Prózák

 

 Feltizi-Veress_Andr__s2.jpg

 

Feltizi-Veress András

 

Egy értelmezés műve

 

Gulyás Kornél (1965–) prózájának egyik jellemző vonása a tömör, vázlatszerű írásmód, helyenként szimbolikus világlátás. Az elemzési szempontok mentén haladó ’VÁZLAT’ figyelembevételével írja meg a lehetséges szövegváltozatot!

 

A molett Judit története

 

Hetente háromszor jártam hozzá a Nádor utcába. A ’molett Judit’ lakott ott akkoriban. Így neveztem. Nem mondom, hogy nem szerettem, inkább azt, hogy az elejétől kezdve a szex volt a legerősebb a kapcsolatunkban. És ez annyira elnyomott bennem minden más érzést, hogy nem igazán tudtam úgy szeretni, ahogy elvárta volna. Persze ő másképp állt hozzám. Vacsorával várt, forszírozta, hogy fogjam meg a kezét az utcán, hogy a gyerekkori fényképalbumain bájologjak, és hogy időnként csak suttogjam a fülébe, hogy ’szeretlek’.

Nem tudok jól aludni idegen helyen. Nyugtalan vagyok nála, eszembe jut az otthoni párnám, az otthoni rendetlenségem, kényelmem. És egyszerűen zavar, hogy Judit ott van mellettem nagy testével, forgolódik, szuszog, átkarol álmában.

Egyik ilyen Juditnál töltött éjszakán – hajnali három felé – ugyancsak ébren tartottak ezek a feszítő gondolatok, kiálltam a konyhába és rágyújtottam. Akkor vettem észre először, hogy a szemközti ház egyik lakásában még mindig ég a villany. Nem tudtam magam mivel lefoglalni, így néhány percig azt a lakást kémleltem. Egy vékony, tizenhat körüli kislány ült az íróasztalnál, mozdulatlanul. Úgy százötven centi magas lehetett, hosszú, bokáig érő hajjal. Felállt, majd lehajolt a fiókokhoz, keresett benne valamit, aztán visszaült és írt a naplójába, vagy rajzolt. Pár perc múlva kigombolta blúzát, egy másik, redőnyös szobában lerakhatta, majd fehérneműben tért vissza az íróasztalhoz. Néha lehorgasztotta a fejét, sokszor meg, mintha felriadt volna folytatta, amit eddig csinált. Egyszer-egyszer elkaptam oldalról, de ilyen távolról nem láthattam tisztán az arcát.

Innentől minden Judittal való találkozáshoz hozzátartozott ez a különös elfoglaltság és megfigyeltem, hogy abban a szemközti helyiségben nemcsak este és hajnalban van fény és kislány, hanem délelőtt és délután is. Viszont rajta kívül senkit sem láttam a lakásban. Válaszokat kerestem, hogy mért is ül az a szegény lány órákat ott a fényben, késő éjszaka? Mit csinálhat egyedül? Hol vannak a szülei? Kicsit furán hangzik, de lassan már jobban vártam az időt, hogy leshessem a lányt, mikor Judit végre elalszik, mint magát az együttlétünket. 

Teljesen elhanyagoltam Juditot. Szabadságot kellett kivennem, mert nem bírtam a nappalokat az éjszakai virrasztás után. Nem is tudom, Judit hogy érezhette magát. Testi kapcsolat addigra alig volt köztünk és kora este már olyan fáradtnak tettettem magam, hogy kénytelen volt ő is lefeküdni. Így ment ez körülbelül két hétig. De semmi többet nem tudtam meg a szemben lakó szomszédról.

