Versek

 

horkay_h__rcher_feren.jpg

 

Horkay Hörcher Ferenc

 

Csillagközi párbeszéd

 

A női kórterem a baleseti sebészeten
egy januári vasárnap késő délután
olyan, mint egy Parti Nagy-darab:
a legpőrébben mutatja meg a lényeget.

Aki itt van, beteg és öreg: mozgásszervi
sérüléssel került ide, frissen operálták,
fáj a teste, mégis mind megpróbál bolondozni,
bár figyelmük a fiziológiai funkciókra szűkült.

Minden ágy egy-egy különálló égitest,
bolygó, nap, meteor, saját törvényei szerint röpül.
És mégis, a teremtő különös kegyelméből, olykor
a betegek intergalaktikus párbeszédbe elegyednek.

Anyát a fal mellé tolták, hogy el ne tűnjön
egy elvarázsolt pillanatban. Itt vészeli át
a hosszú éjjeleket, a nappalt, a lázakat. Míg
teste lobog, lelke élet és halál közt ellebeg.

A testi gyötrelmek különös módon formálják
át a személyiségét. Anya újból gyermek,
nézi a többi beteget, csúfolódik rajtuk, az
ápolókat brigantiknak tartja, csal és cselezik.

A szeme fehérje sárga, a lába duzzadt, pangó,
ödémás, amíg a járókerettel kiér a vécébe,
fonnyadt felkarján érzed, mennyire lefogyott,
nem érti, mi mindent kell még elviselnie.

Az ételek az éjjeli szekrényen. Enyhe, édes
rothadásszag lengi be a termet, elkeveredve
a megtört női test pállott kipárolgásaival.
Ők már minden szégyenérzetet levetkőztek.

Jön az ápolófiú, fellibbenti a hálóingeiket,
hasba szúrja őket, „Nagyon finoman csinálja!”,
megdicsérik érte, meg is köszönik neki,
elvégre csinálhatta volna fájdalmasabban is.

Minden látogató feszeng, ügyetlen.
Csak a gyerekek természetesek, ők nem
félnek, csak szókimondóan követelőznek.
majd megijednek a szivárgó seb látványától.

A dolgozók világa varázslatos, rejtett világ,
egy másik tejútrendszer, a rejtett dimenzió,
férfiak és nők fehér egyenruhában, mintha
már angyalok lennének, fogadás félúton.

A kórházból mindenki menekülne. Nincs
aki szeretné ezt a szúrós szagú homályt,
ahol a törvény felfeslik, s láthatóvá
válik az emberi világ igazi csúnyája.


 

Rehab

 

A dombok közé épült szanatórium parkja
a januári vasárnap délutánban fehéren világít.
A buszmegállótól bő tíz perc a séta,
közben fokozatosan hangolódom rá arra
az életritmusra, mely odabent vár majd.

Anya a járókeretre támaszkodva kabátját
próbálja magára venni, az erkélyre nem
mer kilépni, végül tolókocsin gurítom
ki bűnös módon egy cigarettát elszívni.

Ablakuk a szomszéd erdős dombra nyílik,
a hó beborít mindent, mint egy gyermekkori
álom. Varázshegy, mondom anyának, ahogy
tolom vissza a merész térkezelésű, nagy ívű
megoldásokkal tervezett főépületbe. A felül-
világított előtérben tolókocsis élő emberi
torzók forgolódnak csendesen.

Anya magát nézi a tágas lift hatalmas
tükrében. Elfelejtette berakni a fogsorát,
a haja felkopott, nem tetszik magának.
De a látogatás végére mintha kezdene
magához térni, már mosolyog, viccel is,
mire elbúcsúzom tőle. Este telefonok

sorozata, távoli város, szerelmi dráma,
pedig semmi más, csak ami szokott
történni, az egyiket elhagyja a másik,
ezért szenved, de neki kell szakítania is.
Aztán meginog, visszatérne, de kegyetlen
beszélgetőtárs vagyok, azt tanácsolom,
semmiképp ne menjen. A szakítás után
a gyászmunkát el kell végezni, hogy
túljusson rajta valahogy az ember.

 

 

A királynő hazatér

 

A szanatóriumi korszak már régen véget ért.
Délután később sötétedik, ahogy a kutyát
sétáltatom, hallom a madarak hangján,
a tavasz közeledik. De ettől csak nehezebb
lett minden, számára és  számomra is.
A lakás két szobáját tudja használni csak,
járókerettel elég ezt is bejárnia, s mert
távollétében a konyhát felújítottuk,
nem minden tárgya került vissza a helyére,
még jobban elbizonytalanodott a világ.

S nem csak odakint, tudatában is össze-
zavarodtak a dolgok, nem érnek össze,
mintha fogócskát játszanának, úgy cikáznak
a belső térben az egymás elől menekülő
emlékek. Az éjszakai ágybavizelés szégyellni
való kín. Öltözés, mosdás, reggeli, egyedül
nagyjából megoldhatatlan. A hétköznapi
feladatok végrehajtásához is segítségre
szorul. Ennél is nehezebben szokja azonban,
hogy királynői pozícióját föl kellene adnia.
Elvégre egy beteg mégsem uralkodhat.
Elvégre egy királynő betegen is uralkodó.

 

Megjelent a Bárka 2016/6-os számában.


Főoldal

2017. február 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
„Arany 200 busz” – A Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállításaA Tilos az Á támogatja a József Attila KörtREvolúció ’56 – A forradalom olvasataiNemzetközi Esterházy-konferencia Szegeden
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA