Versek

 

 Csehy_Zoltan_kozep.jpg

 

Csehy Zoltán

 

A hidrokultúrás versek

 

A hidrokultúrás versek hígított tápoldatban
élnek, s hogy meggyökerezzenek a szöveglétben,
agyaggranulátumot használunk. Két cserép is
kell hozzájuk: a belső lyukacsos, akár a metaforikus
lelkiismeret, (vagy maga az ún. kókuszföld)
nem is igazi cserép,
itt a granulátum és a gyökerek (a költői képek) helye,
itt vegyül a természetes és az azt tápláló mű,
a külső meg díszes, ez a lényegi (bár borulékony)
cserép, hogy
létrejöhessen a növény közhelye, a közhely formája.
Nem egyszerű a vers kertészete. A trágyát
nem lehet megúszni. Vagy a vizet.
Figyelj oda, költő.
A kúszókák, futókák, csokrosindák, rákvirágok
balkoni
poézise fokozott odafigyelést igényel.

 

Parainézis-stratégiák

 

Valahogy úgy intézd, hogy ne találj semmit.
Minél többet látsz, annál vakabb légy.

Ne morfondírozz egy metaforán ennyit,
a hasonló boldogan hasad szét.

Tanulj átsiklani a kisebb tragédiákon,
Ahogy a gátőr, az úszómester ráun a vízre.

Csupafog mosollyal kacagj az éhes diákon,
és hívd ki a sorsod egy pergő, műveltségi kvízre.

Szeresd a szélsőségeseket, hálásak az ágyban.
A kismamák erében ott ver a gyerek is.

Párnák közt, lepedőn felejtett hangból ugyan hány van!
Ne gyűjtsd az emléket, ha netán mered is.

Fiam, mindig lesz egy szálkásabb ötlet.
Mert minden sorhoz akad egy partner.

Ha nincs rá szavad, beszélj minél többet.
Minden latin közmondás expander.

 

Viszem

 

Itt van bezárva, bezárva most a gépbe. Viszem.
Nekik is volt, volt szeme kékje. Mégse tudok
ezekre az emberekre gondolni, ismerem őket,
romlottabbak nálam, míg répát ettem és kenyeret,
ők luxushegedűkkel hempergőztek.
Túl szürreális, túl valószerűtlen.
Valahogy a villamoson is kell élni.
Egy családfakutató nő gyötör, ma nincs
kedvem szlovákul beszélni.

 

Sütő András lehunyja a szemét

 

Alig bírtam felkelni, lepleztem, amit lehet,
az emésztetlen nagy gubóról szót se.
Utána koncert, Keenlyside. Majd rendbe hoz.
De valahogy folyamatosan ott
volt az orr a szöszhajas tarkón, és ahogy becsukódnak a szemek,
de hát mindig, mindig becsukódnak a szemek,
a kék trikóra nyitódó száj, de hát mindig nyitódik a száj,
ahogy a pucér fülkagyló
és a borotválás kiadja a szívet, bár a jobb dombja
kissé lapos-ügyetlen. Mért nem lehet rányitni a szemet,
mért nem lehet ilyesmit nézni? A másikat,
a másikét, a másikát? Mért nem engedi meg
a makacs szüzesség a vágy később rutinos
pornográfiáját? Ahány szem, hunyva mind.
Mért nem hunyom le én is, hiszen olyasmit látok,
ami nem tűri a látást? Mért fogom látni ezt
évek múlva is, akár lehunyom, akár nem?
Keenlyside a Per me giuntónál tart:
és én megint látom a szívet,
itt is, itt is kirajzolódik. Egyáltalán nem lapos,
egyáltalán nem ügyetlen.

 

Megjelent a Bárka 2015/4-es számában.


Főoldal

2015. szeptember 10.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png