Aztán elérkezett Judit harminckettedik születésnapja. Azt leszámítva, hogy hoztam tortát és énekeltem neki ’Happy Birthday-t’, azt hittem, megint csak egy ugyanolyan este lesz, mint a többi. De tévedtem. Judit ugyanis nem fogadta el az ajándékom (egy távcsövet), amit vettem neki (és persze magamnak). Nem akart enni a tortából, - azt mondta - amíg meg nem beszélünk mindent. Elmondta, örül, hogy lényegében hozzá költöztem, de úgy érzi, mintha sokszor máshol járnék. Nem figyelek rá, nem emlékszem arra, amit mond, nem kívánom már, nem megyünk programokra közösen, satöbbi. Én meg hazudozásban sosem voltam jó, így inkább nem szóltam semmit erre. Elmondta, hogy volt egy álma arról, hogy öltönyben állok mellette és összeadnak minket. Aztán hirtelen sírva fakadt. Nagyon megsajnáltam. Odaléptem hozzá, megcsókoltam a nyakát és arra kértem, hogy legyen most egy olyan hétvége, amilyet ő szeretne. Rögtön felszáradtak a könnyek és – láttam rajta – kezdi tervezgetni az előttünk álló két napot. Szombaton elmentünk a Vidámparkba, majd egy tipikus magyar vígjátékot néztünk meg a plázában. Este az íróasztalánál sokáig matatott és az egyik fiókban megtalálta a gyerekkori naplóját, amit már régóta szeretett volna nekem felolvasni. Másnap későn keltünk, majd elmentünk egy elegáns étterembe. Délután a Ligetben sétálgattunk és elárulta, hogy valami nagy meglepetést tartogat estére. Bekötötte a szememet, és mikor felértünk a lakásba, azt kérte, maradjak a konyhában, amíg elkészül a meglepetéssel. Rémülten vettem észre, hogy a szemközti ablak sötét, és a kislány sincs az íróasztalnál. De nem volt sok időm föleszmélni, mert Judit toppant be menyasszonyi ruhában, és kérte, hogy játsszuk el az esküvőnket, aztán pedig a nászéjszakát (itt pajzán kacsintás), hiszen olyan izgalmas lenne ez a szerepjáték.  Nem bírtam tovább, üvöltöttem vele, hogy ne erőszakolja magát rám, és hogy én itt befejeztem. Judit nem szólt, csak némán falat támasztotta. Dühömben ráütöttem egy nagyot öklömmel a konyhaasztalra és távozni kezdtem. De… amikor utoljára visszapillantottam a másik lakásra… olyat láttam, amit még soha. Újra fény lett a szobában, a kislány ott volt… fölállt a helyéről… de most máshogy… a fogashoz lépett és kabátot vett… a bejárati ajtó felé közelített… de előtte visszanézett… egyenesen rám… a szemembe. Én azt hiszem, láttam már ezt az arcot, legalábbis távolról úgy tűnt, mintha a gyerekkori albumból lenne… Vártam vagy húsz percet, hogy leérjen az utcára… de semmi... aztán egy ajtócsukódás… és a kislány helyett Judit tűnt fel… Lehajtott fejjel ment végig az utcán.

 

Vázlat

 

A ’VÁZLAT’ című alkotás szokatlan mű, hiszen valóban csak egy vázlat, egy iránymutatás, amiből rendkívül sok szövegváltozat fog születni.

/ Még soha nem hallottam az íróról. Újra egy számomra ismeretlen szerző az érettségin… /

A mű, témáját tekintve középpontba állítja a nők gyerekkorukban elképzelt ideáljait, ezek beteljesülését, vagy épp be nem teljesülését, a sikertelenség esetén megvalósuló reakcióikat, továbbá a férfiak és nők közötti ösztönös nemi szerepekre is autentikusan[1] rávilágít.

Témamegjelölő címmel van dolgunk (’A molett Judit története’), ami talán túlságosan is ’semmilyen’, és mondhatni rájátszik Francois Villon egyszerű, helyenként túlságosan is nyers címválasztására.

/ Emlékszem. Középkor. Világi költészet. ’Kerítőballada Villonról és a kövér Margot-járól’ /

A műfaji követelményeknek abszolút megfelel a szöveg. Kevés szereplő, lineáris cselekmény, lényegében egy helyszín és a történet végén váratlan fordulat.

A narráció milyensége viszont rendhagyó. A férfi a narrátorunk (egyben a mű egyik cselekvő alanya), az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de a történések mégse rá vonatkoznak, hiszen Judit személye áll a középpontban. Talán ezért sincs megnevezve az elbeszélő.  Az elbeszélés stílusa hétköznapi és ez vonatkoztatható a férfi hozzáállására is: az író csupán arra használja, hogy elmondja a történetet, ő csak egy eszköz a mesélés aktusához.

A férfi szerepéhez hozzátartozik egyfajta közhelyes érzéketlenség, a testi dolgok előtérbe helyezése. Valószínűleg zavarja Judit molett alkata és e külsőségek miatt nem tud, vagy nem akar igazán beleszeretni. Ugyanakkor természete folytán másvalakire, jelen esetben egy kislányra összpontosít. Az elérhetetlennel foglalkozik ahelyett, hogy a valóságossal építené a kapcsolatot. Mindezek mellett a férfi bizonytalan, hiszen megszerette Juditot, de mégse akar szakítani vele, először bizonyos testi szükségletei miatt, majd az új szereplő misztikus jelenléte gátolja benne. Elmondhatjuk, – ha egy allegorikus értelmezéssel élünk – hogy a kislány tetszik neki, és – ha a kislány és Judit közti azonosságot evidenciának vesszük - alapvetően Judit kislányként való egzisztálása[2] a férfi életének részévé válik. 

/ Még nem igazán értem… /

Judit szerepköre egy tipikus szerelmes, aki többet vár a párjától, de ezt egy olyan kapcsolatban teszi, ami egyáltalán nincs kapcsolatként definiálva. A nő részéről – ellentétben a férfival – ez nem egy hétköznapi történetsor, hanem egy sorsát meghatározó időszak, így nyilvánvalóan a kimenetele sem közömbös számára. Judit – mint megtudjuk majd a novellából – harminckét éves, munkája van, házasodni akar, feltehetően gyereket is, így ő túl szeretne lépni a férfi által deklarált szex-centrikus kapcsolaton, hiszen azzal csak az idejét pazarolná. Itt érdemes megjegyezni, hogy az erotika és a szexualitás, ugyan finoman, kulturált módon, de sokkal inkább érzékelhető a kislány megfigyelésén, mondhatni kukkolásán, mint a felnőtt, testi vonatkozásban beteljesült Judittal való kapcsolatában.

/ „Mint megtudjuk majd a novellából…” – alá kéne húznom a lényeget, vagy megírni a ’VÁZLAT’ vázlatát, hogy ne felejtsek ki belőle semmi lényegeset… /

A kislány szerepe a legszürrealisztikusabb[3] ebben a novellában. Feltehetőleg egyedül lakik a szemközti lakásban és csak egyetlen helyiségben, a dolgozószobában tartózkodik a mű során. Mintha egy rituális virrasztást folytatna nap, mint nap, mintha egy fiktív személy lenne. Esetleg Judit gyerekkori énje, vagy alteregója[4]. A három főbb szereplőn kívül a váratlanul betoppanó vendég szerepe csupán a késleltetés funkciójával bír.

A jelképek szerepe rendkívül jelentékeny a novellában. A fény, a villany, ami szüntelenül ég a dolgozószobában (még nappal is) a vágyakozást, a jövőt, a párkapcsolatok beteljesülését szimbolizálja a kislány számára, de egyfajta folyamatos feszültségben is tartja, hiszen amíg ég, addig tervez, nem ér révbe. A novella végén, csupán egyszer van sötét a szemközti szobában, akkor, amikor Judit azt hiszi, végre közel juthat a beteljesedéshez. A kamera, amivel felveszi a távoli eseményeket, a gyermekkor rögzítését jelképezheti, a férfi részéről pedig az erotikus izgatottság kiteljesedése. Az íróasztal a folyamatos munkára utal, a napló − amit a kislány ír –, pedig a gyerekkori, naiv elképzelésekre, az ajándék távcső meg a kettőjük közti kapcsolat csatornája. Valamiféle számszimbolikát is megfigyelhetünk a kislány tizenhat éve és Judit harminckét éve között, ami jelképezheti a felnőtté válás következő stádiumát: egyfajta lépcsőzetes fejlődést ’a múlt és a jelen Juditja’ között.

/ Túl sok a jelképekből. A kamerát ki fogom hagyni, meg ezt a váratlan betoppanó vendéget is! /

A párhuzam Judit személye és a szemközti lakásban levő kislány között bizonyos nyomok folytán válik egyértelművé: legfontosabb a fényképalbum, amit Judit mutatott a férfinak gyermekkoráról és a történet végén, amikor a kislány végre rá tekint, egyértelművé válik a hasonlóság a két lány között. Megemlítendő még az íróasztal és a napló, hiszen Judit is keresi a naplót, amit a férfinak meg szeretne mutatni, a kislány pedig feltehetőleg azt írja. Tehát akár közvetlen módon állítjuk párhuzamba a kislányt Judittal, akár közvetetten, sejtetve a kapcsolatot, mindkettő értelmezésnek lehet létjogosultsága.

A tér és az idő kapcsán egyfajta mágikus-realizmusra[5] emlékeztető motívum figyelhető meg. A két legfőbb helyszín közül (Judit lakása és a szemközti lakás dolgozószobája) Judit lakása kerül a középpontba, hiszen történetünk itt játszódik. A szemközti lakás csak, mintegy megfigyelés tárgya, fiktív térként funkcionál. Hogy a szemközti helyszín vajon Judit múltja, vagy valamiféle ’még mindig jelene’, ez csak értelmezés kérdése. Az idő kezelése is hasonlóan történik: az alapvetően lineáris cselekményt megbontják a szemközti lakásban játszódó momentumok, amiket tekinthetünk múltbeli síknak is.  A két helyen kívüli terek (állatkert, színház, étterem) jelentéktelennek tekinthetőek, a novellában is csak említve vannak.

Három fontos szerkezeti egységre tagolható a mű. Az elsőben kapunk egy képet a két főbb szereplőről és fölvázolódik az alapkonfliktus, ami a kettejük egymáshoz való viszonyulásában érhető tetten. A második szerkezeti egység a szemközti lakás konceptualizálásától[6] egészen Judit születésnapjáig tart. Az utolsó pedig a veszekedés, a felismerés és a megoldás egysége.

A történet nyitva marad, hiszen nem tudjuk meg a teljes igazságot a kislánnyal kapcsolatban (nem tűnik fel az utcán), csak sejtjük a lehetséges azonosságot, párhuzamot, így a befogadó értelmezési tartománya is széles skálán tud működni.

/ Lehet, hogy máshogy fogom befejezni. Hmm… Kell erre a 180 perc… /



[1] autentikus: hiteles, hitelt érdemlő
[2] létezése
[3] szürreális: a valóságon túlmutató, álomszerű
[4] alteregó: hasonmás, pszichológiai értelemben egy ember második személyisége
[5] A mágikus realizmus olyan művészeti irányzat, amelyben varázslatos, mágikus elemek tűnnek fel az amúgy realista megjelenítésben.
[6] konceptualizálás: valamely fogalom jelentéstartalmának meghatározása

 

Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.


Főoldal

2017. május 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottaiSzabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai Annát
Versek
Gál Ferenc verseiJász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről
Esszék, tanulmányok
Arany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA