Becsy András
Jancsika
A csipketerítő kisebb volt az asztal lapjánál, de rojtjai még így is lelógtak róla. A rojtoknak egymástól párhuzamosan kell lógniuk, olyan távolságra, amilyen távolságra a rojtokat a terítőhöz varrták. A rojtok néha összekuszálódnak, amire a háziaknak, főképp így, vendégvizit előtt, figyelni kell, hisz már az anyáik, nagyanyáik és ősanyáik is ellentmondást nem tűrően betartatták a szabályt. Így gondolta ezt Berta is. Egy Somogyváry könyvet pihentetett az ölében, és a terítővel babrált.
Laci. Egyszer Rozi, a cselédlány, a porolófára tette apuska kedves ágyelőjét, Laci meg, amíg Rozi vízért ment, levágta a rojtjait. Ilyen volt Laci.
Elmosolyodott.
- Ugye Rozi volt a cseléd, amikor Laci a szőnyeg rojtjait levágta? - kérdezte az ablaknál álló Máriát, míg tovább egyengette a terítőt.
- Igen - bámult ki az ablakon a testvér. - Igen, ő volt, de ezt hagyjuk, ne firtassuk. Rozit.
- Igen, csak eszembe jutott. Milyen mérges volt apuka!
- Az volt. Mintha az idő is órára járna, pont huszonegyedikével toppant be a tavasz.
Berta felnézett. Nem firtatta.
Pontos idő, a mezőhegyesi református templom órájához igazították a világot, legalábbis ezt mondta drága Béla bácsi, aki egyszer Laci nyaralásakor levelet postázott apuka részére, melyben azt kérte, hogy tegyen valamit a fiával, mert a padra borulva zokog, annyira meghatja az ő prédikációja. Szegény Béla bácsi! Pösze volt, talán az egyetlen pösze lelkész Magyarországon. Laci meg rázkódott a nevetéstől. Milyen sokszor kifigurázta ebédnél Béla bácsit, apuka bosszúságára. Ilyen volt Laci, bámulta Mária az előkertet és az azon túli műutat.
Az előkert drótkerítését borostyán futotta be, és mint egy szőnyeg, elterült a kert felén. A levelek között apró ibolyák dugták ki fejüket.
A belső kertben diófa állt, és az orgonák alá fodormentát ültettek. Laci a dió levelét és a mentát is megdörzsölte ujjaival, aztán az illatukat szagolgatta. Ilyen volt Laci, szöszmötölt a terítővel Berta.
A teavíz felforrt. Mária kamillafüvet tett a szűrőbe és átöntötte rajta a vizet, majd a szűrőt a pohárra akasztotta, keveset még áztatta a kiszárított növényt. A zongora mellett régi esernyőtartóban apuka jogi diplomájának tekercse állt, mellette nagyapáé, dédapáé, és annak apjáé. Lacié is ott volt.
- Kész a pirítós is. Vajjal kéred?
- Nem tudom, talán.
- Döntsd el, most még meleg! - szedte ki óvatosan az új gépből a kenyereket Berta.
A kamillateát ízesítés nélkül itták. Idős korban jót tesz a gyomornak, ébren tartja a bélműködést.
Egyszer Veronika néninek nem volt kedve kis dolgát a latrinán elvégeznie, és csak úgy, suttyomban a szoknya alatt, vigyázban állva, úgymond: huszárosan, a kert végében engedte ki felgyülemlett mérgekkel teli folyadékát, amit Laci kilesett. Veronika néni távozása után pikáns részletességgel elmesélte nekünk a történteket, majd a néni legközelebbi látogatásakor huszáros viccekkel szórakoztatta apukát, aki a düh és a nevetőgörcs mezsgyéjén állva próbálta leinteni a fiát, mi meg nem tudtunk hova nézni. Veronika néni nagyokat kacarászott, és kérte, hogy meséljen még Laci huszáros vicceket. Ilyen volt Laci, kente a pirítóst Berta.
- Jancsikát elhívjuk nyáron? Tavaly is örült az invitálásnak. Szegények.
- Rozi nem szereti, ha idejár. Azt mondja, nem akar terhünkre lenni. És különben sem szegények! Laci tisztes összeget hagyott rájuk - mondta az ablaknak Mária.
- Azért a rojtokat még befejezem. Hátha...
- Talán - vágott Berta szavába.
Mária elfordult az ablaktól, és Bertára nézett. Világoskék szemek találkoztak. Bertának Mária maradt, Máriának Berta a jussa. Testvérek. Berta az ablakhoz ment, megfogta Mária karját.
- Nyílnak a nárciszok - mondta Berta.
Bár kipusztulna minden nárcisz!
Gondolta Mária.
