Prózák

 

 KissJuditAgnes_meret.jpg

 

Kiss Judit Ágnes

 

A női princípium

 

Az egész azzal kezdődött, hogy nem érdekeltek a babák. Más kislányok tutujgatták, etették-itatták őket. A kisfiúk esetleg lefejezték vagy kibelezték. Én nagyjából annyi érdeklődést tanúsítottam irántuk, mint egy üres zacskó iránt. Kevesebbet. A zacskó jól zörög, és még a fejre is lehet húzni.

Az úgynevezett női munkák vagy női tevékenységek iránt nemcsak érdeklődést, tehetséget sem mutattam.

Anyám, aki elég jól varrt, engem is igyekezett megtanítani még gyerekkoromban: a harmadik öltésnél vágtam a sarokba a munkadarabnak kinevezett zsebkendőt. Sok-sok évvel később, mikor már elköltöztem otthonról, és az „anya, légyszi, varrd meg!” nem működött, megpróbáltam felvarrni egy gombot egy ruhára. Nagy büszkeségemre a gomb szilárdan állt, még arra is emlékeztem, hogy el kell varrni a szálat. Sikerült. Elharaptam a cérnát, mint az igazán rutinos varrónők, fog a fene kisollót használni. Diadalittasan fel akartam emelni a kész művet, de makacsul ellenállt. Felálltam, a ruha nem esett a földre. A combomról fityegett a nadrágomhoz varrva, rajta a vadonatúj gomb.

Máskor elhatároztam, hogy felhajtom egy szoknya alját, nem lehet abban semmi nehéz: le-föl kell öltögetni. Öltögettem hát le-föl, közben a nyelvemet is a világra, még hogy nem vagyok én ügyes a női dolgokban! A cérna elfogyott, körbeértem, meghúztam az egészet, a szoknya alja görcsbe rándult, ekkor jöttem rá, hogy ezzel a módszerrel maximum kokárdát lehet varrni. Később azért a gombvarrásba belejöttem, de csak többszörös ön-hasbaszúrás győzött meg arról, hogy a ruhát ilyenkor nemcsak azért kell levenni, hogy „ne varrjam magamhoz a szegénységet”, ahogy a nagyanyám mondta. Hiába, van, aki a szabásmintán igazodik el, van, aki a kapcsolási rajzon. És van, aki egyiken se. Térképen is csak akkor, ha műhold csinálta, és felismerhetőek rajta a tereptárgyak.

A kötéssel tovább jutottam, ha anya elkezdte a két ujjáról a tűre aggatni a szálakat, tudtam folytatni. Lusta kötésnek hívják, ha valaki mindig simán veszi át a szemet, esetemben béna kötésnek is hívhatnánk, sose tudtam megtanulni a fordítottat. Mindegy, sálat kötni ezzel is lehet. Nagyjából a tizedik sor után – ez az a távolság a színházban is, ami után már csak a szívével lát az ember –  egyre szorosabbak lettek a szemek, a végén már képtelen voltam az egyik tűt a másik alá bedöfni, a szoros kötés pedig egyre keményebb, a végeredmény nem puha sál, hanem páncéling. Lenne. Ha nem csak egyenes csíkokat tudnék kötni.

A horgolás pedig nem létezik. Hogy valaki egyetlen tűvel úgy tudja összevissza hurkolni a fonalat, hogy abból használható dolgok, takaró, pulóver, fülbevaló jöjjenek létre, ezt akkor sem hiszem, ha látom.

Ettől még persze lehetnék mondjuk konyhatündér és szakácsművész. Egyszer vacsorát akartam csinálni az akkori barátomnak, gondoltam, megsütöm a májat, ha egyszer a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Máig nem tudom, hogyan sikerült meggyújtanom az egész serpenyőt, lángolt az olaj, a srác halálra rémült, ahogy rohantam keresztül a konyhán kezemben az égő serpenyővel. Égtem én is. Ő meg máig emlékszik a flambírozott májra. Még jó, hogy akkor már nem jutott eszembe vizet önteni az edénybe, mint néhány évvel korábban – akkor szerencsére egyedül voltam, és nem is kaptam rémületemben a fejemhez, mint néhány másik évvel korábban egy szintén lángoló akármicsodával a kezemben.

A palacsintám is a tűzben végezte, igazán nagy belmagasságú konyhában kezdtem kísérletezni vele, mert hallottam olyat, hogy panelban nem szabad feldobni, mert a plafonra ragad. A megfordítással nem is próbálkoztam, az olyan snassz, csak elszakad a tészta. Szépen megsült az egyik oldala, ide-oda csúszkált a teflonban, elfordultam a tűzhelytől, meglendítettem a palacsintasütőt, a félig sült lepény nagy ívben átrepült a fejemen, és a gázrózsán végezte. Nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy eloltsam alatta a lángot, halk visítással néztem, ahogy elszenesedik a tűzben.

A forró dolgoknál maradva a vasalással sem jártam jobban. Egy kék nejloninggel próbálkoztam először, talán nem is tudtam, hogy lehet állítgatni a hőfokot, rátettem a vasalót az ing háta közepére, el akartam húzni, nem mozdult. Sistergett. Az műanyag ráolvadt a vasalóra, órák múlva hosszan lehetett vakargatni a lassan hűlő talpról a nejlonhálót, az ing hátán vasalótalpnyi üresség tátongott. Ehhez képest a későbbi saját égésnyomok mindegyike kismiska. Okultam. Nem vasalok, inkább megtanultam úgy teregetni, hogy a legtöbb ruhám elmegy frissen meggyűrtnek.

A családom táplálását azért meg kell oldanom, mégse lehet minden nap az internetről rendelni, csináltam már ehető csalánfőzeléket és lecsót. Befőzésről még nem álmodhatok, de a legnagyobb művem a zöldségsavanyítás volt. Olvastam, mennyire egészségesek a fermentált zöldségek, nem ecettel, csak sóval, a legjobb prebiotikum. Leszereltem a karfiolt, a káposztát, lesóztam, dunsztosüvegben állni hagytam három hétre, nem penészedett meg, finom is lett, jobb mint bármilyen savanyúság. Iszonyú büszke voltam magamra. A vacsorához kitettem az üveget az asztalra – a persze rendelt – hús mellé. A férjem leült, szimatolni kezdett, mint a mesebeli sárkány. „Mi ez az istentelen fingszag?”

 

Megjelent a Bárka 2017/5-ös számában.


Főoldal

2017. november 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Marno János verseiCsontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bál
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA