Lárai Eszter
Pillanatnyi-barátság
Mind-ezidáig
„habzsoltam” a halált.
Minden pillanatról
azt sejtettem, ez a legutolsó.
(Amúgy, e lappangó érzés
lét-lengető;
az örök gyermek szeméből
kölcsönzi a látást.)
Ezért, egy-egy pillanatot
megpróbáltam jól belakni,
barátságosabbá tenni,
élettelivé;
az enyémmé.
Mások azt mondják,
a pillanatokból percek,
a percekből napok , hónapok, évek épülnek.
Nekem némely pillanatom a katedrálisom.
Tűnödések
Húgom halálán tűnődtem.
Ő az, aki előbb eltűnt.
S utóbb tűnődéseimből
is eltűnik majd.
Halottmosdatás
Megfürdetlek az idődben:
lemosom az évek vájta sebeket,
ledörzsölöm a pillanat-szúrta csípéseket,
-körmöm alá embermorzsa tapad.-
A tükörsima csönd alatt
hóbortos lényed kisimul,
szép vagy újra és szelíd.
Vegytiszta lett a csended,
sterilizáltak az emlékképek,
kész a boldog gyerekkor:
a jövő még reményszagú,
egy délután habos-tortába torkollik,
a fájdalom -egymást harapdálva is- túlélhető.
Szemek
Isten veszi kölcsön a szemem
Kinéz magára
Meglát egy szirmait szemlélő tulipánt
Felnyitom újra a szemem
Isteni ihlettől látom
a szirmait számláló tulipánt
Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.