Dér Adrienn
Marsnyalatos szülinap
Mars Lipót átnyújtotta a tölcsért kis vendégének, közben a kezére csöppent egy csepp fagyi. Lenyalta hosszú nyelvével, megtörölte neonzöld kezét, kézfejével a kobakján lévő vendégérzékelő antennáit is megtisztogatta, majd mosolyogva lehúzta a redőnyt. Mára végzett.
Igazság szerint ez volt az első napja. Ő nyitotta az első fagylaltozót a Marson, és igen eredményes napot zárhatott. Nem elég, hogy ötszázötvenötször kellett új fagyit kevernie, de még egy fagyitortára is megbízást kapott. Ilyet ezelőtt nem készített, és holnapra kellett legyártania.
Alaposan áttanulmányozta a Hogyan készítsünk marsi fagyit és sütiket kézikönyvet, amit már annyiszor átnyálazott, hogy itt-ott össze is ragadtak a lapok a zöld nyáltól. Végre megtalálta, amit keresett: a fagyitorta-készítés csínját-bínját. Kirakta az asztalra a hozzávalókat: együstnyi málnát, másfél vájlingnyi túrót, kétfazéknyi tejet, némi cukrot – mert azt jobb, ha nem viszi túlzásba, még túl édesnek találnák a tortát, akkor pedig ki eszi meg? A fagyi meg elolvad, ha sokáig nyammogják, és az aztán nem tréfadolog! Meg persze a titkos összetevőt.
Odarakta főni a tejet egy lávasparhelt tetejére, összeturmixolta a málnát egy jókora mixerrel, aztán óvatosan belekeverte a tejbe. Addig főzte, amíg már elég sűrű lett, akkor pedig belekeverte a túrót is, na és a titkos összetevőt.
– Kész is! – csapta össze elégedetten a tenyerét, amitől az arca csupa porcukor lett. Merthogy azt rakott bele, nem holmi kristálycukrot. A Marson tudniillik csak gyémántot találni, ami nem olyan ízletes. Porcukorból viszont akad bőven.
Nem maradt más dolga, mint hogy formába öntse a tortát, végül kirakja éjszakára. Az utolsó simításokat majd reggel elvégzi. Szerencsére a marsi klíma elég fagyos a kiváló fagyikészítéshez, hát még egy jókora fagyitortáéhoz!
Fogott még néhány csillagszóró-gyertyát, beletűzdelte őket egy földdel teli ládába, végül kihelyezte azokat is a tetőre. Mellérakta a korábban már darabokra vágott csokoládét, és lefeküdt aludni.
Másnap ásítva ébredt. Jól kinyújtóztatta végtagjait, mind a huszonnyolcat, amelyekből egyik-másik az ajtóig is elért. Kiugrott az ágyból, felsietett a tetőre.
– Tökéletes! – állapította meg.
Minden csillagszóró-gyertya begyűjtötte az éjszaka arra elsuhanó hullócsillagokat, a csokik pedig magukba szívták a lehető legtöbb tejútcseppet. Ennél ízletesebb már nem is lehetne a torta! Ami ugyancsak elkészült. Lipót kiborította egy tálcára. A málnás-túrós jégkrémtorta egy tizenöt tornyú kastélyt formázott. Most egyesével rászúrta a gyertyákat a tornyok tetejére, de nem ám csak úgy összevissza! Harmincötös alakba, mert ezt kérte a vendég. „Nagyon fontos!” – világított rá feltartott ujjal, Lipót pedig megjegyezte, hisz az a dolga, hogy boldoggá tegye a vendégeit.
Mindig is ez volt az álma: fagyizót nyitni a Marson, és látni, ahogy agyfagyást kapnak a vendégei, akiknek ettől az arcukra fagy az öröm. Lipót felsóhajtott.
– Jaj, hogy fog neki örülni!
És már el is képzelte, ahogy meggyújtják a harmincöt csillagszóró-gyertyát, amelyek kiárasztják magukból a rengeteg hullócsillagot, hogy az ünnepeltnek minden kívánsága teljesüljön. Ezután megízlelik a tejútízű csokikat – amire „Boldog szülinapot” feliratként némi sós karamellát is locsolt –, és behabzsolják a málnás-túrós jégkrémtortát, amitől annyira boldogok lesznek, amennyire Lipóttól csak tellett, hogy azzá tegye őket.
Csöngettek is az ajtón. Lipót kirohant, beinvitálta a vásárlót, aki megszemlélte a tortát. Igen elégedettnek tűnt, ettől pedig Lipót is boldog volt, mind a nyolc füléig ért a szája.
Csakhogy nem elégedett meg ennyivel. Látnia kellett az ünnepelt örömét, ahogy megkapja a tortát, belenyal, és elolvad ettől a káprázatos ízkombinációtól! Követte hát a megrendelőt, és teleszkópos szemét kinyújtva figyelte a történéseket. Annyira izgult, hogy az antennái össze-összekoccanva zizegtek a fején.
Rövidesen megjelent az ünnepelt, a barátai a bútorok mögül és alól előugrálva köszöntötték. A tortán szikráztak a gyertyák.
– Most jön a kívánság! – izgult Lipót, és közben mind az ötvenegy körmét lerágta. Bár hozott volna magával inkább néhány tölcsért, gondolta.
Az ünnepelt mély levegőt vett. Akkorára fújódott, mint egy lufi, picit fel is szállt. Végül egy szuszra elfújta az összes csillagszóró-gyertyát a tortán.
De jaj, mi történt!
A csillagszórványokból mindenféle dolgok pattantak elő, meglepve és tetőtől talpig belepve az ünnepeltet. Bolygórágó-automata, tejútszörfkorcsolya, földlakójelmez, meteorflipper, marskerülő bumeráng, kifogyhatatlan tejútmázasgyümölcs-szóró, ötkerekű marsjáró moped, amivel még köveket is tudnak gyűjteni… Egy idő után követni sem lehetett a sorra megjelenő tárgyakat. Lipót már a társaságot sem látta a temérdek ajándéktól.
– Jaj, mit tettem! – esett kétségbe, és már azon gondolkodott, mit tehetne, amikor az ünnepelt vidáman kurjongatva előkecmergett a kupac alól. Mindent megkapott, amit csak kívánt. Azt sem tudta, melyik ajándékot próbálja ki előbb.
Lipót végre fellélegzett az ijedségből. Tehát így működnek a csillagszóró-gyertyák: magukba szívják a kifújt kívánságot, azután kiszórják magukból. Hiába, most használta őket először. És még a torta is fergeteges sikert aratott: még azelőtt befalták, hogy elolvadhatott volna.
Most már megnyugodva és boldogan sietett haza, hiszen még ki kellett nyitnia a fagyizót, ami előtt már megannyi fagyira éhes marslakó várakozott, hogy mindegyik nyelvükre kapjanak két-három gombócot.
