Versek

 

 zalan_478.jpg

 

Zalán Tibor

 

Önmagától elváló

 

Sötétségben egyedül A táv
olságok feloldódtak az ü
vegkristályok rácsai között
Előrenyújtom a kezem s az
orromat érintem vele Te
hát ott vagyok én nem itt ahol
lenni hittem magamat Így ki
szolgáltatottjává váltam egy

magától szintén elválónak
akinek a szándékait nem
ismerhetem kezében lehet
kés vagy bárd de lehet egy csokor
vérehulló fecskefű Hogy mi
talán nem is annyira fontos
A felismerés azonban hogy
csak a sötétség bizonyosság
az egyedüliség kétsége

nyüszítésre kényszerít Egyed
üllétem ilyen formában hogy
sohasem lehetek egyedül
amíg én vagyok a sötétben
és nincs rajtak kívül semmi más
csak egy magától elvált vala
kim aki a testi részét ná
lam hagyta különben hogyan ér
inthetném meg a saját orrom

Ez el kell vezessen a felis
merésig gyilkosom és felmag
asztalóm csak én lehetek ha
egyedül és sötétben az ü
veg kristályrácsai között haj
ladozva kerülgetve saját
lépteimet hogy kétszer mégse
lépjek ugyanabba a nyomba
mert akkor Herakleitosz meg

hazudtolva és homokpartként
omlik alá minden filozóf
ia amit eddig összehord
tak egy rossz lépés az üveg kris
tályrácsai között mégsem egy
orr megérintése mellesleg
aki elváltságunkban a mi
énk de a sötétben idegen
entitás csak taknyos alkatrész

Lehet hogy közben álmodtam vad
fenyvesek mélyén tűz mellett ül
ve De nem visszahozható az
álom hiába alszanak zöld
hangárok mélyén a rakéták
kiket a halált szétszórni rend
szeresített a rend azonban
honnan tudhatnám álmodtam-e
zöld hangárok mélyén a halált

szétszóró rakétákat vagy ők
álmodtak engem aki jár az
orra után A fű szaga át
üt a csenden ami körülvesz
i a keresőt vagy a magát
ól elválót Ezek már a haj
nal kutyái és a halál ma
darai kint az ég peremén
billegdélve közöttük fényes

kondenzcsíkokat húz a förte
lem Egyedül Lét a sötétben
Sötét tél az egyedülségben
Könnyen fölcserélhető szavak
rég elveszített jelentéssel
Új lapot nyitni már meddő pró
bálkozás A becsukott könyvek
ben lidércek laknak Ők szopják
a torkom átverő jégcsapot

Csak megyek az orrom után a
a sötétben Hanyatt Mozdulatlan
Az idő mozdonya elüti
a kutyákat és a madarak
at toll és szőr kereng a dereng
ésben Nem akarok mindig hal
álról írni Nem Az önmagá
tól elváló rám mered az ab
lak üvegén túlról s tovább áll

 

Vers az életről

 

Ha nem akarok mindig a hal
álról írni hát akkor ne írj
ak mondja a főszerkesztő írj
ak az életről Jó hát írok
az életről Csakhogy az élet
túl messze van a halálhoz kép
est és túlságosan is leegy
szerűsíti a dolgokat hogy
nincs Csak a látszatával játszunk

mi is magunkat élőknek ti
tuláló égjárók Papucsom
felhő és  hegyeket lépek nagy
életkedvemben és a hegyek
visszalépnek így megint csak mar
adok egyhelyben Az élet leh
et egyhelyben járás mint a kat
onaságnál parancsszóra is
ten alaki szemléjén ahol

vigyázzmenetben csattogunk el
az Magas előtt mert nincs jelen
Múltunk sara fröcsköl surranónk
alól Ringlispilre emlékszem
az életből meg csattogó sár
ga fejű madárra a fa törzs
én kúszva fel meg a tóparton
sütkérező békákra siklók
ra nagyanyám vadgalambleves

ére meg keresztanyám rántott
ájára Valaki hegedül
mert a vadludak tizenkétvon
alas kottákra telepedtek
Mellkasom feltépem hogy a szív
emet érje a Nap Apám lap
átnyeléből átszivárog él
etembe a vér A vér az él
et és én az életről írok

A boldogságot villával lap
átolják elénk mint a marha
répát A sínek bekanyarod
nak a gyönyör istállói fel
é Föléd mered árvaságom
csorog le meztelen válladra
A rétből kiszakad egy kiált
ás mert nincsen élet rétek nél
kül s a tavak sora is csak él

et-bíztatás Letakarom a
viszály kígyójának a fejét
mert mégiscsak harmóniában
nő a nyugalom virága a
Holdig vagy tovább és még tovább
ahol a rend pörpatvara zaj
lik A zsiráfok lelegelték
a legmagasabb ágakon ül
dögélő s hárfázó angyalok

at Most az égben csönd van csak egy
föltévedett cigány cincogtatja
ott keserű hegedűjén az
élet nyúlós bús notáját Ro
bog a vonat velem A sínek
mellett fehér kövek kuporgó
kísértetek vicsorogják a
nevetést felém Kikapcsolom
az öveket teljes mellszéles

séggel adom át magam a szél
nek A boldogság dióban lak
ik Az élet leveri feltör
i és megzabálja a héját
meg parasztkandallóban éget
i el A füst elkanyarodik
a folyó felé s ott belehal
a kis fehér kérészek táncá
ba-ba sír nádfonatú kosár

ban Az életről írni kemény
pengeváltás a sátánnal ak
ár a förgeteggel Végig nyúl
ik egy árnyék a szivárványon
a mögé szervezni a szava
kat Otthont verni a játszótér
homokjában Szomszédom műany
ag kacsa pockos homokozó
lapát és füstölgő nyári jég

 

Megjelent a Bárka 2016/6-os számában.


Főoldal

2017. január 24.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
„Arany 200 busz” – A Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállításaA Tilos az Á támogatja a József Attila KörtREvolúció ’56 – A forradalom olvasataiNemzetközi Esterházy-konferencia Szegeden
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA