Vörös István
Az írástudók fontossága
1 Jézus elnéző mosolya.
Tudtam, megbánjátok,
hogy olyanok és csak olyanok
vagytok, amilyenek.
2 Bocsássuk meg nekik a pártoskodást!
3 Farizeusok, szadduceusok,
most akár ti is megbocsáthattok
egymásnak.
4 De miattuk azért nem szabad
haragudnunk az írástudókra.
5 Sokan megpróbálnak majd
az írás ellenségének feltüntetni
engem, a tudás gyűlölőjének,
tudatlannak írnának le,
hogy a maguk tudatlanságát
mentsék.
6 Nem tudok se
többet, se kevesebbet,
mint amennyire szükségem van,
mint amennyire szükségetek van nektek,
mint amennyire szüksége van a világnak.
7 Hadd fussanak a pártoskodók, akik
nem méltók az írástudó névre,
hiába olvasnak könyveket,
nem olvasnak a betűk
között, nem merítik
pillantásuk hálóját
a szavak alá.
8 A szavak alatt, a szavak alatt
valami hánytorog és készülődik,
valami dübörög és mozdul,
krisztusi erők, ha érzitek.
9 Ha valaki ezt egyszer majd leírja,
ne az legyen ott, hogy én kígyót-békát
mondtam az írástudókra.
Maga az írás szólalt meg.
És egy óvatlannak a betű
viperája megmarta a kezét.
Az ikertornyok Nagymaroson
Ahogy most a német költők
antológiáját olvasom, elejétől
a végéig, égbekiáltó a különbség
a címlapra is kiírt nagyok, és az
érdekesség kedvéért vagy egyéb
okokból betett többiek között.
Ezeknek a többieknek mindig van
valami mondanivalójuk.
Borítékolható, derék, fölösleges.
Aztán jön a nagy költő, és csak leír,
de olyan részletesen, ahogy látni
se látjuk a világot. Mert látni sajnos
általában nem egy nagy költő,
inkább egy sportriporter szemével
látunk. Egy földművelő és egy
meteorológus hasonlót vesz
észre a világban, egy bokszoló
inkább elhajol a nyugtalan
mozdulatok elől, de rést keres
a nyugtalanságon és átnyúl.
A bűnöző megismeri a kollégája
tevékenykedését tévedhetetlenül.
A nagy költő versének nincs
hasznos jelentése, vagy ha akad ilyen is,
az mellékes, mint a csomagtartóban
hányódó égősor és szerelődoboz.
A nagy vers szétrobbantja a saját
tervét, úgy nő ki, mintha egy ötemeletes
irodaház építés közben kettéhasadna,
és kihajtana belőle egy kacsalábon-
forgó vár, akár valami óriás, beszélő
őzlábgomba. És mennyi anatómiája
van a gombának? A pöfetegnek
például egyáltalán nincs.
Vastag gombabőr a kerek
pofáján, aztán bent a gombapép.
A verset nem lehet kicsontozni,
és okos tanárok hiába nézik a tervrajzát,
amit a költő persze úgyis eldugott, elégetett,
vagy megevett, belefőzve a kidobott
versekből készült, alaposan
megsózott és borsozott gombapörköltbe.
A tervrajz talán soha nem is létezett,
de az okos kitalálja, és szinte mindig
el is találja, milyen nem volt soha.
Megtalálja a sohát a versben, a nem
úgy-ot, az ez-nem-jót. Ezen a helyen
egy unalmas háznak kellett volna
állnia, most meg itt van ez a kétszáz
emeletes torony, ami lenyalja az égről
a naplementét, körbeköpködi cseresznyemaggal
a csillagokat, és a nappali kéket úgy issza,
mintha iskolába iratkozott volna,
és bejönne neki, amivel annyit riogattak
óvodásként, a tintaleves papírgaluskával.
Jaj, nem a tanárokat akarom bántani,
a nyáriszünet rájuk dől, mint a rosszul
felállított sátor, nem is az okosakat.
Amikor az ikertornyok
összedőltek, azt terveztem, hogy
a nagymarosi telkünkre felépítem
őket újra. Akkorában, amekkora az
ötszáz négyszögölön elfér. Mondjuk
így is ötven méter magasra emelkedtek
volna legalább, gyönyörű lett volna
onnan a lelátás a visegrádi várra,
a kilátóra a Hegyes-tetőn, föl a Börzsönyre,
ahol a sűrű erdőben mindig
észrevettem volna a vonuló
szarvascsapatot. A ház égbefutó,
kecses acélvonalai fölött kíváncsian
imbolyogtak volna a Ferihegyen
leszállni készülő, Berlin és Prága
felől érkező, már alacsonyra ereszkedett
repülők, az épület tele lette volna könyv-
és vattacukorügynökök irodáival,
meg persze nekünk is jutott volna
pár szoba. Annyi minden elfért volna ott,
halhotel átutazó cápáknak, oroszlán-
kozmetika, butaságleszívó,
borzmegőrző, agykonditerem.
De nem kaptunk építési
engedélyt a repülők miatt.
Megjelent a Bárka 2015/2-es számában.