Lüktetnek a kövek

Elmesélhető-e a Körös? Lakik a parton
egy kő szürke csöndjébe zárva, ahol megfagy
a mozdulat. Ha télen lép a vízbe, tükre
üvegként széthasítja regékkel teleírt bőrét.
A meder alján, mint a hal, homokba vermeli
magát. Ha ébred, a fiatal harcosokkal naptáncot
jár, oszlophoz kötözött szíjjal tépi fel mellén
a bőrt. Majd szökkenő katángkóróba költözik,
azután horgásszá lesz, hallgatja a fodrok
táncát, mikor játszik velük a szél. Beleköti
magát a szürke pulóverbe, ott van a kötés
mindegyik szemében, lakik medvearcú
felhőben vagy katángkóróban. A parton
némák a fák, majd akkor szólalnak meg, ha
szavuk is gyökeret ereszt. Akkor titkon
lüktetnek a kövek, verik a dobot a vízfodrok
táncához.

Bőre pórusain aranyhalak

ugranak ki

A versben idő lakik, itt hál régi szeretőkkel.
Teste tele vízzel, bőre pórusain aranyhalak
ugranak ki, és a parton kinő a tüdejük.
Megérteni a Köröst, Ladányból feljutni
Körösfőre, megnézni, honnan jön. A forrás
boltíve alatt palackpostát dob a vízre,
és otthon kihorgássza. Hogy megismerje,
belegázol, a vízben víz lakik. Hullámzik,
mindig mozog, pillanatról pillanatra
újrateremti önmagát, ahogy a vers egyik
szava előhívja a másikat. A partról
a nádirigó csirregését nem hallja, csak víz
alatt a visszhangját, mindig megérkezik.
Míg Körösfőről leér, megírja emlékeit,
mindig megtörténik. Az aranyhalak már
Körösfőn járnak, lesik a pártás lányok
kívánságait.

Versét a Körösnek mondja

Teste elnyúlik a Körös-parton, hosszú
és szaggatott, mint a vonatszerelvény.
Ha alszik, arcát a föld felé fordítja,
rámosolyog, és az vissza rá. Ahogy nézi
a Körös vizét, karja tollasodik, szárnyat
növeszt, és ráül egy cérnavékony ágra.
Versét a Körösnek mondja, ettől a folyó
színe zöldről előbb sárgára, majd kékre
vált, az utolsó strófánál a víz alól
megszólal a bonchidai forgatós. A folyó
vörös festéket ken az arcára, fodraiba
sastollat tűz, mert gátak között él,
rezervátumban, mint az indiánok.
Szeptemberi hajnalon párát ereget
a Körös, mint füstöt a békepipából.
Törzsétől ezt a nevet kapta: Bölényfia,
arcát fehérre írja a sárréti szík sója. Ha
át akar kelni a folyón, a bölényeket
követi, ők ismernek minden gázlót. Ha
úszni akar, belefekszik a vonatsínbe,
és hömpölyög, kattog vele hazáig.

Versét az égnek mondja

A fenyők lemezjátszók, tűleveleik hozzá-
érnek az ég barázdájához, ezt a zenét
hallgatja. Nem házban, az erdőben él
észrevétlen, meglapul tölgyfák kérge
és száraz avar alatt. Néha fenyő tinóru
kalapját ölti a fejére, máskor medve-
hagyma álarcát veszi fel. Ha vadászik,
nem csörtet, farkassá válik, puha léptei
alatt nem roppannak a gallyak, az avar
se zizzen. Az égből kenderkötélen lóg,
fejében zúg mázsa monológ. Versét
az égnek mondja: Miatyánk, ki vagy
a mennyekben, lejössz-e, vagy
hozzád menjek fel? Úgy van, hogy nincs,
mint kit az Isten leejtett, és valamiért itt
felejtett. Ha a kenu lapátja vizet ér, hangot
ad, mint a lemezjátszó tűje, ez az indián
vízizene. Legyen meg a te akaratod! – szól
az utolsó monológ. A fenyők alatt
lát egy öklömnyi követ, és azzá válik, nézi
a fákat, orrában az avar fanyar szaga.

Beköltözik a falba

Ha fölötte még forog az ég, az már csak
a lejárt lemez sercegése. Ha felhő
gomolyog, az lesz sebére a géz. Ezt
a rezervátumot már nem lakja senki,
e gátak közé szorított talpalatnyi helyről
eltűntek a harcosok. Elhagyott vályogház
kidőlt falába költözik, bújik a tapasztás
alá. Itt hallgatja, ahogy neszez a csend.
A vályoghoz tapadó koszos póló szagát
földbe mossa az eső, a hajdani szeretkezés
ott marad emléknek az elmúlt évezredek
regéivel együtt. Az emlékek cickafark
és katángkóró képében kinőnek, az erre
tévedt turistáknak mesélnek arról, ahol most
földhalom, valaha ház állott. Csak egy piciny
fekete mag, ami apjától megmaradt.
Tenyerébe veszi, és az izzadságtól kihajt,
nő, bimbókat, virágokat hoz, fává, erdővé,
országgá terebélyesedik. Szíve püföli a dobot,
a szellemtáncra ledőlnek a folyó gátjai,
visszajön a csík, a rák, a teknős. Újra
dübörögnek a bölények patái. Ha feje fölött
ver a szíve, az a halhatatlanság jele. A bakelit
lemezen körbeforog az idő.

Megjelent a Bárka 2016/3-as számában.

Főoldal

2016. július 15.

Vissza