Podmaniczky Szilárd
Üvegfenék
Nehezen találtam meg, mégis nagy szerencsémnek mondhatom, hogy az új szupermarketben viszonylag eldugott helyre építették a félautomata üvegvisszaváltót. Dobozos sört iszom, nincs mit visszaváltani, de a gyerekek mostanában rászoktak a drága, betétes szörpökre.
Mindjárt olvastam is a használati útmutatást, s ezzel párhuzamosan vettem észre, milyen erotikus ez a két öklömnyi lyuk a csupasz falon. A két lyukhoz egy-egy gomb, és közös felirat tartozott, amely így szólt: Kérjük a kedves Vásárlót, az üveget a fenekével helyezze be!
Hm, mondtam magamban, furcsa irányba halad ez a bevásárlós kultúra, de nincs mit tenni, el kell fogadni a szabályait, ha csak részben is élvezni akarjuk az előnyeit.
Az üvegvisszaváltó ajtó nélkül, de külön teremként kapcsolódott a nagy csarnokhoz, s ez némi intimitást adott az üvegvisszaváltásnak. Hát, jól van. Óvatosan kicsatoltam az övemet, kipattintottam a gombot, lehúztam a sliccem, kellemesen kiengedtem kívülre a pólómat. Senki nem figyelt rám. Ám ekkor egy idős hölgy elkapta a tekintetem. De csak a tekintetem. Megbotránkozás nélkül haladt tovább. Ott álltam fél térdre eresztett gatyával, és valami azt súgta, újra meg kell bizonyosodnom a kiírás szövege felől. Kérjük a kedves Vásárlót, az üveget a fenekével helyezze be! Szóval, így állunk, nincs mese.
Három üveg volt nálam, három csipkebogyós szörpös. Három üveg nem nagy idő, viaskodtam szemérmemmel, végül is nem egy egész rekesz sörösüveg. A három üveget könnyen elérhető helyre, a lyuk alá pakoltam a szatyorból, s magamban áldottam a feleségem gondos kezét, hogy lemosta az üvegek nyakáról azt a vastagon ragacsos cukorzselét.
Újra szétnéztem. Egy kisgyerek mosolygott rám a távolból, de nem sokáig, az anyja egyhamar lerángatta a pénztárgépről. Nem várhattam tovább. Letoltam a nadrágom bokáig, majd ugyanilyen lendülettel az alsónadrágom csúszott alá. Szerencsére hosszú póló volt rajtam, elöl fél combig takart, én mégis tiszta meztelennek éreztem magam. De azért azt a fejembe véstem, hogy máskor is hosszú pólóba öltözzek az üvegvisszaváltáshoz.
Elérkezett a legkínosabb pillanat: fölemeltem hátul a pólóm, és némi tétovasággal megpróbáltam az első szörpös üveg nyakát úgy beilleszteni a farpofáim közé, hogy azt néhány próbálkozás után meg tudjam tartani.
A far- és gyűrűsizom ilyetén összehangolt mozgása eleddig ismeretlen volt számomra, ezért erősen koncentráltam, s megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni fizikai adottságaimból.
Nem telt bele fél perc, az üveget kézi segítség nélkül mereven tartottam a farizmaimmal. Jöhet a behelyezés, gondoltam, s hátrafelé tolattam a kiálló üveggel. Azonnal vészes verejték öntött el: a falban a lyuk jó húsz centivel magasabban volt a fenekemnél.
Ez nem lehet igaz, morzsoltam egymáson a fogaimat! Óriások járnak ide üveget
beváltani?
A farizmok szorító gyűrűjéből kihúztam az üveget, leraktam a többihöz. Hm, egész meleg lett a szája. Gyorsan fölkaptam az alsóm, a gatyám, betűrtem a pólót, s ahogy felmértem a helyzetet, kétség sem fért hozzá, emelvény nélkül soha az életben nem tudom berakni az üvegeket.
Kifordultam az üvegvisszaváltóból, s pár lépés után egy életunt biztonsági őrre akadtam. Nem teketóriáztam: kéne egy kis láda vagy valami az üvegvisszaváltóba. Anélkül nem tudom bejuttatni az üveget.
A biztonsági őr levegőt vett, szó nélkül levette a fejét tenyeréről, becsoszogott a raktárba, majd elém pördített egy kék tejesládát. Kösz, mondtam. Erre ő szemöldökét felém rezdítette, s ette tovább a kifogyhatatlan rágógumit.
A visszaváltó előtt megtorpantam a ládával. Egy idős, alacsony férfi állt ott, de már jött is kifelé, szippantott egyet az orrából, megigazította a gatyáját.
Hogy a francba csinálhatta? Pedig vagy fél méterrel kisebb nálam. Biztos van valami rutinos technika, amit egymástól csak úgy ellesnek. De nem morfondíroztam soká kezemben a kék tejesládával, az idő újra alkalmasnak bizonyult a szemérmes üvegvisszaváltásra.
Ledobtam a lyuk alá a ládát, az üvegeket közelebb hoztam, hogy föntről is elérjem őket. Letoltam megint a gatyámat, hátul be az üveget, s próbáltam a lyuk felé navigálni, akár egy strucc, mikor illegeti a farktollát.
Elég precízen méretezték a lyukat, nem lehetett túl sokat hibázni. Ám egy pillanatra megint meg kellett állnom a manőverrel, mert egy férj és felesége, vásárlókocsijukba kapaszkodva az üvegvisszaváltó előtt dermedten figyelve megállt.
A férfi ébredt előbb, s így szólt: Szívem, itt valami..., itt valami rendkívüli történik, mondta, majd kocsistul eltolta a feleségét az italos pult felé.
Nagyot fújtattam, s nem kis erőfeszítéssel újra kezdtem a manővert. Éreztem, farpofáim lassacskán elfáradnak a szokatlanul intenzív megterheléstől. Óvatosan hátranéztem, nagyjából bemértem a lyuk esési szögét, s igyekeztem ugyanezen szög alatt lefelé tolni az üveget.
Nem éreztem ellenállást. Bent volt.
A lyukban megjelenő üvegtest egyhamar beindította a visszaváltó gépet, s a futószalag erőnek erejével kirántotta hátsómból az üveget. Nem volt valami kellemes, de túlestem az elsőn.
A gép motorja azonban váratlanul elhallgatott, majd újra felsivított, s mintha azt gondolná, nagyon is jó helyen van nálam, visszatolta belém az üveget. Megdermedtem. Miféle viselkedés ez? Mozdulni se mertem a hátsómból kiálló üveggel.
Csak a fejem fordítottam hátra. A lyuk mellett a kis képernyőn várt a gép őszinte üzenete: Az üveg nem visszaváltható!
Megjelent: Bárka 2003/5
Kapcsolódó:
A keresés megszállottja (beszélgetés Podmaniczky Szilárddal)
A szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:
Varró Dániel verse
Kiss Ottó versei
Turczi István verse
Gergely Ágnes verse
Tóth Krisztina verse
Múzsa-versek
Nagy Gáspár versei
Jónás Tamás verse
