Bencsik Orsolya
Galip utolsó előtti tárcája
A tárcaírásra vonatkozó szabályok közül, melyeket Celâlnak adott a három, már idősödő tárcaíró, és melyeket a Milliyetben megjelenő tárcájában pontosan 64 pontba szedett, Galip a következőket húzza alá: (Kezében zöld golyóstoll, annak a párja, amit Alâaddin boltjában vett.)
14. Szeresd a törpéket, mert az olvasók is szeretik.
32. Ha művészet van egy tárcában, az már nem tárca; a tárca nem művészet.
40. A három nagy téma természetesen a halál, a szerelem és a zene.
62. Ne félj a plagizálástól se, hiszen a mi szegényes írás-olvasásunk minden titka, minden titkunk a misztikusok tükrében rejtőzik. Ismered Mevlâna elbeszélését a festők versenyéről? Ő is mástól vette át a történetet, ám ő...
Majd - már ténylegesen is Celâllá válva - ezt írja:
Az első törpe sokáig a cirkuszban dolgozott, utána költözött a kertvárosba, és szeretett bele a nőbe, akinek már a fia is magasabb volt tőle. Nem sokáig kellett várni, a tél tavaszba fordult, és akárcsak a nő ajtaja elé rakott aprócska bonszájfa, úgy ő maga is befogadást nyert. Többé már nem vágyott vissza a cirkuszba, és az európai nagyvárosok hotelszobáiban töltött magányos éjszakák is mind a múlt homályába vesztek. Gyűrűt vett, gyémántköves aranykarikát, és míg képzeletében a nővel kézenfogva gyerekkora Beyoğlujának utcáit járta, vasalt nadrágjáról, akárcsak negyvenötéves arcáról a ráncok, letünedeztek az élek. Ám a fiú csak mosolygott az előszoba fogasa alatt mind gyakrabban sorakozó aprócska cipőkön, és hiába lett az idő is egyre forróbb, a nő váratlanul közölte, szerelme elmúlt. A törpe, miközben az ékszerésznél a visszautasított frigy jelképét ezüst mandzsettagombokra cserélte, melyeket, hogy fényesek legyenek, szidollal kell jól megsúrolni, arra gondolt, nagy boldogság a jó házasság, de egészen biztosan van másféle is.
A második törpe Margarita infánsnő kedves játszópajtása volt, legalábbis ezt állították róla, arról viszont senki nem tudott, hogy a királyi gyermek, ha a fürkésző tekintetek nem látták, mily gonoszul bánt vele. Nem elég, hogy csípte, rúgta, női ruhákba is öltöztette, majd öregarcú babáját táncra utasította. Nehéz szoknyájában, szoros fűzőjében kapkodta lábát, hajlongott, és a kezébe adott kicsi cintányérokat ritmusra verte össze, miközben ha nem is látta, de tudta, nemcsak az infánsnő, a jobb bánásmódot élvező vadászeb is gúnyos mosolyra húzza a száját. Éjszakánként, mielőtt álomba sírta magát, a halál különböző nemein elmélkedett: hol önmagát, hol kegyetlen gazdáját, hol az undok ebet ölte volna meg. Így aztán képzelgéseiben egyszer a palota ablakából zuhant alá, másszor reménytelenül szerelmes lányként kékkövet ivott, a patak vizébe fojtotta magát, titkos füveskönyv receptje alapján kevert mérget itatott az infánsnővel vagy az ebbel, az est puha sötétjében konyhakéssel vágta el kényes torkukat, vadállatokkal tépette szét őket, de az is előfordult, puszta kezével fojtotta meg a szűkölő ebet, hiszen nemcsak eszével, de szívével is tudta, a halál szekere minden bút, bánatot elvisz.
Hogy végül nem lett a reménytelen szerelem betege a török, és nem lett az öngyilkosság vagy gyilkosság áldozata a francia törpe, a magyarkanizsai Jazz Fesztiválnak köszönhető, ahova - lévén mindketten a kortárs zene nagy kedvelői - a még enyhe, nyárias szeptemberben utaztak, és ahonnan, hiába vettek retúrjegyet, többé már, érzik, soha nem távozhatnak. Így, nem tudni, a hely szelleme, az ottani emberek vagy a teljesen új foglalkozás tette-e, a két kicsi törpe kivirult arccal ma is Ókanizsa Csodafürdője mellett kertészkedik: söprögeti az avart, levelekkel teli vesszőkosarat cipel, szuszakol, locsolja a Liget fáit, bokrait, virágait, cipeli az óriási agavét, miközben, ezt csak kevesen látják, valójában kaucsukot szednek, és titokban rózsaszín radírgumit, könnyekkel telt labdát főznek, melyekkel a kortárs jazz zenészek, a kisénekesek füttye, sípja között kacagva labdáznak, és meglelt boldogságukra mint féltő kincsükre vigyáznak.
