Balási Zita
Csacsiság
Apának gyermeknapra
Gyerek viszi oviba
reggel apukáját,
ki a gyerekülésből
rugdalja a hátát.
Szmúdit iszik. Sajnos ma
elmaradt a kávé,
be is alszik azonnal,
egy perc alatt kábé.
Óvónőknek nem köszön,
csak áll körmöt rágva.
Noha néhány órára
hagyják csak el, dráma.
Földre sapka, földre sál,
s magát is ledobja:
sivít, rúg, csíp, csikorog
vadul összes foga.
A főzelék nem ízlik,
naná, hogy kiköpi,
répa, alma – a nasi –
szőnyeg alatt köt ki.
Fogat nem mos, de fini
a fogkrém: benyalja.
Szemhunyásnyit sem alszik,
a falat kaparja.
Lesz nemulass, ha fia
érte jön délután,
sík ideg. Mért kell mindig
kihúzni a gyufát?
Miért mondta, gyereknek
lenni jóval könnyebb?
Csacsiság volt, már tudja.
Buták a felnőttek…
Óvodába ő viszi
holnap a gyereket,
ki, bár kisördög néha,
sosem neveletlen.
Háromszázhatvannégy nap
legyen hát gyermeknap,
s ő majd azon az egyen
igazán jól elvan.
Fecske Csaba
Szülinapomra
Ma épp nyolcéves lettem én,
ajándék ez a költemény,
de nem
nekem!
Kaphattam volna tán legót,
vagy más efféle földi jót,
az ám
anyám
és apám, drága őseim,
mindig csak ez lesz, rímre rím?
Ejnye-
bejnye.
Elnyaltam volna egy fagyit.
Túró Rudolf, mért nem vagy itt?
Nyalnék,
nyelnék.
Én majd követelni fogom
alanyi gyermeki jogom,
ha már
kijár
nekem. Felnőtt leszek,
nem oly könnyen felbőszülő
pocak-
pacák.
Előveszem jobbik eszem,
fiamat elkényeztetem,
az ám,
lazán!
