Versek

 

 6.Mur__nyi_Zita.jpg

 

Murányi Zita

 

csöves

a végállomásnál feküdt egy ember
a társai mondták rá hogy csöves
epilepsziás rohamban szenvedett
a teste szürkébb volt mint a kövek
ahová kénytelen kelletlen lefektették
és hogy kéne egy fakanál is mert leharapta
a nyelvét meg fog fulladni szegény ember
félig vérben félig nyálban úszott az arca
az állát is betakarta a magzatmázra
emlékeztető nyálkás borosta
senki sem így képzelte el az újjászületést
rossz volt nézni ahogy szenved
nem mentőautó jött érte
közterület felirat volt a kocsin és a beteget
betakarta két árnyék törékenysége
a kabátját kezdték igazgatni
amikor kicsit késve megindult a busz
a kerékzörejekbe temetve is hallottuk
két társa egy sort ismételget:
ne haragudj! ne haragudj!

 

tangó

az a srác az utcasarkon fiatal maradt míg másokban
megőszültek az álmok megigazítja vállán a fekete izomtrikót
hogy nem lejtenék-e el vele egy tangót mert beteg a táncpartnere
gondolom én is beteg vagyok és ráhagyom a szemét között
elhervadnak a piros tulipánok a rács előtt fél percre megállok
a nyelvem alá igazítom a rágót de nem válaszolok
egy bevehetetlen utca hajol ki két sarok szorításából
amott a munkások alkotnak élőláncot a vasárnapi közértben
lógó kolbászok halk orgonaszó támasztja ki a templomajtót
előtte három padon három hajléktalan horkol
a fákon ezer bimbó apa egy fekete táblára
karcolja a szavakat azt akarom mondani milyen rég nem láttalak
bal kezében a fehér kréta megtestesülése egy darabka fájdalomnak
amiben a néma isten kedvére csikorog vagy ez a lelke ami most
a fekete táncparketten táncol a danse macabre-ra gondolok
vagy olyan mint egy fehér szög és a homloka mögött
is csak egy piros tulipán virágzik nem a vérrög.

 

csoda

mintha a kéreg alatt izzadnának a fák
a zöld levelek a rügy körül úgy ütődnek
össze mint egy csöndes miatyánkban
az alany és az állítmány
de nincsen meg a mi országunk
ez egy idegen világ
az utca is bolond és részegek a járdalapok
az ég időnként megkóstolja
a cseresznyeszájú napot
istent eresztik el a felhőkalapok
lassan újra törzse lesz a fáknak
nem látom csak a sötét karót
néhány lomb
levélcsörgésből duruzsol altatót
a csoda túl kicsi vagy ma sincs ereje mintha
idebent kellene fölverni azt az izzó májusi tüzet
amiben a fák gyökeréig hatol az önkívület.

 

Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.


Főoldal

2022. március 08.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Nádasdy Ádám verseiCsillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva versei
Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtárs
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png