom ponttal, a gólkirály a Gázszeres Tieber Krisztián lett húsz góllal. A kis Tieber. A Gázszer a nyolcadik helyen zárt negyvenkilenc ponttal, kiesett a Tiszakécske FC, a Békéscsabai Előre FC és az Ilzer-Stadler FC, osztályozóval bent maradt a Videoton, feljutott a Nyíregyháza FC, a Dunaferr SE és a III.Kerületi TVE.
A rá következő évben a Gázszer Akasztón játszotta a hazai meccseit, majd visszaköltözött Székesfehérvárra, a Sóstói Stadionba, a vezető edző Csongrádi Ferenc lett.
Abban a bajnokságban éppen az ötödik helyen állt a csapat, amikor feloszlották.
A részvételi jogot eladták a Pécsnek, a játékosok szétszéledtek, a Gázszer FC megszűnt.
*Részlet a szerző közeljövőben megjelenő Az utolsó meccs (történetek a titkos magyar focikönyvből) című kötetéből.
