Áfra János
Föld, víz, levegő
Az erdő már készíti fáit,
a talajt tölgyek lazítják fel,
a föld érzi kitaposott útjait,
csapások találkoznak rajta,
és egy harmadik irányban
összeadódik a lépések súlya,
zápor gyorsítja a szívverést,
felerősíti a lábak ütközését,
elmos nyomokat, illatokat,
s az erdőút visszanyeri arcát.
Egy kilincs kész az érintésre,
ajtaja már készül a nyílásra,
a talpakat csempe fogadja,
heverő a ledobott ruhákat
és a mozgás nedves illatát,
egy óráig tart az egység,
de amikor kinyitom az ablakot,
még együtt mozog a függöny
a közeli fák ágaival, mintha
most is szabadok volnánk.
Mások így
Néhány nap alatt mintapéldányok lettünk,
barátok és távoli ismerősök elnagyolt ideái,
túlfeszített kölcsönösség, amit irigyelni lehet.
Aztán meg a mondatzáró hangok botlásai,
a mély és felszabadító megkönnyebbülés,
hogy ugyanoda jutottunk: a különállásba,
mikor megtörtént a sokat ismételt mondatok,
az egybefűzött tervek és szavak szétválása.
Szükség és kényszer
Kerestél valamit, amit csodálhatsz,
ám akiben aztán színleg megtaláltad,
akitől kérni, majd követelni kezdted,
csak emlékműve maradt önmagának.
Az ijesztő sokaság
Már te is csak egy vagy a sok közül,
csakhogy pont az az egyetlen egy.
Megjelent a Bárka 2014/5-ös számában.