Farkas Wellmann Éva
Táncoljon, Etelke!*
Látom, és mondom csak, nem írom le versbe,
valami arcpírját fehérrel keverte,
nem kérek mégsem mást ez egyszer, epedve,
jöjjön egy táncba el énvelem, Etelke.
Szeretném ölelni, akarnám forgatni,
annak a sötétnek soha át nem adni,
amikor lekérné, csak némán tagadni,
ebben az örvényben halálig maradni.
Kérném a muzsikást, ütemet ne váltson,
legyen a mienk még ’negyvennégy karácsony,
legyen egy estünk bár, fogadja tanácsom,
táncoljuk életünk, akárha parázson.
Eltelik gyorsan majd öt kerek esztendő,
s leszek e világból addigra veszendő,
fején a pártából önnek sem lesz kendő,
varjakat, hollókat hallok már, rettentő.
Harci trombitáknak hangjai is zengnek,
gyászindulója lesz védtelen népeknek,
nem lesznek győzők sem, éppen csak épebbek,
bölcső- s halálhelyem rejtélyén versengnek.
De ne hajtsuk mégsem fülünket e dőre
zsivajra, zörgésre, csak a hegedűre;
piruljon, tapadjon, égjen rám a bőre,
járok majd eleget hűvös temetőre.
Kérem hát, hogy legyen utolszor kegyelmes,
voltam és leszek még ezerszer szerelmes,
de most már ön után örök-engedelmes,
ciprusok alatt is lennék én helyettes.
Testembe bút, hevet, kételyt is töret, mi
nem múlik, írjak bár verseket, kötetnyit.
Forogjon ki lassan, e kör most övet nyit,
vezessen, meglátja, nem késem követni.
*Alkalmi versezet, mely íródott a Körös Irodalmi Társaság 2016. március 15-ei békéscsabai felolvasására. Előtörténete: Petőfi beleszeret a tizenöt éves Csapó Etelkébe, aki barátja és mecénása, Vachott Sándor sógornője. Együtt töltik 1844 karácsonyát, amikor is Petőfi meglehetősen baljóslatú emlékverssel lepi meg a fiatal szőkeséget (Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe: Ha e sötét betűk, amiket itt leírok, / Lennének a balsors, amely tán téged ér: / Elvetném tollamat, nem írnék, bárha lenne / Minden vonásomért egy-egy ország a bér.”). A társaság tagjai ledöbbennek, ámde még inkább tizenkét nap múlva: amikor Etelke váratlanul meghal. A visszaemlékezések szerint a költő majdnem beleőrül (Vachottal ketten teszik koporsóba a testet), majd beköltözik a halott lány szobájába, ahol néhány hét alatt meg is írja a Cipruslombok Etelke sírjáról című kötetkét. Közben ki-kijár a sírhoz, néha éjszaka is.
Létezésben egyszer
Az első parancsolatra
Az úr vagyok én, a te istened,
alakban százszor, létezésben egyszer,
ha rám ismersz, örökké egy leszek,
egy a sokakkal s minden istenekkel.
Hogy szeretlek, nem véletlen szeretlek.
A szolgaságnak házából kihozlak.
De hiúság vagy magadnak és nekem:
hogy én lakhassam minden templomodban.
Lassan belaklak. Szándékod leszek,
féltő főbérlője a gyönge testnek;
leszek az ok, hogy úr magad lehess
félelmeden. S maradj meg alperesnek.
Megjelent a Bárka 2016/3-as számában.
