Prózák

 

 

Beck_Tam__s2.jpg

 

Beck Tamás

 

Anti-Sámson

 

A vasúti kocsi toalettjében négy nyelven olvasható a felirat, miszerint amíg a szerelvény az állomáson tartózkodik, a WC-t nem szabad használni. A vasúttársaság azokra az utasokra érdekes módon nem gondolt, akik nem tudnak olvasni. Esküszöm, nem tartozom közéjük. A feleségemmel minden este lefekvés előtt tanulmányozzuk a Szentírást. Öröm nézni, ahogy az asszonyra ragad a tudás. Múltkor például megjegyezte, hogy az én zsíros, korpás hajamban nem az erőm rejlik, mint a bibliai Sámsonnak, hanem éppen a gyengeségem. Mintha őbenne nem lenne kivetnivaló. Sajnálja a pénzt a vezetékes vízre, az udvaron műanyag hordókban gyűjti hát az esővizet. Abban mosogat, fürdik. Hiába magyarázom neki, hogy a pangó vízben hemzsegnek a szúnyoglárvák. Ha ő vízszintbe helyezi magát, fél percen belül horkol. Én viszont fél éjszaka hadakozom a vérszívókkal. Bizonyára a kialvatlanság is hozzájárul ahhoz, hogy iszonyatosan hasogat a fejem. Nem másért jöttem ki a toalettre, mint hideg vízzel meglocsolni a homlokom. Ebből csak nem lesz baj, bár még a Déliben áll a szerelvény. Most azonban forgatni kezdi kulcsát a zárban, és benyit a kalauz. Szinte felnyársal a tekintetével. Nem tud olvasni, papa, kérdi, s rábök a négynyelvű feliratra. Hűdötten állok, mérlegelem a lehetőségeim. Ha bevallom neki, hogy folyékonyan olvasok az anyanyelvemen, szabályszegőként talán bírságra számíthatok. Azt hazudom hát neki, hogy analfabéta vagyok. Gúnyos mosolya akkor sem hervad le, amikor utastársaim megbotránkozó kiáltásaitól kísérve visszabotorkálok ülőhelyemhez. Fejemben kavarognak a gondolatok, miközben rápillantok az órámra. A menetrend szerint két óra múlva indul a következő gyorsvonat Zalaegerszegre. Addig még nyakamba vehetem a várost. Betévedhetek egy fodrászüzletbe, és megpillanthatom Delilát, aki nullás géppel a kezében mindörökre megszabadít a gyengeségtől.    

                     

                         

Visszaminősítve

 

Az az érzésem, ha alaposan kinyújtózkodnék, ujjaimmal megérinthetném a teliholdat. Gondolnád, hogy a jelenlegi technológiával három napba telik odaérnünk Földünk kísérőjéhez? A napkorong közelsége is csalóka. Az izzó gázgömbtől még a fénynek is nyolc percet kell utaznia idáig. Az irdatlan távolságokat még elgondolnunk is képtelenség. Ahol pedig csődöt mond a képzelet, ott kezdődik a matematika.

Mondtam már neked, hogy eredetileg matematikatanár vagyok? A feleségem grafikus. Én damilos fűnyíróval járom az árokpartot, ő pedig virágokat ültet. Olykor elfogy a munka, s lézeng a brigád. Odébb teszünk ezt-azt értelmetlenül, huszadszor is felsöpörjük a térköves placcot. Muszáj a hasznos tevékenység látszatát keltenünk. Nem valami külső kényszer miatt. A lelkiismeret bántana különben. Harminc évvel ezelőtt így nézhetett ki az úgynevezett kapun belüli munkanélküliség.

A nejem képes szakralitást kölcsönözni ennek a foglalkozásnak. Hétvégén tustintával megrajzolta a közmunkások védőszentjét. Sárkányölő Szent Györgyre hasonlít, csak neki gereblye van a kezében. Lebeszéltem róla az asszonyt, hogy bekereteztesse a rajzot. Ha ott díszelegne a nappalink falán, az azt jelentené, hogy elfogadtuk a jelenlegi állapotot véglegesnek.

Sokáig tartott megfejtenem, miért fog el a szorongás vasárnap esténként. Hétvégeken visszaváltozunk gyermekké. Feleségem rajzolgat, én kombinatorikai problémákon töprengek. Öncélú játékok ezek, a munkaerőpiac nemigen tart rájuk igényt. A dolgos hétköznapok közeledtekor ellenben kamasznak érzem magam, akire rászakadni készül a felnőttkorral járó felelősség.

Lépkedem az árokparton a fűnyíróval, gépies mozdulatokkal irtom a növényzetet. A monotóniát csak nagy néha töri meg rendkívüli esemény. Tegnap egy nőt láttunk meztelenül fürödni a főtéri szökőkútban. Nem mertem rajta felejteni a tekintetem, hiszen pár méterre dolgozott tőlem a feleségem. De megdobbant a szívem a fürdőző nő hajlatai és domborulatai láttán. Egy járókelő értesítette a rendőrséget, a kiérkező járőr pedig azonnal mentőt hívott. Amikor a zavartan viselkedő hölgyet betuszkolták a mentőautóba, félrevonultam a csődülettől. Egész nap azon töprengtem munka közben, a fajfenntartás ösztöne vajon miért álcázza magát vonzalomnak. Miért kell szépnek látnom bizonyos hajlatokat és domborulatokat? Miért nem bízta az evolúció a puszta belátásra, az örömszerzés minden mozzanata nélkül az ember tulajdonságainak átörökítését?

Túl sokat gondolkodom. Legalábbis ezt mondta a felülvizsgálatot végző orvos a múltkor. Fél évenként egzaminálnak, mert ha még nem mondtam volna, megváltozott munkaképességűként vagyok számon tartva. Az egyetem elvégzése után rögtön egy középiskolában kezdtem tanítani, hogy aztán néhány hónapon belül felszínre hozzanak bennem egy lappangó elmebetegséget a neveletlen kamaszok. A pszichiáterek esküdni mertek volna rá, hogy kórlefolyásom visszafordíthatatlan. Ez a doki viszont csodákra képes. Szerinte igenis javult az állapotom. Akár eldobhatnám a fűnyírót, és visszatérhetnék a katedrára. Elképzelni sem tudom, miből jutott erre a következtetésre. Szótlanul néztem, amint megdöbbentően alacsony százalékértékeket jegyez egy űrlapra. Közben azért önkéntelenül is elégtételt éreztem. Tényleg ott kezdődhet a matematika, ahol csődöt mond a képzelet.

 

 

Szomszédok

 

Alexandra tiszta anyja. Egymástól távol ülő, nagy dióbarna szemek, kissé homorú orr. Szája keskeny, mintha fogait szüntelenül összeszorítaná dacosan. Aprócska szeplők pöttyözik tejfehér arcát. Vörös haját ő azonban nem fonja varkocsba.

Magamat pedig a Teremtőhöz hasonlítanám. Hiszen én is fogantatásától fogva ismerem ezt a lányt. Pontosabban jelen voltam Alexandra fogantatásánál. Lakótelepi házunk tervezőmérnöke tehet róla. A házgyári elemeket a nyolcvanas évek közepén sikerült úgy egymáshoz illeszteni, hogy Alexandra szüleinek hálószobáját csupán egy vékony válaszfal választotta el a miénktől. Hiába tettek fel egy bakelitlemezt minden alkalommal, amikor szeretkeztek egymással. A hozzánk átszűrődő zajoktól rendszerint mi is kedvet kaptunk feleségemmel az együttlétre. Ha belegondolok, akkoriban milyen intenzitással zajlott közöttünk a házasélet, nem tudom elhessegetni magamtól annak gyanúját, hogy a lakótelepek tervezésénél népesedéspolitikai szempontokat is figyelembe vettek az illetékesek.

E sajátos kölcsönhatásnak voltak persze hátulütői. Különösen az asszonyok szeméremérzetét tette próbára egymás szeretkezéseinek kihallgatása. Ha olykor összefutottunk a lépcsőházban a szomszéd házaspárral, mi, férfiak mintha össze is hunyorítottunk volna sokat sejtetően. Feleségem ellenben vonakodva fogadta a másik nő köszönését, és viszont. Tartózkodó magatartásuk csak akkortájt változott meg, amikor mindkettejük pocakja gömbölyödni kezdett. A kismamák közti szolidaritás jegyében aztán kicserélték egymással tapasztalataikat. Együtt megállapították például, hogy a magzatvíz kitűnően vezeti a hangokat. Mindkét baba rugdalózással reagált a Szomszédok című televíziós sorozat főcímzenéjére.

Utólag visszagondolva, talán ez volt az egyetlen közös vonása a két gyereknek. Alexandra néhány hete lediplomázott a közgázon, s megörökölte a szomszéd lakást szüleitől, akik kiköltöztek egy külső kerületbe. A mi fiunk a középiskolát sem tudta befejezni. Alkalmi munkákból élt, aztán gyanús ügyletekbe keveredett. Amikor jelzáloghitelt vett fel, én és a nejem eléggé el nem ítélhető módon hagytuk magunkat rábeszélni, hogy lakásunk legyen az ingatlanfedezet. A rajkó aztán megpattant külföldre a pénzzel, az otthonunk pedig elúszott.

Feleségemmel szótlanul ülünk megpakolt bőröndjeinken. Várjuk a költöztető cég alkalmazottait, akik majd az átmeneti szállásra visznek bennünket. A reménytelenségtől fásultan hallgatjuk, amint valaki egy CD-t tesz fel a szomszéd lakásban. Alighanem Alexandra hozta fel magával a fiúját.

„Voulez-vous coucher avec moi…” – csendül fel odaát a sláger. Nejemmel egymásra nézünk. Mindkettőnknek ugyanaz jut az eszébe. S egyszerre robban ki fogatlan szánkból a nevetés. 

 

Moraj

 

Olyasmi ez, mint a tériszony. Akkora a szellemi szintkülönbség közöttünk a nejemmel, hogy elszédülök, ha belegondolok. Meg kell fogódzkodnom a fotel támlájában, mert minden ilyen alkalommal megtántorodom. Szilvi persze azt hiszi, a vérnyomásom esett le, s feltesz egy kávét. Csak fél óra múltán fog gyanút, amikor a víz az istennek se akar felforrni. Én veszem észre végül, hogy rossz helyre tette a kotyogót a tűzhelyen, s egész eddig a szobát fűtötte a gázlánggal.

Holott én tényleg nem émelygek a magasságtól. A kilencvenes évek elején gyakran megtörtént, hogy a versírói kedvet derékba törő otthoni hangulat elől a hegyre menekültem. Órákon át autóztam dűlőutakon, csak a jugoszláv határ közvetlen közelében állítottam le a kocsimat. Rendszerint leültem egy szőlőlugasban, s hallgattam a polgárháború odaátról ideszűrődő morajlását. A nehézfegyverek zaját, a géppisztolyok kelepelését. Hömpölygött a történelem. Az iszonyatos katasztrófa árnyékában pedig viszonylagosnak érezhettem a magam tragédiáját.

A daytoni békeszerződés aláírása után változott meg valami köztem és Szilvi között végérvényesen. A nemzetközi diplomácia erőfeszítései eredménnyel jártak, és rámutattak házasságom elhibázott voltára is. A háború moraja alábbhagyott, következésképpen nem volt hová menekülnöm az engem körülvevő, kisszerű körülmények elől. Többé nem esett szó köztünk. Háztartásbeli nejem unottan kötöget órák hosszat a tévé képernyője előtt, közben a konyhában magam készítette szendvicset rágcsálok, mert nem vagyok hajlandó enni Szilvi főztjéből.

A szél most laptopom billentyűzetére sodor egy lehullott szőlőlevelet. Rápillantok, s megállapítom, hogy a növényt megtámadta a filoxéra. Nejem magyarázta el előttem ennek a betegségnek a mibenlétét. Szomorú, hogy még összeveszni sem tudok vele istenigazából. Ahhoz is közös téma szükségeltetik. Kávét töltök a termoszból egy műanyag pohárba, s belekortyolok. Nem akar összeállni a megkezdett hexameter. Reménykedve a távolba kémlelek. De csupán a vér dobol fülemben a szívverések nyomán.

Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.


Főoldal

2017. április 13.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottaiSzabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai Annát
Versek
Gál Ferenc verseiJász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről
Esszék, tanulmányok
Arany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA