Zsidó Ferenc
Csak semmi felhajtás
Mi a fene történik itt?, háborgott Laska Lajos. Csak fekszem itt, szebb ruhában, mint a lakodalmamon, mellettem gyertyák égnek. Gyűlölöm a faggyúszagot! Emberek ülnek köröttem, idétlenebbnél idétlenebb pozícióban, s bőgnek. Meg kell a szívnek szakadni! Mit mondjak, ezért nem volt érdemes meghalni! Azt hittem, morgolódott tovább, a halál különös, az én halálom meg pláné: újszerű, meglepő. Erre fel mindenki rőköl körülöttem, ahogy mindig is lenni szokott. Hát nem unalmas? Több fantáziát néztem ki a halálból! - állapította meg mérgesen, csalódottan. Azt még csak lenyeli az ember, hogy életében nem történt semmi érdekes vele, de már halálában sem?
Hóember
Laska Lajost, ahogy ment a a bő havú, jeges utcán, vidám kis csapat vette közre. Havazódtak, pajkosan, fékeveszetten, persze egy-két eltévedt hógolyó a Laska fején landolt. Laska méltatlankodni kezdett. Ekkor a kis, vidám csapat se szó, se beszéd, hóembert készített belőle. A fürge kezek alaposan rátapasztották a havat, nehogy itt-ott leszotyogjon, s a turpisság kiderüljön. Laska kezdetben tiltakozott, izgett-mozgott, hátráltatva a munkát, de aztán rájött a dolog lényegére, a megtiszteltetés nem mindennnapi voltára. Laskának ugyanis örökös vágya volt az őselemekkel (újra) egyesülni. A földdel, a vízzel. S ez most a hóember halmazállapot-változásának köszönhetően valóra válhat! Türelmetlenül, mégis méltóságteljesen várta, hogy az idő megenyhüljön, s ő, vagyis a Laska-hóember olvadozni kezdjen.
Ez lassan be is következett, a havak megindultak, vizzé váltak, s kényesen lecsusszanva Laska testéről, eltűntek a földben. Laska ekkor már látta, hogy valami nincs rendben, merthogy ő nem fogyogat. Az a hó, kinek eddig ő embere volt, galádul elhagyja, új életet kezdve, de ő marad.
Laska ekkor úgy érezte - immáron sokadszor -, hogy csalás áldozata lett.
Urbánus és népi
Laska Lajos urbánus fickó volt. A vidékről nem sokat tudott, az is szóbeszédből, újságból, vagy esetleges irodalmi olvasmányaiból származott. Ha a falu szót meghallotta, mindig egy vasárnap délutáni idill képe jelent meg lelki szemei előtt (hogy kevésbé giccses kifejezésformát ne használjunk), amint a nénékák a padokon üldögélve fonogatnak, a népviseletbe öltözött fiatalok népdalokat énekelnek (csakis régi stílusúakat - ld. pentaton), a férfiak pedig a főtéren összeverődve színes mondákat mesélnek Csaba királyfiról, nagyerejű Kinizsiről, s a kutyafejű tatárokról.
Ennél többre nem is igen volt kíváncsi. Történt egyszer azonban, hogy Laskához egy külföldi látogató jött, akinek az volt a kívánsága, vinné már el vidékre, hisz annyi érdekeset hallott a magyar faluról. Laska máris ecsetelni kezdte, hogy a padokon nénékák, a fiatalok pentatonban, a férfiak régi történetekkel, s mind így.
Amikor megérkeztek, a falu kihalt volt. A főtéren egyetlen férfi sem lézengett, Csaba királyfiékkal egyelőre várni kellett. Laskának rossz előérzete támadt, de azért benyitott a Snack Bar-hoz címzett fogadóba, némi útbaigazításaért. Odabent két pvc-dzsekis fiatal a játékgépeket döngette, tekintetüket látva Laska nem szólította meg őket.
Lézengeni kezdtek a főutcán, az emeletes, hungarocellel burkolt házak közt véletlenül egy kis égszínkék vályogház is előbukkant. Közelebb érve táblát pillantottak meg rajta: Falumúzeum. A kapu zárva volt. Aztán egy korosabb nőt pillantottak meg, sietve jött szembe velük az utcán. Megállították, megkérdezvén, hol szokták tartani a nénékák a fonót, hát a férfiak hol verődnek össze. Az asszony a vállát vonogatva azt mondta, nem tudja, az urak milyen gyűlésbe jöttek, de ha a faluról akarnak többet megtudni, menjenek le az Alszegbe, ott lakik valami menedzserféle, az mindent megmutat. Laskáék hálásan köszönték az útbaigazítást, de a nő már indult is, merthogy meg kell nézze a tévében Mónikát, s aztán Balázs is kezdődik.
A menedzserféle készségesen fogadta őket, hogyne, uraim, jöjjenek be, van egy szép filmünk, fölvettünk arra mindent, direkt az efféle uraknak, mint maguk. A moziterem kicsi volt, de elegáns, a melegre való tekintettel a légkondi is működött. A film pazar volt, digitális minőség, 7.1-es hangrendszer. És tényleg rajta volt minden: a nénékák a padon (egyikük kezében guzsaly!), a fiatalok népviseletben, énekelve (pentaton!), a férfiak is összeverődve (Csaba királyfi!). Laskáék egészen eltelve, zsongó lélekkel álltak fel a műbőr székekből.
Fizetni mindössze egy eurót kellett fejenként, amikor az összeget kevesellve csodálkozásukat fejezték ki, a menedzserféle önérzetesen csak ennyit mondott: De uraim, hisz falun vagyunk!
Kilép
Egy napon Laska úgy érezte, elég, ez így nem mehet tovább, túlságosan elfajultak a dolgok, ki kell lépnie a Szervezetből. Merthogy ott csupa öntelt, felfuvalkodott, hájfejű bunkó van - Laska korholta magát, amiért erre csak ilyen későn jött rá. Cinikus hangvételű „búcsúlevelet" írt, melyben részletesen ecsetelte kilépésének okait. Valósággal ontotta az elmarasztalásokat, a sértéseket, a Szervezetet élveteg, önző majmok gyülekezetének ábrázolta, hol egy olyan nemes lélek, mint ő, nem érezheti jól magát.
A levelet kéjes örömmel tette postára, úgy, mint aki megmutatta.
Az, hogy sosem volt tagja a Szervezetnek, nem érdekelte.
