Lennert Móger Tímea
A teremtés homálya
a természet hangokkal
ír
egyes állatok szárnyait
béna végtagok rejtik
nem repül az őzbak
nem repül a nyúl
földet ér
lapul
a levelek dzsungellé nőnek
az esőerdők halálát
nem hirdetik szólamok
nem ismerik
a lázadás fogalmát
alfa és omega
közöttük semmi
kapcsolat
az űr hívja a földet
Zarándok
utat tör a talpa
arcát cserzi
az út
a pókháló árnyéka
minden nap
láthatóvá válik
hála a Napnak
időt kölcsönöz
jelen van
a gyerekek nőnek
a felnőttek (f) élnek
járdaszegély
a szakadék felett
délibáb
puszta homok
ölelkezve sem
volnának
egymáshoz közelebb
mint a múltban
amit elérni jött
van
Partok szegélyezik
agyam álmodik
ágyam a gondolaté
a gyűrt kékben
ablak mellett utazók
szürkesége nyel el
de
látni lehet
a part mellett is
vízivilágot
ahogy lógatod a lábad
és megszáll a tér
leülök
mell(v)éd
A versek a Bárka 2016/3-as számában jelentek meg.
