„Ami benned hulló levél, nem bennem ér földet, / s mi bennem, az benned szélfúvásra nem lel. / Van hallgatni miről.” Géczi János versei. 

„Fiókák és új dallamok a születő galaxisnak ható, / Egyre izgalmasabb fakoronában! / A hetvenes évek New Yorkja volt az a környék, / Dühöngött benne a fékeveszett béke.” 

„Amikor először jártunk lenn a pokolban, / mi voltunk a legolcsóbb árucikk.  Százával / vettünk magunkból, ama teher fejében, / mit elhagytunk, ők majd rendezik.” Szondy György versei a legfrissebb...

„a hétköznapok ihlettelenségében újabb és / újabb verseket felejtek el egy-két szóból / kibomolható jegyzékét felhőséták lila / nyugathasadásának” - Mohácsi Balázs versei. 

„Pedig kívánta / volna még a kép, az aranymetszés arányai / helyett csak a testedet, a rajtad elkent vér-vörös / festék lett az ösztönös lendület: a téged harapó / mozgatóideg.” Szilágyi András...

„Véglegesre száradni bármilyen közösség / Ölén, ez mióta lett maga az üdvösség? / Elbűvölő, szeretnivaló fejleménynek / Tetszik a lakosság – de mondom máshogy: / Öregszem?” - Szálinger Balázs verse. 

„A tavon járni hívott a / szél és a föld, / mert fuldokoltam a tűzben.” Turai Laura versei a Bárkából.

„Aki ütött, nem én voltam. / Szóval, tenyérrel: az nem én. / És nem ő volt, aki ütött, / mikor ütött, szegény.” Nógrádi Gábor versei. 

„Bámul a semmibe. / Agyában szavak kavarognak: / dicsőség, díj, Párizs… / Lefekszik. Fásultan / másik oldalára fordul.” Péter Erika versei. 

„alattam szerelmes tivornya, kancsal / poharakban piroslanak a borok, / egymagam vagyok a város tetején, / nyomomban kivert kutya, a hold morog.” Zentai Adél versei a Bárkából.