Drámák

 

 28-Acsai_Roland.jpg

 

Acsai Roland

 

Farkasok

– mitologikus dráma időkben, terekben és életekben –

 

Szereplők:

 

Férfi

Démon
Kórus

 

(A kórusok részeit a férfi és a nő kórusban mondhatják, de egy harmadik szereplő is előadhatja. A démon nem látszik, tehát valamelyik szereplő is elmondhatja a mondatait. Tervezett időtartam egy óra, másfél. A szöveg teret hagy a rendezői ötleteknek, továbbgondolásoknak, mozgásos, szöveg nélküli részeknek, sőt, számít is rájuk.)

 

Kórus:

 

Szél vág a farkasok szemébe,

Erősebbek, mint a fenékig befagyott tó,

Erősebbek, mint a téli fatörzs, a fagyott föld,

 

A csontjaik ropognak, mintha a hó ropogna,

Vajon ki járkál csontjaik méteres havában,

Milyen vadász, vagy milyen isten?

 

A falka úgy hömpölyög, mint a fekete tejút,

Éhségük meghatározhatatlan,

Ők maguk az éhség,

Ha akarnak, a fogukra tűznek mindent,

Felfalják az egész földet.

 

Kitátott állkapcsaikban eltűnnek a hósipkás hegyek,

Ki ezek a farkasok, mik ezek a farkasok,

Honnan jöttek, hová tartanak?

 

Gyorsabban robognak, mint ahogy a bolygó

Suhan az űrben, egyszer lefutnak róla,

Elhagyják a földet, és az égre kelnek,

 

És befalnak minden bolygót,

Az utolsó csillagot is, hogy bennük ragyogjon

Tovább, mint szemeikben az éhség.

 

(Szünet, valami képi, mozgásos dologgal kitöltendő)

 

 

És a farkasok nem állnak meg, mert nem állhatnak meg,

A génjeikben nincsenek leengedett sorompók,

A szíveikben nincsenek leengedett sorompók,

És a földre sötétség borul,

És a hegyeket és a tornyokat felfalják,

Ahogy a csillagokat és a napot is.

 

A farkasok tovább rohannak az űrben, újabb bolygókat

Keresnek, és a földet itt hagyják, megszégyenülten,

De az újjákezdés lehetőségével terhesen.

A föld vonaglik, és újabb embereket szül,

Például egy férfit és egy nőt,

Nem gyereknek születnek,

Hanem felnőttnek.

De minden előttük élt ember emléke az ő emlékük lesz,

Minden előttük leélt gyerekkor és minden előttük leélt

Felnőttkor.

A földön nincs semmi, a föld üres, a föld tiszta lap,

De nem fehér, hanem fekete, mint a korom.

A férfi a zsebébe nyúl, és magokat vesz elő belőle,

Hogy újjáteremtse a földet.

 

 

Nő: Ruhában vagyunk. Egész csinos.

Férfi: Semmi meztelenkedés, mint az első emberpárnál.

Nő: Milyen magok ezek?

Férfi: Házmagok, állatmagok, virágmagok, tengermagok, hegymagok, felhőmagok, és napmagok. Mindent újjáteremtünk.

Nő: Mi ketten?

Férfi: Mi ketten.

Nő: Adj belőlük!

Démon: Ne teremtsetek! Hagyjatok mindent úgy, ahogy van!

Férfi: De hát nincs sehogy!

Démon: Éppen ez a lényeg. Nekem így jobban tetszik.

Nő: Ki ez?

Férfi: Egy démon.

Démon: Ne folytassátok! Adjátok nekem a magokat!

Férfi: Mit tennél velük?

Démon: Elpusztítanám őket.

Férfi: Miért adnám neked őket? Ha megkapnád őket, védtelenek lennénk veled szemben. Bennünket is elpusztítanál.

Démon: Okosabb vagy, mint amilyennek hittelek.

Férfi: Amíg a magok nálam vannak, nem tudsz legyőzni, ezt te is tudod.

Démon: Az nem olyan biztos.

 

(A férfi birkózni kezd egy láthatatlan erővel, aztán fekvő helyzetbe kerül, a nő odamegy hozzá)

 

Nő: Elvitte a magokat?

Férfi: Nem.

Nő: Hála az égnek!

Férfi: Belőle is egy mag lett. Démonmag.

Nő: De őt nem ültetjük el, igaz?

Férfi: Nem.

 

(A férfi le akarja nyelni a démonmagot, de a nő kikapja a kezéből)

 

Nő: Mit művelsz?

Férfi: Nem tudom, mi ütött belém.

Nő: Majd én vigyázok rá. És rád is…

Férfi: Bocsánat.

Nő: Vedd elő megint a magokat!

Férfi: Házak, állatok, virágok, tengerek, hegyek nőnek belőlük, látod?

Nő: A növekedést nehéz megállítani, erősebb a pusztításnál.

Férfi: Most jöhet az ég! Először elültetjük a csillagokat, a bolygókat és a felhőket.

Nő: Milyen szép csillagok. Lilák.

Férfi: A napot a végére hagytam.

Nő: De hisz ez egy napraforgómag.

 

(A férfi az égre dobja a magot, és egy hatalmas napraforgó születik belőle)

 

Nő: A nap egy napraforgóvirág? Megint világos lett. Istenmagod is van?

Férfi: Őt nem kell megteremtenünk. Ő sértetlenül megmaradt. Az istenre tehát emlékszel. Mire emlékszel még?

Nő: Mindenre. Csak a farkasokra nem.

Férfi: Csak a farkasokra nem.

Nő: Amikor születtem, az anyám megőszült.

Férfi: Amikor születtem, az anyám megőszült.

Nő: Miért ismételed meg a szavaimat?

Férfi: Mert ugyanezekre emlékszem.

Nő: De a farkasokra nem. Mi lesz, ha visszajönnek?

Férfi: Újra kezdjük.

Nő: Hazudtam az előbb. Valamire azért emlékszem a farkasokból.

Férfi: Mire?

Nő: Az éhségükre.

Férfi: Az éhség jó is lehet. A rossz jó is lehet. Mire emlékszel még?

Nő: Mondom, hogy mindenre. Te mire emlékszel?

Férfi: A szerelemre.

Nő: Belém is szerelmes leszel?

Férfi: Már az vagyok.

Nő: A farkasok nyála a földre cseppen.

Férfi: Ezt úgy hívják eső.

Nő: Ezt meg úgy hívják vér.

Férfi: Miért haraptál a karodba?

Nő: Mondtam, hogy éhes vagyok.

 

Kórus

 

A farkasok nyála a földre cseppen, és úgy hívják, eső,

És úgy hívják vér.

A napraforgó a nap felé fordulna, de a nap nem létezik,

Csak saját magába fordulhat.

 

Férfi: Szebb ez a világ, mint a régi?

Nő: Csak annyira szép, amennyire mi azok vagyunk. Mit csinálsz?

Férfi: Téged akarlak hívni, de ki vagy kapcsolva. Nem szeretem, ha ki vagy kapcsolva.

Nő: Ki vagyok kapcsolva, mert lelki gyakorlaton vagyok. Ilyenkor senkivel sem beszélek. Majd este írok egy üzenetet.

Férfi: Már este van. Tizenkettedszer próbállak. Még mindig ki vagy kapcsolva.

Nő: Te hol vagy?

Férfi: Hol lennék? A szobámban. Egyedül. Meg a Facebook. Kitettem egy verset. A farkasokról. Talán azért írtam róluk, mert nem voltál velem.

Nő: Talán.

Férfi: Még mindig ki vagy kapcsolva.

Nő: Mondtam, hogy lelki gyakorlaton vagyok.

Férfi: Egyedül fogom elmondani a jegyesek imáját, de remélem, hogy a jegyes oktatáson már ott leszel. Mit szólna a Béla atya! Már kétszer ültem egyedül a jegyes oktatáson. A páros teszteket is egyedül kell megírnom. Tudod, milyen nehéz kitalálnom, hogy mit válaszolnál?

Nő: Játszottam. Előadásom volt.

Férfi: Tudom.

Nő: Csütörtökön már ott leszek. Várom.

Férfi: Ma tényleg nem fogsz írni egy sms-t sem?

Nő: Értünk imádkozom. Küldözgetem az sms-eket az égnek.

Férfi: Azokat is megkapom? Hová érkeznek?

Nő: A szívedbe.

Férfi: Tényleg nem hívtál. Másnap reggel kaptad meg az üzenetem, és azt írtad, nem volt térerő a másik házban, ahol a telefonod hagytad.

Nő: Így volt.

Férfi: Aztán azt írtad, hogy ez a mai nap fontos lesz, és már nem fogod megnézni a telefonod. Ez teljesen rendben van. Amikor megírtad, hogy nem hívsz, olyan, mintha hívtál volna. De azért hiányzol.

Nő: Telefonos térerő helyett isteni térerő volt. Az isten kicsit olyan, mint az internet. Láthatatlanul körbevesz bennünket, és mindent tud.

Férfi: A farkasok orra meg olyan, mint egy google-kereső. Mindent megtalálnak.

(A férfi megfogja a nő kezét, és simogatni kezdi magát vele, viszonylag hosszú ideig)

Férfi: Szeretem, hogy ha simogatsz.

Nő: Főleg, ha így spontán, magamtól.

 

Kórus

 

A farkasok nem születtek, és nem halhatnak meg,

De lassan kiengesztelődnek,

Mint a sértett istenek,

A szívükből virágok nőnek,

Ne lepődj meg, ha vérszaguk van,

Illat helyett.

A farkasok egymásnak telefonálnak,

Megváltoztatják a profilképüket a Facebookon,

És kiteszik az új verseiket,

Kiírják, hogy kapcsolatban vannak, és tényleg

Szeretik egymást,

Ahogy csak a farkasok tudják szeretni.

Gyertyák gyulladnak.

Szentjános- és szembogarak.

 

Férfi: Beszálltunk a rendeződ autójába, a macskahordozó mellé. Szűk volt a hely, egymáshoz nyomódott a testünk. Már tudtuk, hogy egymáséi leszünk.

Nő: Megállított bennünket a rendőr, mert az egyik fényszóró nem égett.

Férfi: De egyből elengedett. Nincsenek sorompók, nincsenek határok.

Nő: A macskákat Lenonnak és McCartneynak hívták.

Férfi: Bennünket hogy hívtak?

Nő: Te is tudod.

Férfi: Amikor imádkozni láttalak, beléd szerettem.

Nő: Miért pont akkor?

Férfi: Mert olyan koncentrált voltál, mint egy összezsugorodott csillag.

Nő: Az angyalszobrok megmozdultak. Mintha robotok lettek volna. Szárnyukról hullani kezdett az aranyozás, és lila fényt árasztottak a mártírok csontjai a vitrinben. Emlékszel, ott is volt egy farkas. Egy szobor. Az egyik szent lába mellett.

Férfi: Leugrott a talapzatról, és hozzánk futott.

Nő: A lábunkhoz dörgölőzött.

Férfi: Aztán kiszaladt a templomból.

Nő: A mozgólépcsőn láttuk viszont, amikor lementünk a metróba.

Férfi: Az emberek féltek tőle. Ijedezve húzódtak el.

Nő: Csak mi nem.

Férfi: Bennünket már ismert.

Nő: Megnyalta a kezünket. A nyála aranyfestékként vonta be a bőrünket.

Férfi: Szelíd farkas volt. Később kilőtték a rendőrök.

Nő: Sajnáltam azt a farkast.

Férfi: Ő is sajnálta az embereket.

Nő: A szent lába mellett kellett volna maradnia.

Férfi: Így belőle is egy mártír lett.

Nő: Mindig a töröknél ettünk.

Férfi: Biztos azért, mert az egyetemen altajisztika szakos voltál. Hasonlítottunk egymásra. Azt hitték ránk, testvérek vagyunk.

Nő: Most is hasonlítunk.

Férfi: Mindig hasonlítunk.

Nő: Kívülről és belülről.

Férfi: De azon az estén még nem tudtuk meg, mennyire egymásba illünk.

Nő: Hogy mennyire egymásnak teremtettek bennünket.

Férfi: Mi hasonlítunk istenre?

Nő: Mi hasonlítunk a farkasokra?

Férfi: A saját képemre teremtettelek.

Nő: A saját képemre teremtettelek.

Férfi: A saját képére teremtett.

 

Kórus

 

A farkasokat saját képére teremtette az isten,

Ők azok, akik a huszonegyre is lapot húznak,

Bátorság vagy vakmerőség?

Mindkettő és egyik sem.

Tudják, hogy a lapokat előre leosztották nekik.

Amikor vicsorognak, akkor is mosolyognak.

Jövőbe látó szemük olyan, mint a jós

Kristálygömbje.

Össze ne törjön.

 

Férfi: Egyszer vámpír voltam.

Nő: Az nem te voltál.

Férfi: Minden előttünk élt férfi és nő mi voltunk.

Nő: És minden előttünk élt ember emléke a miénk.

 

Férfi: Már untam a vámpírságot. Nem tudtam kimenni nappal a városba, mert a napfénytől porrá égtem. Pedig jó pár napkrémmel próbálkoztam. Abban az életemben költő voltam. A verseimet kitettem a Facebookra. Akkoriban jött el az az idő, amikor a nagymamák elözönlötték az oldalt. De én csak irigykedtem rájuk. Mert kerek volt az életük.

Nő: Voltak gyerekek, fiatalok, középkorúak és öregek.

Férfi: És gyerekeik is születtek. Eszembe jutott, hogy talán nem csak én tudom továbbadni a vámpírságot, de engem is megfertőzhetnek emberséggel. Hogy a folyamat talán megfordítható.

Nő: Ezért egy olyan nőt akartál keresni, aki a nyakadba harap, és emberré tesz.

Férfi: Meg is találtam. Egy színésznő volt.

Nő: Vagyis én. Csodaszép.

Férfi: Megbeszéltünk egy randevút. Annyira izgatott voltam, hogy észre sem vettem, hogy már egy órája Katy Perryt hallgatok a Youtube-on. Utána felhívtam a főnökömet, aki egy nálam is idősebb és erősebb vámpír volt, és közöltem vele, hogy kilépek.

Nő: Először szép szóval próbálkozott, utána fenyegetőzni kezdett, hogy „Allergiás lesz tavasszal a virágporra. Tényleg ezt akarja?!”

Férfi: Úgy látszott, ezt akartam. Este kiálltam az erkélyre, és denevérré változtam. Elrepültem a belváros felé. Már majdnem célba értem, amikor felbukkant a főnököm, szintén denevéralakban, és az oldalamba csapódott.

Nő: Lezuhantál az útra, alig tudtál elmászni egy autó kereke elől.

Férfi: A főnököm követett, az oldalamba mart. Amikor felnéztem, észrevettem egy templomot.

Nő: Azelőtt még nem jártál templomban. A vámpírok nem mernek belépni isten hajlékába, mert attól félnek, hogy porrá égnek odabent.

Férfi: Bevonszoltam magam, és magam után húztam az oldalamba kapaszkodó főnököm.

Nő: Aki riadtan nézett körbe odabent.

Férfi: Mielőtt kettőt pislogott volna, porrá égett és nem maradt más belőle egy kis szürke, tisztátalan porhalmon kívül.

Nő: Nem az volt a furcsa, hogy ő porrá égett, hanem az, hogy te nem. Elgondolkoztál rajta, mitől vagy te más, mint ő.

Férfi: Utána emberi alakot öltöttem. Elsiettem hozzád, és őszintén elmondtam neked, mit szeretnék.

Nő: Őszinte voltál, hiszen vallomásos költő voltál.

Férfi: Megcsókoltuk egymást.

Férfi és nő együtt: A harapás előtt pillanat végtelenül hosszúra nyúlt. (A férfi és a nő megdermednek az adott mozdulatban, és kínosan-viccesen sokáig, némán állnak) A nő ajka lecsúszott a vámpír nyakára. Gyöngyfogai felkarcolták, de csak egyetlen csepp szivárgott elő. Rubinfénybe vonta a kávézót.

Férfi: Ember lettem. Gyengeségemben lett az erőm. Esendőségemben az állhatatosságom. A múlandóságában az állandóságom.

 

(A férfi megfogja a nő kezét és megint simogatni kezdi magát vele)

 

Férfi: Szeretem, amikor simogatsz.

 

Kórus

 

A vámpírok és a farkasok néha kijönnek

Egymással, néha nem,

A tépőfogak csatájában

Szikrák pattognak,

És sötét foltokat égetnek a bundák mezőjébe.

Van olyan, hogy a vámpír a kritikus,

És a farkas az író.

A farkas szereti, ha megdicsérik munkáját,

És nem tűri a kritikát.

Még egy vámpírtól sem.

 

Nő: Most hol vagyunk?

Férfi: A jövőben. De az is lehet, hogy ez a múlt. Különben is minden ember emléke a miénk lett.

Nő: Ez egy űrállomás?

Férfi: Igen. A Szív-űrállomás. Mi neveztük el annak, amikor a földdel elvesztettük a kapcsolatot. Vedd fel a szkafandereket! Kimegyünk.

Nő: Mintha egy óriási méhben lebegnénk.

Férfi: A vezeték, ami az űrállomáshoz köt, olyan, mint a köldökzsinór.

Nő: Milyen zene ez?

Férfi: A fotonok zenéje. Olyan sok időt töltöttünk el az űrben, hogy hozzáfinomodott a fülünk. Már sokkal több mindent hallunk.

Nő: Hogy kerültünk ide, és mi veszi körbe alattunk a földet?

Férfi: Te is tudod. Az űrszemét.

Nő: Tudom, csak hallani akarom. Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz. Kezdd el, aztán majd néha én is segítek

Férfi: Amikor kiküldtek bennünket az űrbe, hogy kutatómunkát végezzünk, még nem tudtuk, hogy soha többé nem térhetünk vissza a földre a bolygót körbevevő, és váratlanul megszaporodott űrszemét miatt.

Nő: Akkoriban még kevesebb kozmikus hulladék keringett az űrben. De néhány év múlva már egyetlen űrhajó sem juthatott át a földet körbefogó űrszeméttelepen.

Férfi: A föld úgy bújt szemétpáncéljába, mint egy összegömbölyödött kilencöves tatu.

Nő: Több expedíció indult a megmentésünkre, de mindegyik űrhajó felrobbant, amikor egy vak műhold vagy más elszabadult fémdarab az oldaluknak csapódott, és az elpusztult űrhajók tovább gyarapították a kozmikus hulladék mennyiségét.

Férfi: Először csüggedtek voltunk, aztán az évek múlásával egyre kevésbé vágytunk vissza az anyabolygóra, amit az állandósult űrszemétfelhő miatt már alig ért napfény, és az örök tél miatt csak vegetált, vagy inkább haldoklott.

Nő: Maguknak sem vallottuk volna be, de egy idő után szinte drukkoltunk, hogy az egyre ritkábban induló mentőexpedíciók ne érjenek el hozzánk.

Férfi: Az élelmiszer- és folyadékkészletünket a fejlett technológiának köszönhetően folyamatosan tudtuk pótolni. De akadtak olyan űrállomások, amik nem voltak ilyen szerencsések.

Nő: Egy kislányunk is született. Szputynik. A nevét az első műholdról kapta. Nem járt iskolába. Hiányoztak neki a barátok. Kapott tőled egy cserepes virágot a kilencedik születésnapjára, és úgy simogatta, mint egy kiskutyát.

Férfi: De nem csak mi rekedtünk az űrben. Az űrkolóniák kezdetben békésen éltek egymás mellett, aztán amikor kezdett fogyni az élelmiszerkészlet, aggasztó hírek érkeztek az egymásra támadó űrhajókról.

Nő: Szputnyik integet az ablakból. Mintha valamire figyelmezetni akarna.

Férfi: Egy idegen űrhajó. Vissza az űrállomásra!

Nő: A kabinban megkérdeztem, hová mész.

Férfi: A fegyverraktárba. Mire visszatértem, az idegenek már beléptek. Egy férfi és egy nő. Felismertem őket. Szkafandert viseltek. Láttam már őket az információs rendszeren keringő hírekben. Több űrállomást kiraboltak, és végeztek a lakóikkal.

Nő: Meghúztad a fegyver ravaszát, de nem sült el.

Férfi: Régi volt a puska. Az űrkalóz akkor a lányunk felé fordította a fegyver csövét. Szputnyik felé.

Nő: Meghúzta a ravaszt.

Férfi: Mielőtt a fegyver elsült volna, a kalózcsalád harmadik tagja a lányunk elé ugrott. Egy fiú, nagyjából Szputnyikkal egyidős. Addig az apja és az anyja mögött állt, észre sem vettük. A kezében egy páncélba bújtatott kilencöves tatut tartott.

Nő: Ugyanúgy szerethette, mint Szputnyik a virágját.

Férfi: A sugár átégette a tatu szkafanderét, aztán a páncélját is, és kioltotta a kis lény életét.

Nő: Az anyja a fiúhoz ugrott, hogy félrehúzza az útból. Az űrkalóz döbbenten állt. Megrémítette a tudat, hogy majdnem lelőtte saját fiát.

Férfi: Kihasználtam az alkalmat, és a működésképtelen puska tusával hasba vágtam a kalózt, aztán kicsavartam kezéből a működőképes fegyvert, és mire felegyenesedett, a saját puskájával kellett szembenéznie.

Nő: Takarodjatok! Ne lássunk itt benneteket többé!

Férfi: Ezt én mondtam.

Nő: A nő maga után húzta a fiút, és a férfi is hátrálni kezdett.

Férfi: A fiú itt marad! Szputnyik rám nézett. A szeme felcsillant.

Nő: Néhány órával később Szputnyik és a fiú kisétált az űrbe, és az ajtó előtti stégről a mindenség sötét hullámsírjába temették az apró acélládába helyezett tatut. A fémkoporsó lebegve csatlakozott a föld körül szomorúan keringő űrszeméthez.

Férfi: Azon gondolkozom, pontosak voltunk-e, amikor múlt időben mondtuk el ezt a történetet. Lehet, hogy ez a jövő.

Nő: A jövőre is lehet emlékezni? Már régen nem szólalt meg a kórus.

Férfi: Itt az ideje.

 

Kórus

 

A farkasok virágokat esznek,

Falják a szirmokat,

Annyira mézillatúak lesznek,

Hogy a méhek már őket követik,

Bundájuk ragad a méztől,

Néha megnyalják az oldalukat,

Mint egy sebet,

De nem éreznek fájdalmat.

Valaki elültette a tavaszmagokat.

 

Nő: Most hol vagyunk?

Férfi: Valahol a múltban.

Nő: Ugye, nem azt akarod mondani, hogy Csipekrózsika vagyok?!

Férfi: Csodálom, hogy nem a Piroska és a farkasba csöppentünk.

Nő: Ennyi farkassal…

Férfi: Akkor én leszek a herceg.

Nő: Aú! Megszúrtam az ujjam ezzel a nyomorult hajtűvel.

Férfi: Azt hittem, orsóval szúrod meg.

Nő: A Grimm-fivérek sem tudtak mindent. De álmos vagyok!

Férfi: Erről jut eszembe, hogy én elég rossz alvó vagyok. Ha nem vagy itt, néha altatót kell bevennem.

Nő: Most magaddal foglalkozol, amikor mindjárt százéves álomba zuhanok?

Férfi: Úgyis megmentelek. Szereted a rózsákat? Már kezdik befutni a várat.

Nő: Szerettem. Eddig.

Férfi: Hozok egy párnát, hogy kényelmesen aludj. Úgy, most már nyugodtan lefekhetsz.

Nő: Ide? A földre?

Férfi: Úgyis csak néhány percet fogsz aludni. Nem látod, hogy itt vagyok melletted? Elszívok egy cigit és megcsókollak. Aztán felébredsz.

Nő: Az nem a Hófehérke?

Férfi: Mindig keverem ezeket a meséket.

Nő: Különben mikor akarsz leszokni a cigiről?

Férfi: Ha terhes leszel.

Nő: Jó éjt!

Férfi: Jó éjt!

Nő: Most hol vagyunk?

Férfi: Az álmodban, de azt is mondhatjuk, hogy a jelenben.

Nő: Méhek zümmögnek. Tavasz van.

Férfi: A méhről jut eszembe, bevetted a folsav tablettádat?

Nő: Igen. Mit csinálsz?

Férfi: Elvetek egy autómagot.

Nő: Akkor útmagot is vess hozzá!

Férfi: Olyat, ami mellett hóvirágok nőnek.

Nő: Védettek, de azért, mi szedünk belőle.

Férfi: Komondor ugatások hangrobbanásai fogadnak, amikor bekanyarodunk az udvarra, aztán megismernek téged.

Nő: Kiszállunk az autóból, megszagolják a kezem, és megéreznek rajta téged is.

Férfi: Fehér ló hajol ki a karámból, és megsimogatod homlokát a nyitott ablakot betöltő indigókék ég tapétája előtt.

Nő: Mintha az űrből lehajló lófejködöt simítanám meg.

Férfi: A kocsiban, hazafelé, gyereknevekről beszélgetünk, és megegyezünk egy fiú és egy lánynévben.

Nő: A két név úgy világítja meg előttünk az éjszakai utat, akár az autónk reflektorai.

Férfi: Ámen.

Nő: Még mindig cigizel?

Férfi: Most nyomtam el. Rögtön felébresztelek.

(A férfi felébreszti a nőt)

Nő: Mégis Hófehérke voltam. (a nő felköhög egy almadarabot)

Férfi: Lehet, hogy ez a bibliai alma darabja. Soha nem lehet tudni. Annyira összecsúsztak az idősíkok, mint az egymásra omló hullámok. Mit álmodtál?

Nő: Rózsákkal körbevéve képes voltam hóvirágokról álmodni. El tudod ezt képzelni?

 

Kórus

 

A farkasok szeme reflektorként világít,

És fénylő utakat hasít a sötétségbe,

Nézik az útszéli keresztek célkeresztjeit,

Mint a fegyvertelen vadászok,

Fogaik mindennél pontosabban harapnak,

Le akarnak szokni a cigiről,

De a borról egyelőre még nem,

Negyvenévesek,

Rendszeresen sportolnak és izmaik feszesek,

Mint a kihúzott íj idege,

Néha átszalad előttük egy őz,

Ilyenkor lelassítanak, és átengedik,

Sietnek haza, ahol már várja őket a feleségük

És a gyerekük,

Lehet, hogy megnéznek egy filmet az interneten,

De az biztos, hogy szeretkezni fognak.

 

Nő: Most reggel van?

Férfi: Tavasszal hajnali háromkor énekelni kezdenek a rigók.

Nő: Addig meg a farkasok vonyítanak.

Férfi: Én nem hallottam őket.

Nő: Szeretek melletted ébredni. Ébren lenni. És elaludni. Főzök kávét.

Férfi: Szóval ilyen az a világ, amit teremtettünk.

Nő: Az újat átjárja a régi. A jelen összevegyül a múlttal. A képzelet a valósággal. Talán így van jól.

Férfi: Olyanok vagyunk, mint a monogramokkal és évszámokkal meg szívekkel televésett fatörzsek.

Nő: Amiket az erdőben láttunk.

Férfi: Ma is folytatjuk az ültetést? Még rengeteg magot kell elszórnunk.

Nő: Kitől kaptad a magokat?

Férfi: Ott voltak a zsebemben. Hol van a démonmag?

Nő: Elrejtettem, hogy senki se találja meg.

Férfi: Még rengeteg magot kell elszórnunk. Például internetmagot, wifimagot, tabletmagot…

Nő: Most érzem csak, hogy a világ mennyire gazdag volt, hogy nekünk kell újjáteremtenünk.

Férfi: Akarod?

Nő: Akarom.

Férfi: Az akarom több, mint az igen.

(A nő magától simogatni kezdi a férfit)

Férfi: Szeretem, ha simogatsz.

 

(Függöny)

 

Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.


Főoldal

2018. május 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Új szerelmes regényt mutatott be Temesi Ferenc BudapestenÁtadták az idei Déry Tibor-díjakatÚj kültéri kiállítás nyílt a Magyar Írószövetség székházánálA Szépírók Társasága XIV. Fesztiválja
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Bertók László versei Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan ima
Prózák
Sándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretője
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA