Halász Bálint
Apa feje
Jákobnak semmi kedve nem volt óvodába menni. Szerencsére előző nap este készített zsugorító fagyit, még hozzá eperízben. Kilopózott a konyhába, és kinyitotta a mélyhűtőt, a jégszekrény fájdalmasan felnyikorgott. Apa a hálóban felhorkant, de anya egyenletesen szuszogott mellette.
Hamarosan elcsendesedett újra minden.
Jákob óvatosan kihúzta a készítményt, állagra tökéletes volt. Belenyalt. Átjárta az eper frissítő íze, és már érezte is, ahogy megy össze. Hamarosan olyan apró volt, mint egy hangya. Szerencsére gondosan előkészítette a legómotort, hogy gyorsan tudjon közlekedni a szobák között.
Kész terve volt. Berobogott a hálószobába, egy pók ügyességével felmászott az ágyon, megpuszilta anyukája arcát, és utána belemászott apukája fejébe. Úgy vélte, itt biztos nem fogják megtalálni.
Próbálta kitapogatni, hogy lehet a villanykapcsoló, de hasztalan. Szerencsére erre is gondolt, előkotorta a zseblámpáját.
‒ Áh, itt is van! – kiáltott fel diadalittasan, és apukája feje immár fényárban úszott. – Micsoda rendetlenség!
Valóban, mindenféle limlom állt halmokban odabent: egy szebb napokat látott teniszütő, ócska írógép, amiből hiányzott az M és a K betű, egy elhasznált pingpongasztal, amiről lepattogzott a kék festék több helyen, legalább nyolc különböző típusú, színű és méretű bicikli ‒ furcsa, mert úgy emlékezett, ezeket mind ellopták korábban ‒, és még volt egy csomó más holmi, amiről nem is tudta és nem is szerette volna megállapítani, hogy milyen célt szolgálhatnak.
‒ És még ő mondja, hogy nem nézhetek mesét, ha nincs minden elpakolva! – méltatlankodott Jákob. ‒ De hol fogok én most itt lepihenni, és elmajszolni az uzsonnámat?
Kénytelen-kelletlen elrámolta a kacatokat, és megnyílt előtte az út, egy hosszú folyosó volt mögötte. Egyaltalán nem érezte magát fáradtnak, a korai kelés ellenére se, és irtó kíváncsi volt, mit találhat még az apukája fejében. Hátha van benne valami hasznos is, vagy egy olyan hely, ahol kellemesen eltöltheti a napot, hogy aztán délután előmásszon, amikor már mindenki otthon van. Benyitott egy sárga, apró faajtón.
‒ Na ez kell nekem! – ült ki egy elégedett vigyor az arcára.
Bevágta magát a nyugágyba a csillogó vizű medence mellett, és elégedetten kortyolgatta a banánturmixot, ami egy kis asztalon várta, karnyújtásnyira a fekhelyétől. És persze rögtön feltöltődött, ahogy elfogyott.
‒ Csobbanok egyet! – húzta ki magát, és belegázolt a medencébe.
A víz kellemesen hűs volt, tempózott kettőt Jákob, aztán alábukott. Ekkor érte az igazi meglepetés: delfinek úszkáltak körülötte, és játékosan bökdösték. Mégis a legjobb az egészben az volt, hogy bármennyire mélyre követte őket, nem fogyott ki a levegőből.
‒ Állj! – állította meg egy tudálékos polip. – Csak akkor mehetsz tovább, ha megmondod, hogy ki és mikor írta a Héja-nász az avaron-t!
‒ Milyen ász zavarom? Esetleg a tök? – próbálkozott Jakab.
‒ Rossz válasz! – a polip belilult. Majd bordón villogott, fénye befestette a tengert, ami így egész vörösnek tűnt. Jakabnak még ideje se volt rácsodálkozni, mert nyolc tengeri sün kerekezett feléjük, mindegyik apa egy-egy biciklijén. Az egyik elvesztette az egyensúlyát, és nekisodródott a polipnak, aki menten kipukkadt. A víz kiömlött az akvárium üvegén, merthogy akváriumban voltak. Jákob merő vörös máz lett. A sünök lázasan meregették tégelyekbe a festéket.
‒ Jó lesz még a háló kifestésére! – magyarázta az egyik a maga elé bámuló Jákobnak.
‒ Hol találom a fürdőt? Szeretnék lemosakodni – hebegett Jákob.
‒ Ott ni – mutatott a sün egy fehér ajtóra, amire zuhanyzó képét pingálták.
Jákob bekopogott. Nem jött válasz, így megkönnyebbülten belépett, és behúzta az ajtót. Csak halványan hallotta, ahogy a sün utána kiabált:
‒ Jaj, összecserélték! Az a kijárat!
Jákob kizuhant az apukája fejéből, és sós víztől elmúlt a zsugorító varázs is.
‒ Jó reggelt, hétalvó! Nyomás az ovi! – mosolygott rá álomittasan az apukája.
Fél órával később már az óvoda udvarán búcsúzkodtak, pacsi, puszi és ölelés.
‒ Gyere értem hamar, alvás közben! És addigra rakj rendet a fejedben! ‒ súgta az apukája fülébe Jákob.
