Prózák

 

 Egressy_Zoltan_uj.jpg

 

Egressy Zoltán

 

Ötven

 

Nehezen értem oda, mert súlyos verekedés tört ki a buszon, ezért biztonsági okokból egy megállóval előbb szálltam le. Kerülöm az ilyen helyzeteket. Egyszer már belekeveredtem egy komolyabb tömegverekedésbe. Négy-öt éves lehettem. Falun történt, ahol a nagyapámék laktak. Húsvéthétfőn vele, és apámmal indultam locsolni. Mindketten igen-igen részegek voltak. Az egyik utcabeli ember ugyancsak. De ő annyira, hogy konkrétan egy árokban feküdt. Állítólag kiköpött felénk. Ebből szóváltás kerekedett, majd perpatvar.

            A családok, a szomszédság, különböző klánok mindenféle eszközökkel, vasvillákkal, gerendákkal jelentek meg az utcán. Izzott a levegő, rúgták a port, ütötték egymást. Aztán érkezett egy rendőrautó. Nem vittek el senkit, ez még a mélyszocializmus ideje volt, hetvenes évek, elég volt, ha megjelentek, mindjárt elkussolt mindenki. A viszony később se rendeződött, az ellenséges család tagjainak bátran nem köszöntünk.

            Ne kérjünk sós mogyorót?

            Előbb szálltam tehát le a buszról, késésbe kerültem, futva értem a moziba, ahol a jegyszedő rápittyentett a kódomra, és megállapította, hogy ez bizony holnapra érvényes. És nem arra a filmre, amire gondoltam. Kisétáltam a moziból, ettem egy hamburgert. Nem adtak hozzá szalvétát. Ez köcsögség. Köcsögség, ha nem adnak szalvétát. És a hamburger rossz is volt. Ráadásul tudod, mennyibe került egy krumpli hozzá? Mert azt is vásároltam. 660 forint. Ketchuppal 780.

            A mozijegyet a születésnapomra kaptam a feleségemtől. Többször megkérdezte, mit akarok, de nem feleltem. Mégse mondhattam, hogy el szeretnék menni a picsába, fizessen be egy útra. Meg kíváncsi is voltam, mit hoz ki ebből a születésnaphelyzetből.

            Az utóbbi években már nekem kellett fizetnem sok mindent, hiába kaptam ünnepekre rendszeresen vonatjegyet. Az csak jegy, annyi a lényege, hogy mehetek. Elég lett volna most is ennyi, csak sajnos időközben a feleségem belátta, hogy már nem tud nélkülözni. Nagy baj ez. És nem is oldotta meg rendesen a dolgot, hiszen holnapi filmre szól a jegy.

            Holnap viszont nem tudom megnézni, másik moziba kell mennem. Az a nővérem ajándéka. A Hidegháború című filmet tekintem meg. Kaptam tőle egy madárhatározót is. Melyik madár milyen. Soha nem érdekeltek a madarak. Teát is adott, valami hiperszuper típusút. De nem teázom. Édesanyám tarka nyakkendővel lepett meg. Nem hordok nyakkendőt. Egyetlen példánnyal rendelkezem, még apám kötötte meg nekem. Harminckét esztendeje.

         Nem probléma, túl vagyunk rajta. Csak egy ötvenedik születésnap. Rég fogyasztottam Unicumot, jólesik. Kéne hozzá sós mogyoró is.

            Te még nem köszöntöttél fel, ami nem baj. Gyűlik a szemét az ajándékaid nélkül is. Ha nem hoznál minden látogatásod alkalmával, a meghívások is sűrűbbek lennének. Baráti jöveteleid után hosszas kidobálásos procedúra következik. Érkezz inkább üres kézzel, mindenkinek kellemesebb.

            Jó kis hely ez, nem? Félhomály, kellemes hangulat. Kár, hogy a melegszendvics odakapott. Kérek mindjárt egy kést, lekaparom róla ezt a fekete szart. Kérdés persze, nem gomba-e. Kéne sós mogyoró is, szólj, ha látsz egy pincért. Nemigen teremtenek szemkontaktust. Erős az antiszociális határvédelmük.

            Fáj a vállam. Az uszoda miatt. Ott sportoltam délelőtt. Szaunáztam. Bementem hűvösödni a medencébe, és ahogy kinyomtam magam, megsérültem. Bár érdekes, akkor még a hátam fájt, most meg a vállam. Told ide a ketchupot meg a majonézt, feldíszítem a szendvicset, úgy talán jobb lesz.

            Ez immár az ötödik Unicumom. Jólesik, megmondom őszintén.

           Egyszer már beültem ide. Mellém telepedett egy különös ember. Nem tudhatta, hogy nem szeretek társalogni. Mégis egész jól eldiskuráltunk. Kettő témánk adódott. A labdarúgás és a politika. A negyedik viszkijét követően távozott. Úgy gondoltam, kifele menet fizet. Később derült ki, hogy ezt elmulasztotta. Még csak fél hat volt. Fogyasztottam tovább egymagam. Akkor kedveltem meg a helyet. A világosakat nem bírom, zavar a fény.

            Azt mondta reggel a feleségem, amikor ágyba vittem neki az első kávéját, hogy hiányoznak belőlem a beilleszkedési kvalitások. Az emberek összejárnak egymással. Én bizony nem. Szerinte puhány ember vagyok. Nincs jelentőségem, mélységem, nincs tét velem kapcsolatban. Nincsenek sebesüléseim. Nem tudja szegény, hogy vannak, csak ezeket nem szerepeltetem. Úgy látja, lekerekített vagyok és becsomagolt. Nem vagyok elég izgalmas csávó.

            Lehetnék izgalmasabb. Lehetnék elmebeteg, aki elmegy otthonról minden hajnalban, pálinkát vedel, hazafelé is iszik, otthon folytatja, vedel egész nap, ez biztos faszaság lenne a számára. Tudnod kell, hogy ő csupa őrülttel van körülvéve, nyilván alacsony ingerküszöböt jelentek hozzájuk képest. Szívesen mesél róluk. Olykor magamra ismerek egy-egy esetleírása kapcsán.

            Vannak ijesztő jelek. A hirtelen szétáramló düh a köcsögségek miatt. Amikor nem adnak szalvétát a rossz hamburgerhez. Vagy szétégetik a melegszendvicset, amennyiben ez mégis szén, és nem gomba. Félő, hogy egyszer kitörök. 

            Időnként nosztalgiázom. Mindennap. Eszembe jutnak a régebbi útjaim. Egy kis francia város például. Körutazást szerveztem magamnak. A feleségemtől kapott ajándékjegy Párizsba szólt és vissza, ennyi. Még ép volt a Notre Dame. Párizsból utazgattam hát erre-arra. Saját költségre. Ami bravúr, hiszen jövedelemmel nem rendelkezem. A kisvárosban találtam meg az első olyan kocsmát, ahol lehetett kérni vodkát decis kiszerelésben. Máshol kicsiket adtak. Nagyon kellemetlen volt visszamenni nyolcadszor kérni.

            Eszem még egy melegszendvicset. Hátha az jobban sikerül. Főztem ma, de át kellett adnom a feleségemnek. Mostanában már gyakorlatilag mindennap elmegy otthonról. Ma először szempillafestésre kellett elrohannia. Addig megcsináltam a petrezselymes burgonyát. Mert azt kívánt vinni az esti találkozóra, amelyet most bonyolít valakikkel. Szállított nekik hat pisztrángot is, vitt továbbá borsólevest, amiket szintén én készítettem. Nem tudom, kik ezek. Azt hiszem, csupa férfi. A feleségemnek nem probléma a beilleszkedés. Közvetlen teremtés.

            Jobb nekem utazni, mint itthon lenni. Papucsot mindig viszek magammal. Biztonságot ad. Csak a pénz probléma. Valamennyi zsebpénzt kapok a feleségemtől, abból spórolok, de állandó dilemma, hogy mikor nyúljak hozzá. Mennyire éljek nagy lábon?

            Nemigen lesz nyugdíjam. Mitől lenne? Utazni viszont ingyen fogok. Még pár évem van a korhatárig. Ha addig el nem törlik a lehetőséget. És a nyugdíjat is. Kicsit drukkolok, hogy így legyen, ha a nyugdíj megszűnne, valamiféle önigazolást nyernék. Beigazolódna, hogy nem is lett volna érdemes dolgoznom.

            Igyak még egy Unicumot? Vagy vodkát? Viszkit? Vodkát. Kérek hozzá sós mogyorót. És még egy melegszendvicset.

            Tudod, mi volt szép? Például Lerici. Pedig olasz. Általában a francia helyek a legjobbak. Az emberek is kedvemre valóbbak. Ott nem tegeznek, nem veregetik a vállamat, ott monsieur vagyok, nem giovanni. Viszont Lerici különleges. Annak ellenére, hogy az egyik kocsmában, ahol kávét kértem, a csávó úgy baszta rá a csészét az alátétemre, hogy kilöttyent. Abból a kicsiből is. Arrafelé nagyon kis adagokat mérnek. Mérgesnek bizonyult, mert hajnalban dörömböltem. De hát nyitva volt. Legalábbis úgy ítéltem meg. Tíz percet dörömböltem, mire kinyitotta.

            Komolyabb probléma is adódott. Olaszország olyan alakú, hogy lehetetlen éjszaka aludni a vonaton. Pedig ha tehetem, azt teszem. Csakhogy ehhez függőlegesen kell átutazni az országon, hiszen hosszában vannak nagyobb távolságok. Vízszintesen hamar véget ér. Viszont nemigen találni megfelelő járatot. Egy ízben Brindisiből utaztam Velencébe, kiváló ötletnek tűnt, de az az út konkrétan Dante pokla volt. Ötven fok, idióta giovannik a fülkében. Akkor határoztam el, hogy elhagyom Itáliát. És vissza se térek.

            Ma már máshogy gondolom. Bárhova szívesen visszamennék. Rióba, Barcelonába, Besztercebányára, Gyulára. Bárhova. Persze sok a csalódás. Külföldön is, itthon is. A minap megkívántam egy szemlátomást rossz állapotban lévő túrós táskát. Megvettem, elfogyasztottam. És valóban. Valami rettenetes krémtúrót tettek bele. Régen ilyen nem történhetett volna meg.

            Legyen szíves, bocsánat, egy pillanat! Még egy ilyen feketegombás melegszendvicset kérnék meg egy vodkát. Abból mindjárt még egyet. Meg sós mogyorót, ha van. És még egy vodkát. És még egyet, decis kiszerelésben, ha lehet.

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 27.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png