Prózák

 

5._Kov__cs_Dominik___s_Vitor.jpg 

 

Kovács Dominik˗Kovács Viktor

 

Az Öles-Szüdi vonal

 

Hanem mikor a nagy vakarózásban az utolsó szoknyát is levetette magáról, és ott volt neki a lába között az égő csipkebokor, az egész húsa tüzesre belobbanva, és azon még a sok piros pötty mint a hecsedli, akkor aztán jött a nagy bömbölés meg az óbégatás. Az nem létezik, hogy nekem egy ilyen moslék bakom legyen, hogy a nyüvek ennék le a testét a kurafi Palinak, hogy akarja még őtet megcsúfolni, sírt nagyon az Öles leány.

            Különben nem lehetett egy rossz származás a Sebők Teréz, megbecsülhette volna magát mellette a Palkó. Az meg egy olyan szörnyeteg jószág volt, az mindig úgy csűrte-csavarta a mondandóját, hogy ő legyen benne a makkhetes. A makkhetes mindent visz, ugye. A rohadt Pali, ha leszállt a kurváról, vagy leszállt róla a kurva, végtére is mindegy, hogy volt, az állandóan azzal fejezte be, hogy: na, megyek haza a negyvenholdas hites feleségemhez! Ilyen egy semmit érő ember volt, hogy az öreg Öles Sebők vagyonára tartott rá.

            Pedig ahhoz neki egy kapavágásnyi köze se lett volna. Mert a Teri szüleié volt az a negyven hold, az Öles Gáboré meg a Marton Lida nénié, azok művelték, rettenetesen szorgalmas, dolgos emberek voltak. Fészkelték mindig a rengeteg sok dinnyét, meg három-négy holdon termett nekik az a régifajta rendes háromerezetű fehérpaprika is, ami rajta van a címeren, azt az egész országban égetthalmi paprikának mondják. Mennyit mentek vele a piacra, vitték Simontornyára, Enyingre, Dunaföldvárra, a Lida néni volt a nagy kofa, annak a vérében volt a piacozás. Meg adták le a vagonokba a zöldségesnél, a Törő Imre bácsinál. A Lida néni mindig bekötötte a pénz fejét, veszettül tudott spórulni. A Gábor bácsit is csak azért engedte szőlőt telepíteni, hogy eladni való boruk legyen, az öreg nem ihatott meg egy kortyot se soha, így aztán tudtak gyarapodni.

            A leányuk, ez a szegény Teri olyan volt, mint az ékesség, ha nem is a küllemében, hanem a szíve alapján. Nem mellesleg nagyon okosan járt az esze, elküldték mindenféle kertészeti iskolába az Öles Gáborék, a Teri hozta be nekik a különböző nemesítő módszereket meg a többféle permetet később már. A virágoknak is kegyetlenül értette a gondozását. Meg akárki szólhatott hozzá, az olyan csilingelőn, kedvesen felelt vissza, hogy öröm volt hallgatni.

            A Szüdi Palkó lett a szerencsétlensége neki, mert a ronda kurafi bevarrta magát a szegény Öles Terike szívébe meg máshova is neki, amit most nem mondok, a jó nagy tűjével a piszok. Ez a Szüdi Horváth Palkó, ez férfi-női szabó volt mesterségében, ügyes kezű ember különben, csak rettenetesen egy kóricáló, egy szemtelen hazug. Milyen is lett volna? A szabó az a szemét dédelgeti egész életében, az abból él, hogy az asszonyi testet öltözteti, vetkőzteti, szűk-e, bő-e, kell-e toldás. Így esett a kettejük szerencsétlensége is, hogy mikor volt a Keketyű Radán Zsófikának az esküvője, aztán mivel az Ölesek híva voltak oda, a Teri koszorús minőségbe ráadásul, el kellett menniük a Palkóhoz egy abroncsos aranyalmás szoknyát szabatni a leánynak. Mint ami abban a világban a nagy színésznőknek volt. Ekkor aztán közelebbről is összetalálkozott a két fiatal. A Palkó meresztgette már egy ideje a szemét a Sebők család felé, mert hiszen akkor még a szabó nem úgy élt, mint később a téeszcsés időkben, hogy a dinnyeszezon végén meg a zárszámadás után azért többen elmentek új ruhát varratni maguknak, nem, a Horváth Pali legénykorában csak az ilyen urak meg nagygazdaleányok jártak a szabóhoz néha, sokat koplalt a szabó, napszámba kellett, hogy járjon.

Emiatt aztán kigondolta magában a Pali, hogy be kell hízelegnie magát ebbe a családba. Utána meg hányszor, de hányszor megcsúfolta őket a jótettükért cserébe, hogy odaeresztették maguk közé. A szegény Teri próbálta bosszulni valahogy a rengeteg sok hűtlenséget, próbálta fékezni ezt a bagzó állatot, de az semmit se nézett, hogy már egy aranyos szép gyereke van odahaza, azt se, hát ilyen az igazi koslató dög, addig kóricál, amíg el nem emésztődik valahol. A ronda puruttya betegség, amit hazahozott valamelyik kurvától, az volt az utolsó csöpp a nyomorult Sebők Teréz poharában.

Másnapra rá, hogy észrevette magán a kórságot a Teri, az öreg Ölesek elmentek a hardi fölvásárlóhoz, mert azt hallották, hogy az többet ad a paprika kilójáért, mint a Törő Imre bácsi, augusztus vége, inkább szeptember eleje lehetett, így valahogy, érett a sok lecsópaprika. A Teri meg küldte velük a két-három éves fiát, a kis Gáborkát is, legyen csak annak is a vérében az alkudozás. Néztek az öregek, csak nyűg volt oda nekik az ilyen kisgyerek, de nem szóltak, hát ezt kérte tőlük a leányuk.

A Szüdi Palkó meg olyan reggel nyolc óra tájban esett valahonnan haza kumkodva, szittyósan, mert az meg ilyen paraszt volt, hogy a legnagyobb dolog idején is csak a mulatáson járt az esze. Leheveredett a vánkosra a ronda lusta dögje, azzal a tervvel, hogy végigfekszi a napot, majd csak esténnen nyitja ki újra a szemét, mikor az aratóbálba kell készülni. Nem nyitotta ki a legény soha többet, mert a Teri odalépett hozzá, aztán a tikvágó késsel, nyissz, nesze az apád faszát!, elvágta a torkát neki. A vérét meg mind fölfogta.

Van egy régi szokás Égetthalmon, a református nemesek ivadékai között, de hallottam én már katolikust is, amelyik ilyet csinált, hogy ha egy vénasszony vagy hát nem csak vén, fiatalasszony is lehet éppen, érzi a végét, és fél, hogy a holta után az embere elkezd pocsékolni, az ivást kell alatta érteni, akkor még mielőtt a saját halála elérkezne, levágja az ura fejét, kisüti a vérét, és kenyér nélkül, minden nélkül befalja. Ez aztán úgy nekimegy a gyomrának meg a májának, hogy egy órán belül az asszony is odalesz. Így halják össze egymást az öregek, néha még most is történik ilyen.

Na, az Öles leány is így lett öngyilkos. Avval a különbséggel, hogy neki a Palkó kujon vére mellé ott volt a sok a lecsónak való paprika is, úgyhogy ő a véres lecsóval végezte ki magát. El lehet gondolni, micsoda nagy bánatba kerültek a nyomorult öregek, jöttek Hardról a jó kis paprikapénzzel, aztán mire hazaértek, ott feküdt halva az egyetlen gyerekük, a száján szétkenve a lecsó. Addig gyepálta, szégyenítette a moslék vő, amíg kénytelen lett így tenni a nyomorult leányuk. Sose vigasztalódtak meg ezután.

De itt nem ér véget a történet, mert a Gabesz gyerek, akiről már volt szó ugye, ott maradt ivadéknak. Az öregek teljesen kergék lettek a bánatukban, a gyerekre is megharagudtak az apja munkája miatt. Hogy ők márpediglen nem fogják egész vénségükben annak a moslék vejüknek a szarát pucolni, nem várják meg, hogy ez a sunyi Gabi gyerek is szemközt verje őket. Arra jutottak, hogy visszaadják az unokát a Szüdi Horváth házba az apai famíliának. Lopja majd meg azokat, csapja majd be azokat.

Apai família, mi volt az? Két szem csirás krumpli, a Palinak a két öccse: a Pityu volt a vénebb, az huszonegyes, a Dani meg huszonnégyes. Ekkor már csak ezek éltek a családból, a szülék elhaltak régen. A két legényt különben úgy hívta a falu, hogy a Szüdikék, a bátyjuk volt a Szüdi Palkó, ők meg a Szüdikék. Ezek már úgy is születtek, hogy öregemberek, egy közös szeme volt a kettőnek meg egy foga. Aztán azon osztozkodtak egész életükben ˗ de elég is volt nekik. Egyszer valamelyiket megkérdezték a fiatalok, hogy bátyja, nem kéne magának egy jó kis műfogsor? Ó, gyerekek, inkább moslékot eszek, hehehe!

Rendes kisöregek voltak különben, ki se nyitották nélkülük az égetthalmi református templomot, minden egyes istentiszteleten ott ültek. Meg vitték a nagy szakajtókosárnyi pogácsát a szeretetvendégségre. Nem úgy bántak a másikkal, mint az a kutyatermészetű bátyjuk, pedig ugyanazt tanulták, szabók voltak ők is.

Égetthalmon sokan maradtak agglegények abban a korosztályban (mert annak idején a szülék nem eresztették el őket a háztól a szaporodás végett, hogy ne menjen annyifelé a vagyon), de úgy egyik se, még a családos emberek se tartották a portát, mint a Szüdikék. Azok méhészkedtek, az első kertben szőlészkedtek, mindig volt egy-két malacuk, tyúkok, récék, hátul meg a nyolcszáz négyszögöl veteményes.  Aztán emellé még űzték az ipart is. Próbáltak boldogulni a maguk módján. Meg tudtak is, mert még abban a beadási világban is lejártak hozzájuk az orosz tiszteknek a feleségei Bogárdról, szabatták a sok szép ruhát, azoknak volt miből, majd minden hónapba újat. Nem beszélve arról, hogy később mikor már lehetett háztáji dinnyézni meg árulni az út mellett, azért a téeszasszonyok között is akadt egy-kettő, amelyik elment, aztán varratott magának ruhát.

Jól járt a Gabesz gyerek, hogy a Szüdikékhez került. Az öregapjánál be lett volna fogva, mint más parasztgyerekek, hordhatta volna a szénát a Sárrétéből, náluk meg más dolga se volt, mehetett rugdosni a labdát. Mert hát sajnálták a bátyjai, hogy így az árva gyerek, úgy az árva gyerek, kímélték, nehogy azt mondja valaki, hogy milyen sorba tartják a szegény kis lelencet. Egyszer még vaníliás fagylaltot is vettek neki, mikor már lehetett kapni az ilyen cukmisokat a presszóba. Jól el is rontották a kölköt, mert egy olyan vásott egy lehetetlen portéka lett, visszafajzott az apjára.

Ilyeneket megcsinált, hogy éjszaka ellopta az egyetlenegy szemüket. Azok meg, szerencsétlenek, tapogatóztak, egész nap a szemüket keresgélték, mert dolgozni sem tudtak nélküle, hát hogyan? Könyörögniük kellett a taknyos öccsüknek.

Hozzánk figyelmezz, és tekintsd meg szívbéli fohászunkat, könyörülj rajtunk, és add vissza a szemünk világát, te rohadt gyerek!

Csak ha maguk is adnak nekem három forintot!

Honnan adnánk, ha nekünk sincs? Az igaz vagyonunk egyedül az élő isten, aki minket időben megtart, és vezérli életünket!

Van ott ötvenezer is!

            Ötvenezer? Tán imából az ég felé!

            Láttam én a maguk betétkönyvét…

            Te szar eltartott senkiházi!

            Kiskertajtó, nektek szarik bombóferkó, ezt mondta nekik a rohadt vásott Gabesz gyerek, letegezte őket. Azok meg, a nagy szamarak, erre válaszul adtak neki három forintot, hogy elmehessen rajta a moziba, meg vegyen ott egy bambit, bambit, a rosseb faszát, cigarettát! Három nagy pofont kellett volna neki a három forint helyett. 

            Aztán hány, de hány ilyen mocsok munkája volt neki! A pofont az mindig elmaradt, pedig az elején még ki lehetett volna verni belőle a Palkó természetét. Amikor húsvét vasárnap is azért kiszökött az ablakon, hogy Vajtán háromszor berúghasson a cimborákkal. Meg amikor kizsarolta a Szüdikéken a bársonynadrágot, addig óbégatott meg ugrált, amíg nem adtak rá neki pénzt. Egy téeszesnek a havi fizetése volt az ára. Minek kellett a bársonynadrág? Hát bent lógott a szép ünnepi öltönye évnyitóra, évzáróra, temetésre, mikor mire. Hogy legyen miben koslatni, arra kellett neki a bársonynadrág. A más gyereke beérte a löbögő gatyával, ennek nem volt elég. Sokszor odamondták neki a Szüdikék, hogy te szar eltartott senkiházi, hát kinek a vagyonából akarsz te nagyságos úr lenni, de más különbet sose mondtak, mert olyan túl jóravaló kisöregek voltak.

Arra se akartak rájönni, hogy mi a gyerek szándéka, minek törekedik a gyerek a nagyházba. Mert azért is elkezdte rágni a fülüket, hogy miért kell a nyári konyhában szűkölködnie, amikor ott van a négyszobás nagy ház. Úgy volt ugye, hogy ott főztek meg ettek a nyári konyhában, a Gabesz ott is aludt, a Szüdikék meg kint a műhelyben. De ezeket a helységeket olyannak kell elképzelni, mint a patyolat, semmi panaszra nem lett volna oka a gyereknek. Az csak az ágaskodója miatt akart befeküdni a házba, hogy ott tudja farkalni a nőket, már bocsánat a szóért, de ez így volt. Hogyan eresztették volna be oda a nagy tisztaságba? Az öregeknek a sok dunyhája meg a zöld konyhabútor meg a tükrös szekrény közé? Ha egy héten egyszer bementek a nagyházba, az már sok volt.

Meg hát a Juli Larszont is odavárták. Na, ez is egy történet, a Juli Larszon. Az az asszony volt a Szüdikék egyetlen öröme az életben. Ha valaki utánakérdezett náluk, hogy hol van, mit csinál a Juliskájuk, azok fölmondták az összes levelet, amit küldött nekik. Holott életbe csak egyszer látták, tízéves korába. Első unokák voltak különben vele, az apjuk volt testvér a Juli Larszon anyjával ˗ azt hívták Szüdi Julinak. Ezek ketten mentek ki Amerikába, a Palkó meg a Juli, még egyiknél se volt család, hogy majd ott spórulnak, itthon meg veszik a sok földeket utána. Az öreg Palkó így is tett, de a Szüdi Juliskát megtalálta egy Larszon nevű nagyon gazdag mérnökember, odavette magához szakácsnőnek, utána meg feleségnek, mikor már jött náluk a gyerek, az lett a Juli Larszon. Olyan rengeteg sok pénzük volt odakint, hogy haza tudtak jönni csak úgy látogatóba, mikor már tízéves volt a kislány, olyan harminchét körül, megmutogatta a Szüdi Julcsa, hogy milyen egy napernyős kis amerikás babája van. A Palkó gyerek akkor már süldő volt, az nem sokat törődött a kis unokatestvérével, mert már akkoriban is inkább az Öles Sebők Teri érdekelte, de a két kisebbik, a Pityu meg a Dani azok majd megbolondultak az aranyos kövér leánykáért. Az meg ezt úgy megjegyezte magának, hogy egész életén át írogatott nekik, hogy így jön haza Égetthalomra, úgy jön haza Égetthalomra, de hát nem tudott, nem eresztették, zárva voltak a határok.

A Gabesz az semmit se foglalkozott ezzel, el se hitte, hogy van ez a Juli Larszon, pedig akár láthatta is a sok képeslapot tőle. Azt a cigaretta érdekelte meg a bársonynadrág meg a Szimszon motor meg a kocsma. Jó eszű volt különben, fölvették a bogárdi gimnáziumba, csak sose járt be, mindig csavargott, egy fél évig se állta a helyét, kirúgták. Odahaza nem mondta ám meg a piszok, hanem reggel fölült a buszra, aztán züllött, csavargott egész nap. Az ellenőrzőjébe meg véste az ötösöket magának, írattatta alá őket a cimborákkal a tanárok nevében. Azt egyszer kiment a rendőrség a Szüdikékhez, néztek nagyokat a nyomorultak az egy szemükkel, meg tátották az egyfogas szájukat, mikor mondta a rendőr, hogy nincs tanulói viszonya a gyereknek, de munkahelye sincs, valamit kezdjenek vele, mert lecsukják mint káemkást. Ez aztán olyan hír volt a faluban, hogy a Marton Lida néni, az Ölesné, aki ekkorra már özvegységbe volt a Gábor bácsi után, ennek miatta írt alá az Ihász Miskának (úgy nősült Égetthalomra, a Molnárki Évának a férje, annak lett először Wartburgja a faluban), hogy ha elhalt, mindent a Miska örököljön az eltartásért cserébe, ne ez az élhetetlen gyerek.

Ahogy fölvették a Gabesz gyereket a téeszcsébe, utána rá nem sokkal jött a levél, hogy mennie kell az emháeszoktatásra, később meg hogy viszik a seregbe. Így megszabadultak tőle a Szüdikék, meg ő is megszabadult a lecsószagú kiskonyhától, mert az volt ám az uracsnak a legnagyobbik baja, a lecsószagú kiskonyha, a rosseb eszi-tudja, miért utálta annyira a lecsónak a szagát. Ezután többet vissza se nézett nagyon sokáig a faluba, mert megtalálta a számítását máshol, épült valami lakótelep Budapesten, aztán őket is mint honvédeket odavezényelték az építkezésre, aztán ott Pesten valami nagy mulatozás közepette annyira belészerelmesedett egy öregebb nő a Gabesz gyerekbe, hogy a katonaság alatt végig ki is tartott mellette, írta neki a leveleket a laktanyába, ha kimaradást kapott a gyerek, akkor már a leggyakrabban nem Égetthalomra jött haza, hanem Pestre, leszerelés után meg végleg oda is költözött. Mert az a nő egy módos valaki lehetett, alighanem azé volt a kocsma, amelyikben összetalálkoztak, meg oda is adta a kemény fasz árát a rohadt gyereknek, mert valaki mesélte, hogy Volgát vezetve látta Pesten a Szüdi Gabeszt, az meg már lehetetlenség, hogy a Volga autóra az kereste volna össze a pénzt. Meg ilyen dolgokat is beszéltek róluk, hogy ez az öregebb nő úgy szólongatta a gyereket a presszóba (mert a Gabi is ott lett pincér aztán), a mások füle hallatára, hogy szuszu meg hogy kutyám, meg a gyereknek ott kellett nyalnia, csókolnia a pofáját.

De erről az időről már csak ilyen foszlányokat lehetett hallani, hogy mennyire nem volt fék az ivászatban a Gabesznél, csinálták a rengeteg sok hülyeséget a két részeg, a nő meg a Gabesz. Például hogy a nő hozott Bulgáriából egy kuruzslótól valami rózsás kencét, vagy legalábbis azt hitte, hogy rózsás kence, aztán a nagy bódultságukban elkezdte a gyerek hasát dögönyözni vele, aztán nem is rózsaolaj volt, hanem valami iszonyat maró rosseb, bekerültek mind a ketten a kórházba a marástól. A valagáról kellett a bőrt leszedni a Gabesznak, hogy befoldozzák a hasát. De úgy látszik, neki nem volt olyan nagy baj ez, mert ráadásnak egy nővért is megrendezett ott a kórházi betegágyában. Azt ezen borult ki a bili, hogy állítólag a Gabesznak a rendes élettársa ott érte a bakját a nővérrel, utána már vissza se fogadta, meg a presszóból is kirúgta, elég az hozzá, hogy laknia se volt hol a Gabesznak, meg dolgoznia se volt mit, meg utóbb ennie se volt mit. Erre mondta később, már idehaza Égetthalmon, abba a csömörlet állapotába, amibe jutott, hogy ebben az országban én utáltam a legjobban a kommunistákat, alig vártam, hogy eltakarodjanak, hát mért én vagyok az utolsók utolsója az új rendszerben?

Hazajött ám a legény, mikor már teljes mezteleny lett az a frissében szabdalt valaga, kereste a Szüdikéket, hogy majd azok befogadják, meg adnak neki filkót is valamennyit, hogy élni tudjon. De üres az udvar, se macska, se kutya, se tyúk, lakat a kapun, kiabál, kiabál, sehol senki. Végül a Rumbak Szepi bácsi jött elő a szomszédból, az is ilyen kis öreglegény volt, egyfajta a Szüdikékkel, össze is jártak előtte, csak a Szepi németkéri sváb leszármazás volt, katolikus, a Horváth legények meg reformátusok, de nagyon szépen elvoltak egymással, elbeszélgettek.

Mi tholgod fan ott asz én hászamnál, Gáphor?

Maga háza?! Énnekem a házam.                 

Na, aztán fölvilágosította a Szepi a követelőző kis Gabeszkát, nem égetthalmi litániával, hanem olyan határozott svábosan. Hogy a Szüdikéknek volt félmillió forintjuk a betétkönyvben. De meg is emlegették félmilliószor a Gabeszkát, hogy a tájukra se jön. Hogy tudja-e a Gabeszka, hogy már szabadok a határok, lehet menni ide-oda? Mert bizony a Szüdikék fogták a félmillió forintot, meg eladták a Szepinek a házat meg a műhelyt meg a jószágot meg a kertet, mindent, aztán kimentek a Juli Larszonhoz Amerikába, vitték magukkal a vagyont. Az Ihász Miska fuvarozta el őket Ferihegyre. Hát erről álmodtak már mióta, hát a Juli Larszon volt nekik a minden. Azt most annál laknak meg dolgoznak Ilinoiszba, mert az a nő is ilyen varrónő odakint, betették a vagyont annak az üzleti vackába. De elvannak ott nagyon jól, már a fene tudja, hány képeslapot küldtek haza a Szepinek. Meghagyták, hogy a Gabesz az ne is próbáljon írni nekik, mert már semmi közük egymáshoz.

Szóhoz se jutott a gyerek, szidta-átkozta magába az atyafiságot, hogy így becsapták őtet. Aztán meg könyörgött a Szepinek, hogy legalább ő ne legyen hozzá olyan kegyetlen, annyit engedjen meg, hogy a régi helére, a kiskonyhába befeküdhessen a fél segélyéért cserébe. Na, a végére meg is engedte a Rumbak Szepike, ezután mindig elszedte a Gabesztól a munkanélküli segély felét. Meg a másik fele is odakerült hozzá, mert a Szepi borát vedelte rajta a Gabesz, azt a rettenetes pancsolt kotyvalékot, amitől olyanra fölfújódott, mint a hólyag. Meg irdatlan koszos büdös trehány is lett, csak abba az egybe bizakodott még a tehetetlen részeg agyával, hogy majd kintről örököl valamit.

Abból se lett semmi, mert amikor jött a Szepi bácsi a Szüdikék halálhírével, elmondott mindent, amit az a Juli Larszon a levelébe megírt, hogy ő is a halálán van a csikágói kórházban, nem akarta magára hagyni a Pityut meg a Danit ott Amerikában, megtanította őt régen az édesanyja, hogy mit kell csinálnia ilyen esetben az égetthalmi asszonynak, nagyon sajnálja, de levágta a Szüdikéket, meg azt is sajnálja, hogy Ilinoiszba nem lehet lecsópaprikát kapni, úgyhogy konzervvel ment le neki a sült vér, a vagyonra ne számítson senki, mert az megy az amerikai magyarok fundációjának.

Aztán, hogy felolvasta ezt a Szepi bácsi, futott is el rögtön a Gabesz közeléből, a gyerek meg ottmaradt a rettenetes ronda nagy hasával. Mert a sváb az ilyen, az veszettül rühelli a retket, a mocskot, a fingszagot.

 

Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.


Főoldal

2020. augusztus 11.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Karácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcái
Versek
Toroczkay András verseiLajtos Nóra: kórtermekGaraczi László: Cioran-dalokAczél Géza: (szino)líra
Prózák
Farkas Arnold Levente: AnyakéntNagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítélet
Drámák
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA