Maros András
Kettéfűrészelve
„Szergej, kérem, foglalja össze röviden, mi történt magával!" „Hát... hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen túl ijesztő... izé... az a baj, hogy nem tudom máshogy mondani, csak ahogy történt. Kettévágtam magam körfűrésszel."
A középkorú mérnök, Szergej Alekszejevics Pozdorjanov a volvográdi kórház harmadik emeleti kórtermében fekve nyilatkozik a tévés mini stábnak. Két kérdés megválaszolása után Szergej nyaka megfeszül, a fejét megemeli, hogy belemosolyogjon és belekacsintson a kamerába. „Szia, Szasenyka! Szia, Szvetlána! Szia, Jura bácsi!" Nem kell aggódni érte, üzeni a megszólított rokonságnak, már jól van, hamarosan felülhet. Még egy hónap. A rendező egy ollónyisszantást mutat az ujjaival a kollégái felé: ki lesz vágva a fölösleg. „Mivel rengeteg a teendő otthon a ház körül - mondja a szája elé nyomott mikrofonba Szergej Alekszejevics Pozdorjanov -, a mozdulatlan fekvést tétlenségnek, időpocsékolásnak tartom". „Kit érdekel?" - tátogja a rendező ingerülten, miközben arcát masszírozza.
Szergej Alekszejevics Pozdorjanov egy közepesnél valamivel vékonyabb farönköt készült kettévágni nyaralója kertjében, amihez tíz emberből kilenc fejszét ragadna, de van egy, aki nem. Szergej Alekszejevics Pozdorjanov. Ahogy mondani szokás: sikított a körfűrész, a bestiális szerkezet, mely úgy hatol át több száz éves fatörzseken, mint kés az elöl hagyott margarintömbön. Helyszínelő tűzoltóosztagok szokták alkalmazni ezt a típust, mert a fémet is viszi, a baleseteknél ezzel a szerszámmal szabadítják ki a sérülteket a roncsok fogságából. Az iszonyatos hangra összecsődült a szomszédság, és a kerítésre tapadva nézték, mire készül a mérnök úr. Szergej Alekszejevics Pozdorjanov ráhelyezte a fűrészlapot a farönkre, ám a lap azonnal visszapattant, és elkapta a férfi mellkasát. A szomszédok egy szólamban felsikoltottak, majd fejvesztve rohantak át segítséget nyújtani, de Pozdorjanov úr közölte, nincs semmi baja, mindenki menjen szépen a dolgára. Azzal bement a házba a jogsijáért, a kis műbőr autós batyujáért, és ha a szomszédok nem állják útját, valószínűleg beül a kocsijába, és szétvágott mellkassal hajt a kórházba. A szomszédok azonban kihívták a mentőket, és míg a rohamkocsira várakoztak, a földre fektették és betakarták az egyre csökkenő ellenállást tanúsító mérnököt. Az egyik szomszéd azt javasolta, szorítsanak tiszta törülközőt a sebre, de végül nem tették, mert egyik szomszédnak sem volt tiszta törülközője. A mentőautó kilenc perc alatt érkezett a helyszínre. Két mentőorvos és két asszisztens ugrott elő, egyikük egy kétméteres, de arányos alkatú férfi, hiányzó metszőfoggal. Letépték Pozdorjanov úr vérben tocsogó kockás ingét, és a keletkezett seben keresztül felismerni vélték a sérült tüdejét és a lüktető szívét. A kétméteres asszisztens félrehúzódott, és ordítva hányt.
„Csak egy kis háztartási malőr", mondja zárszóként a riporternek a tizenkettedik napja benntartott férfi, majd mosolyogva megígéri a nézőknek, ha legközelebb ezzel a masinával dolgozik, felhúzza a védőpajzsot.
„Talán nem kéne rakétával lőni csatornapatkányra", szellemeskedik a háttérben egy mély hangú nővér. Megszólalását a hangmérnököknek nem sikerül utólag „leszedniük", mert Szergej Alekszejevics Pozdorjanovval egyszerre beszél, így az adáskazettán a nővér mondata is hallható.
Miközben a nézők a riportot látják, a képernyő alján a Pozdorjanov úrral kapcsolatos információk futnak. Ezekből kiderül, hogy volt már két autóbalesete (ebből a második súlyos), és egy hosszú utókezelésben részesült, miután önkéntesként szerepet vállalt a csernobili nukleáris hulladékok elszállítási munkáiban és a takarításban.
A riport végén elhangzik egy telefonszám, amelyre emelt díjas sms-ben lehet gyógyulást kívánni a kettéfűrészelt embernek.
