Kiss László
Eltűnők
A csárdában kokárdás férfiak isznak. A bal szélen ülő hetyke és sértett, kifelé néz a képből. Hárman belemelegedve kvaterkáznak. Ketten a kemencénél álló fehérnépnek teszik a szépet, nótára gyújtottak, az egyik tán épp pipára is. Elöl szomorú pár. El kell válni egymástól. Napok kérdése, és talán ettől a gyönyörű földi léttől is búcsúzni kell.
A festmény címe: Újoncozás. Háború van a világban. Lenyűgöző a kép üzenetével összhangban álló sötét tónus, ötletes az alakok elhelyezése.
Pál figyelmét mégsem a vázolt figurák, a kép kiemelt szereplői kötik le. Hanem a háttérben ücsörgő bajszos alak, aki a sötétített ablak alól figyeli a mulatozó truppot. Különös sejtelme támad. Ránagyít a képre. Szikár arc, lapos pillantás. A minap járt a múzeumban, ahol ez a festmény is látható, és mérget venne rá, hogy a háttérbeli figura nincs a képen. Újabb keresés, újabb oldalak nyílnak meg: a gyanús alak minden találaton szerepel.
A tárlatvezető másnap mosolyogva fogadja a kérdést. Jól sejti Pál, a szóban forgó férfi csakugyan az ablaknál ült, a kép szélén, de már csak a hűlt helye látszik. Helyesebben egy elmosódott folt őrzi a nyomát, miként Krisztusét a nevezetes lepel. Eltűnt. Kiszívta a festményből az idő. Színtiszta kémia, magyarázza a tárlatvezető, és a következő képhez irányítja a csoportot. Egyesek a fejüket csóválják, mások hüledeznek. Van, aki a festő zsenialitását emlegeti.
Pál tűnődik. Mégis hogyan lehetséges ez.
Színtiszta kémia.
Aztán legyint.
De napokig nem szabadul a dilemmától.
Képzőművészeti oldalakat böngész, képleírásokat, elemzéseket, blogbejegyzéseket olvas.
Minden változatlan.
Befizet a következő tárlatvezetésre.
Teremről teremre haladnak. Valamennyi festményen ugyanazt látni, amit az albumokban vagy az interneten. Sehol egy eltűnőfélben lévő alak, sehol egy hanyag ecsetvonásokra valló maszat, amely egykor kidolgozott arcél maradékát sejteti, sehol az idő teremtő munkája, amely úgy ad, hogy közben elvesz. A képek hiánytalanok. Mi lehetett a bűne annak a szegény ördögnek, hogy a művészi öröklétből átkerült egy még örökebb létbe? Az a kép: nem az a kép?
A Golgota külön helyiséget kapott. Egy teljes falfelületet ural. Az átgondolt elrendezésnek hála minden útvonal ide vezet. Ez az utolsó állomás.
A festményen kisebb csődület. És három keresztre feszített ember. Egy asszony marasztaló mozdulata. Egy kislány befogja a szemét. Egy ember, fejszével a kézben. Avval ácsolhatták a keresztet.
Vagy a szeme káprázott, vagy egy pillanatra megszédült a szobában uralkodó félhomálytól, de Pál meg merne esküdni, hogy mozgást észlelt.
A tárlatlátogatók már kifelé vonulnak, az energiatakarékos égőktől fényes folyosóra. Hümmögnek, tanakodnak.
Pál egészen közel lép Krisztushoz. A szikárságában is hullámzó test viaszsárga. Szinte világlik a háborgó égbolt alatti kopár tájban.
Esdeklőn az égre pillant.
A jelenléte mindennél valóságosabb. Pedig már emelkedőben van.
Megjelent a Bárka 2024/5-ös számában.
