Győri László
Átiratok
1.
Sötét
Nagy tócsákban áll a földön a gyertyaszál,
pille ragad a fénybe, kései szentjánosbogár,
erre a fényre, erre a lángra üssön a vak homály,
óriás darabokban málljon a falakról a sötét,
nagy foltokban hulljon az éjszaka,
lábatok elé szakadjon óriás darabokban a sötét,
ó, emberek, a sötét, a sötét!
2.
Tányércserepezők
Mi ép volt, szép volt és egész,
mára már olyan gyülevész,
hogy sehol nincs boldog, régi rész.
Hajít és megretten a kéz,
csörömpöl szívünkben a tányér.
Szétzúzva sötéten a tál.
Talpunk alatt a tört cserép
csikordul, s aki rajta jár
az is bicegve, zúzva lép.
Eltört elme, korai halál
árnyában áll a konyhakő,
a sír, és minden, ami ráfér.
3.
Egyetlen élet
Három sort ajánlok, korántsem bölcsen,
előzménytelen:
"... nem könnyíti halálunk percre sem,
sőt az, csak az! – tetemre-híva – büntet:
tönkretettük egyetlen életünket."
S három sort magamból folytatásul:
Válassz te is hát: kell-e tönkretétel
pokolin bár vagy békességesen?
Aki tűr, él az örök életével.
Fordított pohár
Ha a vízcsap alá talpával,
fölfelé tartod a poharat,
nem tudod teletölteni,
szenilis, vén barátom.
A víz, mint egy kisded hegyi csurgó,
úgy csobog le körben a poháron.
De még nem tartasz
a végső szegélynél,
még innen vagy a végső határon,
még észre tudod venni
riasztó balgaságod.
Fölismeréssel ajándékoz meg,
habár keserűvel,
a csorgó víz s a pohár:
fonákjával fölfelé tartott
engem is a sors,
ezért nem teltem meg én sem.
Itt állok üresen,
az utolsó évek csurognak le rám,
s a pohár, hiába, nem telik.
Még van idő, fordítsd magadon,
drága, szenilis, vén barátom!
Megjelent a Bárka 2016/3-as számában.