Versek

 

horkay_h__rcher_feren.jpg

 

Horkay Hörcher Ferenc

 

Csillagközi párbeszéd

 

A női kórterem a baleseti sebészeten
egy januári vasárnap késő délután
olyan, mint egy Parti Nagy-darab:
a legpőrébben mutatja meg a lényeget.

Aki itt van, beteg és öreg: mozgásszervi
sérüléssel került ide, frissen operálták,
fáj a teste, mégis mind megpróbál bolondozni,
bár figyelmük a fiziológiai funkciókra szűkült.

Minden ágy egy-egy különálló égitest,
bolygó, nap, meteor, saját törvényei szerint röpül.
És mégis, a teremtő különös kegyelméből, olykor
a betegek intergalaktikus párbeszédbe elegyednek.

Anyát a fal mellé tolták, hogy el ne tűnjön
egy elvarázsolt pillanatban. Itt vészeli át
a hosszú éjjeleket, a nappalt, a lázakat. Míg
teste lobog, lelke élet és halál közt ellebeg.

A testi gyötrelmek különös módon formálják
át a személyiségét. Anya újból gyermek,
nézi a többi beteget, csúfolódik rajtuk, az
ápolókat brigantiknak tartja, csal és cselezik.

A szeme fehérje sárga, a lába duzzadt, pangó,
ödémás, amíg a járókerettel kiér a vécébe,
fonnyadt felkarján érzed, mennyire lefogyott,
nem érti, mi mindent kell még elviselnie.

Az ételek az éjjeli szekrényen. Enyhe, édes
rothadásszag lengi be a termet, elkeveredve
a megtört női test pállott kipárolgásaival.
Ők már minden szégyenérzetet levetkőztek.

Jön az ápolófiú, fellibbenti a hálóingeiket,
hasba szúrja őket, „Nagyon finoman csinálja!”,
megdicsérik érte, meg is köszönik neki,
elvégre csinálhatta volna fájdalmasabban is.

Minden látogató feszeng, ügyetlen.
Csak a gyerekek természetesek, ők nem
félnek, csak szókimondóan követelőznek.
majd megijednek a szivárgó seb látványától.

A dolgozók világa varázslatos, rejtett világ,
egy másik tejútrendszer, a rejtett dimenzió,
férfiak és nők fehér egyenruhában, mintha
már angyalok lennének, fogadás félúton.

A kórházból mindenki menekülne. Nincs
aki szeretné ezt a szúrós szagú homályt,
ahol a törvény felfeslik, s láthatóvá
válik az emberi világ igazi csúnyája.


 

Rehab

 

A dombok közé épült szanatórium parkja
a januári vasárnap délutánban fehéren világít.
A buszmegállótól bő tíz perc a séta,
közben fokozatosan hangolódom rá arra
az életritmusra, mely odabent vár majd.

Anya a járókeretre támaszkodva kabátját
próbálja magára venni, az erkélyre nem
mer kilépni, végül tolókocsin gurítom
ki bűnös módon egy cigarettát elszívni.

Ablakuk a szomszéd erdős dombra nyílik,
a hó beborít mindent, mint egy gyermekkori
álom. Varázshegy, mondom anyának, ahogy
tolom vissza a merész térkezelésű, nagy ívű
megoldásokkal tervezett főépületbe. A felül-
világított előtérben tolókocsis élő emberi
torzók forgolódnak csendesen.

Anya magát nézi a tágas lift hatalmas
tükrében. Elfelejtette berakni a fogsorát,
a haja felkopott, nem tetszik magának.
De a látogatás végére mintha kezdene
magához térni, már mosolyog, viccel is,
mire elbúcsúzom tőle. Este telefonok

sorozata, távoli város, szerelmi dráma,
pedig semmi más, csak ami szokott
történni, az egyiket elhagyja a másik,
ezért szenved, de neki kell szakítania is.
Aztán meginog, visszatérne, de kegyetlen
beszélgetőtárs vagyok, azt tanácsolom,
semmiképp ne menjen. A szakítás után
a gyászmunkát el kell végezni, hogy
túljusson rajta valahogy az ember.

 

 

A királynő hazatér

 

A szanatóriumi korszak már régen véget ért.
Délután később sötétedik, ahogy a kutyát
sétáltatom, hallom a madarak hangján,
a tavasz közeledik. De ettől csak nehezebb
lett minden, számára és  számomra is.
A lakás két szobáját tudja használni csak,
járókerettel elég ezt is bejárnia, s mert
távollétében a konyhát felújítottuk,
nem minden tárgya került vissza a helyére,
még jobban elbizonytalanodott a világ.

S nem csak odakint, tudatában is össze-
zavarodtak a dolgok, nem érnek össze,
mintha fogócskát játszanának, úgy cikáznak
a belső térben az egymás elől menekülő
emlékek. Az éjszakai ágybavizelés szégyellni
való kín. Öltözés, mosdás, reggeli, egyedül
nagyjából megoldhatatlan. A hétköznapi
feladatok végrehajtásához is segítségre
szorul. Ennél is nehezebben szokja azonban,
hogy királynői pozícióját föl kellene adnia.
Elvégre egy beteg mégsem uralkodhat.
Elvégre egy királynő betegen is uralkodó.

 

Megjelent a Bárka 2016/6-os számában.


Főoldal

2017. február 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Ványai Fehér József versei Fecske Csaba verseiVarga Melinda verseiFellinger Károly verseiFekete Vince verse Mózes Attila halálára
Prózák
Vajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes leszÖt perc életCzakó Gábor: Dávid herceg és térképFenn a Zangyalon
Kritikák
Én és nem-én - Tőzsér Árpád kötetéről „Égni fog itt minden” - Krasznahorkai László új regényérőlNő, bennemA só allegóriájának lepárlásaTelitalálat - Acsai Roland Szívhajítókjáról
Esszék, tanulmányok
Igehirdetés Borbély Szilárd felettA megértés kudarcai - Kosztolányi AranysárkányárólA Hargitától a Maguráig - A transzszilvanizmus időszerűségérőlKözjáték: az ember halálaBogdán László Vaszilij Bogdanov-verseiről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészekPotozky László: Sztrodzsegon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA