Versek

 

tothlaszlo.jpg

 

Tóth László

 

Szeretkezések

 

Egyszer barátjánál…

 

Ádám egyszer barátjánál aludt
Késő este esett be hozzá
Egy lány volt nála
de nem küldték Ádámot el
Ágyuk mellett a földön kapott helyet
egy felfújható gumimatracon a szűk szobácskában
Amikor azt gondolták már elaludt
nekiálltak bár igyekeztek diszkréten
A sötétben Ádám nem is hallott mást
csak barátja fojtott fújtatásának basszusát
s ünője szoprán sóhajait
és a roggyant vászonredőny résén beszűrődő fényben
égnek meredő lábának kalimpálását látta még
Mozdulni se mert
lélegzetvisszafojtva feküdt
nehogy megzavarja őket

Néhány évvel később
a lány az ő ágyába is beesett
De nem mondta el neki
hogy akkor éjjel nem aludt
Az ünő lába ugyanúgy kalimpált
s a szoprán is ugyanaz
Ádám becsukta a szemét
mintha nem vele történt volna meg most se

 

Egyik szeretőjének…

 

Ádám egyik szeretőjének dög nagy macskái voltak
Sose szerette a macskákat
de a gazdájukkal szeretkezni igen
Így kénytelen volt elviselni azokat is
Egyszer akciózás közben az egyik fenevad
odasomfordált hozzájuk
és rágni kezdte Ádám lábujjait
aki hiába rúgott felé szabályos időközönként
a bestia nem tágított
Ádám szeretője nem vett észre semmit
vele volt elfoglalva
miközben ő a macskával

Amikor Ádám elköltözött tőle
sokáig mosta ruháiból
a macskaszagot
Még hetek múlva is érezte
pedig az már csak az öblítőszer lehetett

 

Egy éjjel barátnője…

 

Egy éjjel Ádámot barátnője azzal ébresztette
hogy ő is hallja-e
A férfi mérges volt amiért a lány felébresztette
de azért felült s fülelt Semmi
Aztán valami motoszkálást mintha mégis
Igen Ádám aranyhörcsögei engedelmeskedtek épp
a természet szavának kalitjukban
melyeket lányai kedvéért hozatott Rózsikával
a mázsás taxisofőrnővel aki csalárdul elhallgatta
hogy jegyespár a két szerzemény
Ezért nem volt érdemes
morogta most a lánynak s már fordult volna be a falnak
amikor hirtelen egyre erősödő motoszkálást észlelt ágyékánál            
nyilván barátnőjét is szólongatni kezdte
a természet szava
aminek aztán már Ádám sem tudott ellenállni

A mérge is egyszeriben elszállt
s a végén már hálás is volt Rózsikának
a hörcsögpárért

 

Egyik éjjel szomszédasszonya…

 

Egyik éjjel Ádámot szomszédasszonya –
közös folyosón laktak
a férfi sohasem zárta ajtaját –
azzal ébresztette hogy fél
az égdörgéstől
és a villámlástól
amiből ő semmit nem vett észre
odabújhat-e mellé kérdezte
autóbuszsofőr férje – nagydarab macsó ha ráfúj Ádámra
az elszáll mint a szösz különben jámbor lélek
s nagyon szereti a feleségét – szolgálati úton
nem lett volna szabad ilyen ítéletidőben magadra hagynia
engedte be Ádám ágyába a szomszédasszonyát
ezt még nagyapjától tanulta aki szerint rendes ember
mindig megszánja a vigaszra szorulókat
és nem tagadja meg tőlük magát
reggelig van időnk mondta később a nő
pedig akkor már egy ideje a vihar is elmúlt

Attól kezdve Ádám lefekvés előtt szorgalmasan hallgatta
az időjárás-jelentéseket s ha vihart jósoltak éjszakára
mindig gondosan kulcsra zárt az ajtót

 

Barátnőjével mindkettőjüknek…

 

Ádámnak barátnőjével ugyanaz volt a kedvenc
költőjük akinek ugyanazokat a verseit szerették
s akinek szegényes emlékszobájába úgy léptek be egyszer
mintha szentély küszöbét lépték volna át
Ahogy járkáltak a költő kopott tárgyaival
kézirataival könyveivel telepakolt tárlók között
és áhítattal nézegették a falakon a fotókat festményeket
a költő egyik múzsájának arcképéhez érve
akihez legszebb verseit írta
barátnője átszellemülten közelebb húzódott Ádámhoz
aki szorosan magához húzva átkarolta a lány derekát
amikor pedig kedvenc versük kézirata elé értek
lejjebb csúszott a keze s keményen belemarkolt
a lány feszes fenekébe
majd – kettesben lévén a szobányi mindenségben –
kezét alaposan a két félteke közti járatba mélyesztette
mire barátnője még szorosabban simult hozzá
s nadrágján át arany kezével mohón megragadta
Ádám éledező önérzetét
Azt hiszem akkor hosszú percekig mindketten
a költő ugyanazon versét szavalták hangtalan
miközben azért fél szemmel az ajtóra sandítottak
nem zavarja-e meg felizzó légyottjuk a teremőr

Ádám barátnője azóta messze már
s ő is messze attól
ki a barátnőjével volt ott
de kedvenc költőjük szegényes emlékszobáját
magányában azóta is felkeresi néhanap

 

Elnézi az idős asszonyt…

 

Elnézi Ádám az idős asszonyt
együtt voltak gyerekek igaz
kettőjük közül ő az idősebb néhány évvel
akinek akkor már derengett valami
hogy miféle közös játékokra is serkentheti
a fiúkat és a lányokat a természet
a másik viszont még nem gyanított semmit
bent a szobában a szüleik kanasztáztak
mialatt ők a konyhában doktor bácsist játszottak
természetesen Ádám volt az orvos
s a rokon kislány a beteg
ártatlanul feküdt hősünk vaságyán
akinek csak a konyhában jutott hely
szülei szobája a titkok kamrája volt számára
a tisztaszoba meg nem arra volt
hogy lakják
elnézi most Ádám az öregasszonyt
aki tízévesen ott feküdt – mintha terítéken –
vaságyán a konyhában
akinek óvatosan felemelte a szoknyáját
és lejjebb húzta pöttöm bugyiját miközben az –
„csak a kép maradt meg”* – aléltan pihegett
mint a valódi beteg s aggodalmaskodva
nézett Ádámra aki ahogy kell föléje hajolt
ujjaival kicsit széthajtotta a szeméremajkak rózsaszirmait
s mintha ismeretlen világot tárna fel
bátortalan matatott ujjaival milliméterről
milliméterre tovább csúsztatva a kezét
mintha nem akarta volna hogy a lány
bármit is észrevegyen az egészből
doktor bácsi hallotta később nagy a baj?
semmiség nyugtatta meg páciensét
fél szemmel az ajtót vizslatva
nem nyitnak-e be hozzájuk a szüleik
azután cseréltek a lány lett a doktornő
s Ádám a beteg akinek akkor már pelyhedzett
itt-ott igaz nem egészen értette még
– „csak a kép maradt meg”*  – a végén
miért nem fért már el a kis kezekben
pedig az elején még békésen tűrte hogy orvosa
tenyerébe véve alaposan megvizsgálja
– hogy te milyen nagyra tudsz nőni
mondta a kislány a múlt ködén át,
s Ádám el is hitte
hogy egyszer milyen nagyra nő majd
az egész világ a csodájára jár
elnézi most az idős asszonyt a temetőben
a közelben rendezgeti szülei sírját
mialatt Ádám az övéit súrolja tisztára
együtt voltak gyerekek egy másik időben
s egy másik térben is talán
az ég hatalmas volt fölöttük
fölemelte őket magához
és súlytalanul lebegtek a magasban…

Most alacsonyan nehezedik rájuk
egészen a földhöz nyomja –
odaszorítja őket szüleik sírjához
már majdnem egészen belesimulnak a márványlapokba
együtt voltak gyerekek
Ádám valamivel idősebb mint a másik
s az egykori titkok –
egykori fényes titkaik is
elszürkülnek lassan szemükben
lehet az öregasszony nem is látja Ádámot
fölöttük alacsony egekből bámulják őket
a közömbös istenek
alattuk besüpped a föld
s egyre mélyebb lesz a világ.



* Marno János: Gobelin.
* Marno János: Gobelin.

Megjelent a Bárka 2015/2-es számában.


Főoldal

2015. május 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png