Csillag Tamás
Három fénykép hátlapjára
Anyácska, Budapest – 1956. október
Merre vagy, anyácska?! Vigasztalan sírok.
Engem az október megszomorított.
Merre vagy anyácska? Hívlak, hívlak, hívlak.
Kerepel a puska, didereg a csillag.
A kezemben karcos, meztelen ág van,
anyácska alszik a tisztaszobában.
Én állok egyedül, nemsokára én sem,
gépfegyverek kivégző kereszttüzében.
Pogány, New York – 1956. november
Én ülök csak a köztéri padon,
egy tüntetésen maradt szemem világa.
Akár vállamra is repülhetne
egy éhes cinke, hogy mindkettőt kivájja.
Mindenhol kilőtt gyerekeket látok,
itt senki sem érti megcsonkított dalom.
Emelt fővel és sírva püfölöm
mindenható, lyukas sámándobom.
Pesti suhancok, Budapest – 2006. szeptember
Kiáltoznak az ébredjetek ultrák:
rendőrök kerítik be a placcot.
Magyar a magyarnak farkasa,
emlékszünk rátok, pesti suhancok.
Egész Európa örökölte
kiroppant őszi bogyószemetek.
Mi lett belőlünk, pesti suhancok?!
Szabadok vagyunk és érzéketlenek.
Alku, reményre
*
Pesti suhancok,
rajtam másmilyen a seb!
Én szabadabb vagyok
és érzéketlenebb.
*
Tömve a tér, kilőtt harckocsik
helyett padok és fény.
Nem foglalkozik velem senki,
nem igazoltat a besúgó szél,
nem rejtegetek a kabátom
alatt véres ingujjakat,
megcsonkított zászlórongyot.
*
Hallgatom az ünnepi beszédet,
mozdulatlan arccal állok
a kiáltozók között.
Nincs Európa, ahova mehetnék,
nincs idő, nincs ország.
Nem szeretem az új himnuszt,
nem rezzenek össze,
ha rám köszönsz.
Lehet, vissza se intek.
*
Egy jubileum másnapján
egyszer fejemre olvassa
gyávaságom, ha van,
az én makacs,
üvöltő,
kicsi fiam.
Va-va
Színes autók futkosnak,
ott tipegünk köztük.
Mint a felnőttek, az utcát
legyőztük, legyőztük.
Kicsi ujjunk kíváncsian
a tárgyakra mered.
Langyos szellő hunyorogtat
kettő kicsi szemet.
Körül zsibong a világ,
felkiáltunk: va-va!
Miért van itt ennyi ember,
mit akarnak, apa?
Letérdelek a fiamhoz:
faggat, faggat, faggat.
Szemeiben csillog,
látom a forradalmat.
Megjelent a Bárka 2016/5-ös számában.