Prózák
Fiatal írók a bezártságban - Izer Janka: Narcissus
„Már vagy három hete nem mehettem sehová. Így aztán ráértem órákon át feküdni a fal felé fordulva, egy kicsi zsebtükörrel. Mindig a szememet néztem csendben, figyelmesen.” Izer Janka prózája. 
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben
„Mi történt a nőkkel, akikért hevültem, akiket szerettem, és akik elhagytak, akik viszonozták az érzelmeimet, és akik figyelemre sem méltattak, akiket megkaptam, és akik nem adták magukat, akiket...
Fiatal írók a bezártságban - Fehér Enikő: Bünti
„Sőt, az is lehet, hogy amíg én a rosszaságon gondolkodtam, addig megérkezett Apa, és már rég ott ülnek a nappaliban és engem várnak. Gyanúsan csendesek, nem is veszekednek vagy csókolóznak. Biztos...
Sándor Zoltán: A barlang mélyén
„A tanítónő egy rajzlapot tolt az édesanya elé, amelyen egy kerekded formájú sárga fej látszott. A fej arcán két apró fekete szem virított, de azon kívül se haja, se füle, se orra, se szája nem volt.”...
Márton László: Rudi
„És ugye maga azt hiszi, hogy szörnyűségesen utálom a maga darabját? Hogy azért mentem el a Szomoryból az előadás közepén? Hát nem! Maga nem olyan jelentős író, hogy utáljam a darabját.” Márton László...
Molnár Lajos: Hülye egy történet
„Nagyi arca eltorzul, sír. Óhatatlanul beleképzelem magam az ő helyébe tizenhat évesen, ahogy a fűzfák ágai mögött látta az apja tragédiáját.” Molnár Lajos novellája. 
Kiss Benedek: (Az Élettöredékekből)
„Édesanyám nemcsak bigott katolikus, azaz mindenek fölött Isten-hívő volt, de ugyanilyen meggyőződésesen babonás is. Ezzel kinőtt környezetéből, s csak ő tudta (de még inkább ő sem tudta), hogyan...
Tallér Edina: Időzítő
„Ha a fiamat szólítom, először véletlenül a húgom nevét mondom ki. Aztán a feleségemét, apámét, anyámét, néha még az is előfordul, hogy pár szomszéd nevét is elhadarom egymás után, míg rátalál végre...
Józsa Péter: Berlin háromszor
„Nem akartak beengedni Kelet-Berlinbe. A szocialistába. Engem, a Magyar Népköztársaság polgárát. Nem ki, a nyugati szektorba. Be, a keletibe. Erről szól ez a rövid történet. És a berlini fal...
Abafáy-Deák Csillag: Veronika
„Nem baj, én imádok és tudok is főzni. Takarításról szó se lehet, porallergiám van, a szűrővel ellátott porszívót se bírom. Megoldjuk, mondta Kálmán, és újabb pohár sört töltött a nőnek.” Abafáy-Deák...
< >
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Acsai Roland: Az éjszaka sötétjeHalász Margit: Gyapotrózsa
Stankovics Marianna: Ima, Vázlat, NagypéntekVányai Fehér József: Rókalelkű ismeretlen követHalmai Tamás: Jeremiás húga – szonettkoszorúMarno János versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg