Nagypál István
Az átfagyott fiú
Zakopane, olaj, vászon, 2012
Ahogy ültünk a libegőn, mely Zakopane fölé vitt,
alattunk elmenő szarvas hordát láttunk.
Mindenütt sűrű köd volt, miközben engem,
a hegyeket, a sóárust, a tejesembert figyelted,
átkaroltalak, mint az angolszürke fogódzkodót,
mikor Gubalówka, a banya felénk suttogott—
nekünk, a turistáknak; aggódtam, hogy a tömeg
a Peksow Brzyzek sírkertet feldúlja majd.
A havasi törpefenyők között áll a Willa Koliba,
Föhn bukószél fúj, és a fényes hó hazudni
próbál, miközben lábnyomainkkal egyedül hagyjuk,
terrakotta színű volt — akvarellel festve.
Minden másodperc más; kértelek, hogy gyere közelebb,
ülj közelebb, hisz együtt ülünk, fiam.
Csendélet, vadászat után
Tél Bochniában, olaj, vászon, 2012
Ahogy a kitömött nyúl
a mészfalon himbálózott,
ebből a távolságból —
néhány pasztell szétroppant,
akár a töltények,
a magnólia asztalon
felkelek, te alszol,
csak a reggeli vonat zakatol,
felkelsz, visszafekszem
álmomban
minden több mint fájdalom
színek, akár a lövések —
olaj a feszített vásznon,
mögöttem vadásznak a falon,
három lökés, mint lövés
ruháira találok,
muff, vadászcsizma, kucsma,
ülök, akár egy ostoba állat
ahogy hazaérkezel,
tél van, sokkot kapok —
az éjszaka véd meg tőled
fű íze a nyelvemen,
mereven állsz az ajtóban,
mikor a konyhába rohanok
Megjelent a Bárka 2014/3-as számában.