Versek


Ferencz_Monika.jpg

 

Ferencz Mónika

 

Hideg

 

Feleslegessé vált a napszakok váltakozása,
nem tudok szabadulni a gondolattól,
hogy a hosszú lépcsőházi hallgatások alatt,
egyszer annyi vakolatot bontok ki a ház falából,
hogy az összedől és nem lesz többé otthonunk.
Hogy a napok óta fejemben zúgó jávorszarvasok
megelevenednek és lelegelik a környező parkok
bokrainak levelét és virágait.
Bárcsak a hidegnek gyümölcs illata lenne.
Vagy mint a hajnali ködnek,
a vonat ablakából látszó síkságok felett.
Akkor talán nem kellene rettegnem az ölelésektől,
az alumínium és a vas szúrós szagától,
ami a hosszú séták után nem engedi
nyakamról lebomlani a sálat vagy
a kezeimről lehullani a kesztyűt.

 

Három hajnal

 

sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
nagyapák motoznak gyertyafényben
fekete pizsamában fehér hajjal
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal

két meggyfa szorító közelében
pihennek a régi hintaágyak
rozsdát esznek a lepkék a hangyák
kopognak az apró bogár lábak
két meggyfa szorító közelében
pihennek a régi hintaágyak

elfordul az ég mikor a legsötétebb
madár ül kinyúló nyírfa ágon
feketévé lesznek a tavak a földek
a nagyanyák melege megmoccan az ágyon
elfordul az ég mikor a legsötétebb
madár ül kinyúló nyírfa ágon

két szótaggal leírható a város
egyetlen pontba sűrűsödik minden
elindulnak hangtalan a járdán
se ruhájuk se bőröndjük nincsen
két szótaggal leírható a város
egyetlen pontba sűrűsödik minden

sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
az óra a telefon az égbolt is megébred
csendessé válnak a nagyapák a zajjal
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal

 

Vallani egy lapockáról

 

A városban ez a harmincegyedik kocsma,
északról délre és délről északra,
ez a harmincegyedik nap, hogy látlak,
és mégis csend van,
minden állandó, mozdulni képtelen.
Csak az ujjakkal lehet kezdeni valamit.
Papírt tépni, kisimítani a terítőt,
arrébb tolni egy poharat az asztalon.
Aztán elfogynak az utolsó mozdulatok is.

Így kellene beszélnem az érrendszerek
működéséről, így vallani egy lapockáról.
Ahogyan az ember egy idegen városban
inkább az aluljárót választja az átkelésre,
de mire az utolsó lépcsőfok mögül feltűnik
egy pad piros szegélye,
egy kutya zömök körvonala,
egy pillanatra megtorpan,
hogy jó helyre érkezik-e meg.
Hogy a földalatti kerülőúton
nem jutott-e át egy idegen városba,
ahol nem csak a fogalmaknak,
de a tárgyaknak is más jelentése van.

 

Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.


Főoldal

2016. május 23.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png