Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 Az_emberek_orsz__ga__1_.jpg

 

Gajdó Ágnes

Lehet önálló gondolatok nélkül élni?

 

Mostanság gyakran úgy érzem magam, mintha egy rettenetesen elcseszett, bocsánat, félresikerült disztópiába csöppentem volna. A Föld nevű bolygó országaiban ismeretlen vírus tizedeli a lakosságot, a tudósok keresik a megoldást, a politikusok hol túl szigorú intézkedéseket hoznak, máskor meg elengedik a gyeplőt: lesz, ami lesz. Az emberek egy része fél, a másik része a veszély valóságosságát is tagadja. Ki-ki a maga vérmérséklete szerint viselkedik. Sokan nem tartják be az óvintézkedéseket, mások túlságosan bezárkóznak. A bizonytalanság egyre nő, gazdasági válság fenyeget, s ki tudja, ha elszabadul a pokol, vajon képesek leszünk-e megvédeni magunkat, talpon maradni. Egy biztos, semmi nem működik normálisan, s ki tudja, visszatérhetünk-e a régi életünkhöz.

Ebben a helyzetben nehezen szántam rá magam arra, hogy a két kitűnő író hatszázhuszonhat év múlva, 2646-ban játszódó regényét elolvassam. Ismerve Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter eddigi köteteit, jóra számítottam, bár a disztópia veszélyes műfaj, könnyen a visszájára fordulhat az eredeti terv, kicsúszhat az irányítás a szerző/szerzők kezéből, s elveszíthetik a fonalat.

Az Emberek Országa nagyon nagy vállalkozás, talán túlságosan is nagy. Négyszázhetven oldalon oly sok minden történik, csak győzzük követni az eseményeket.

Az első könyvben közelebbről is megismerhetjük Kalaallit Nunaatot, azaz az Emberek Országát, amely a Harmadik Háború és a klímakatasztrófa miatt szinte lakhatatlanná vált bolygón az egyetlen olyan hely, ahol rendben mennek a dolgok. A Grönland területén létrejött állam hivatalos nyelve az új-grönlandi, ami az inuit és az angol keveredéséből alakult ki. Az országban nagy a népsűrűség (1235 fő/km2) és szűkösek az erőforrások, nincs se import, se export. Mindenről a Kitik AKittuk gondoskodik, ami egy rendkívül erősen központosított irányítási rendszer. Kalaallit Nunaat legfontosabb oktatási intézménye a Heim, az az iskola, ahová csak a legkiválóbbak juthatnak be. Olyan fiatalok, akiket arra nevelnek, hogy majdan az ország vezetői legyenek, s továbbra is biztosítsák az élet lehetőségét, az emberiség fennmaradását. Háromezer diák tanul a hatalmas épületkomplexumban, s a rendszeresen elvégzett, hipnózisban lefolytatott személyiségtesztek – úgynevezett Mamarut-tesztek – segítségével mindenkit egy-egy meghatározott munkakörre készítenek fel. Van, akiből mérnök lesz, van, akiből stratéga, míg más a társadalomszervezéssel vagy az orvostudománnyal foglalkozik majd. Aki netán megkérdőjelezné a teszt eredményét, perler ajortiit (főbenjáró bűnt) követ el.

A Heimben tanuló diákok életét igen alaposan, körültekintően ábrázolják a szerzők, bár olykor az az érzésem, mintha egy koncentrációs táborban is humánusabban bántak volna a foglyokkal, mint itt a diákokkal, különösképp, ha valami kihágást követnek el. Nem túl barátságos a már említett Mamarut-teszt sem, hiszen öntudatlan állapotukban férnek hozzá a diákok gondolataihoz. Ha valakit fegyelmezetlenségen kapnak, akár százötven órára is a kősziklába vájt magánzárkába csukhatják, ahol monitorok követik minden mozdulatát, de egyedül kell kibírnia a bezártságot, a magányt, az esetleges hallucinációkat. A tanárok odafigyelnek arra, hogy senki ne lógjon ki a sorból, s kövesse a jól megtervezett parancsokat. „A Heimben nem volt miről álmodni. A tanulók készen kapták a tudást, az élelmet és a biztonságot. Ha tizenöt éven át minden évben meg tudnak felelni a követelményeknek, akkor tálcán kapják a jövőt.” (15.) Kérdés, vajon ilyen hosszú ideig lehetséges-e önálló gondolatok nélkül létezni, s gépiesen követni az előírt utasításokat óráról órára, napról napra.

A kötet két főhőse Nanouk és Umia, az ő szemszögükből értesülünk mindarról, ami a Heimben történik. Umia igen tehetséges lány, rendkívül szabálykövető, Nanouk épp az ellenkezője, lázadó fiatalember, főként miután egy nyugtalanító visszatérő álom nyomába ered. A diákoknak ugyanis tilos álmodniuk. Ha mégis megzavarja valamiféle ködös kép éjszakai nyugalmukat, jelenteniük kell, mert „az álmok nem jók. Alattomosak, belakják a gondolatokat, és mint egy vírus, belülről betegítenek meg.” (14.) A Heim diákjai mindennap isznak a Forrás vizéből, annak érdekében, hogy semmi ne zavarja meg a gondolataikat. Méltóságteljes, bár némiképp félelmetes (vagy inkább visszataszító) e rituálé, s egy ilyen alkalmon a fiú rájön, miként kerülhetne közelebb az éjszakai álomképek megfejtéséhez.

Anélkül, hogy részleteket árulnék el, s a történet izgalmas fordulópontjait leleplezném, szeretném jelezni, hogy az első könyv zseniális alkotás. Talán a karakterek kidolgozására fordíthattak volna több figyelmet a szerzők, de az iskolai élet ábrázolása igen alapos – számomra egyáltalán nem vonzó –, az esti szertartás rendkívül bódító, ám szó se róla, igazán ünnepélyes és tudatmódosító. Tetszenek a fejezetek élén álló szócikkek, amelyekből egy-egy fontos fogalom magyarázata derül ki. Például AKittuk = irányítás; Qujan = köszönet; Unatak = háború; Taitsumani = emléktörlés; Utjutunnik = rendfenntartó.

Nanouk és Umia sorsa összekapcsolódik, s együtt indulnak útnak, hogy felderítsék a múltban történteket. Nyilván nem a Heim-beli tanárok segédletével teszik mindezt, s a lány sem teljesen önszántából szegi meg a szabályokat. Kalandjuk természetesen nem ér véget, amikor rájönnek arra, kik is ők valójában ‒ bár talán jobb lett volna ezen a ponton befejezni a történetet.

A kötet második könyve a sejtelmes Szabadon Született címet kapta. Számomra sajnos csalódás. Túl sok minden történik, túlságosan sok helyszínen, csak kapkodtam a fejem, most éppen hol vagyunk, hol küzdenek az életben maradásért hőseink. Megjelenik jó pár új figura, de nem kapunk róluk túl sok információt, holott jó lett volna, mert később esetleg fontos szerepet játszanak. Elnagyoltnak érzem a karakterábrázolásokat, ami a kötet vége felé még inkább feltűnő. Umia sorsa érdekelt a leginkább, bár néha furán viselkedett, s gyakran egyáltalán nem volt rokonszenves, mégis kiemelkedett a szereplők közül. Kételkedett, tépelődött, bizonytalankodott, majd olyat tett, amit a benne lakozó szeretet sugallt inkább, nem a meggyőződés – vagy mindkettő. Sajnálom, hogy a végén elengedték a kezét.

A második könyvben számomra túl sok az akció, az előzmények nélküli harc, a túlzásba vitt drámai jelenet. Vajon a gyerekek tudják követni? – villant át az agyamon a kérdés, persze ők már könnyedén kezelik a pörgősebb videojátékokat is, de a szövegértéssel akadhatnak gondok. S ez a szöveg nem egyszerű – a sok új-grönlandi kifejezés miatt sem. Egyre több a váratlan fordulat (halottnak hitt személy felbukkanása, elektromos vihar, felkelés, merénylet, tűzharc), de végül mintha már-már a szerzők is belezavarodtak volna saját teremtett világuk amúgy sem könnyen kiismerhető felépítésébe, működésébe. Aztán bekerült a képbe a Szabadon Született, aki inkább idegesítő mindentudónak tűnik, mint világot megváltónak vagy világokat egyesítőnek, hiába ő az, aki az összes földi nyelven beszél. Nem is tudom. Személyisége szerintem éretlen arra a feladatra, amit várnak tőle. Kisfiú még, rendkívüli nyelvi képességei persze vitathatatlanok, mégis komolytalannak érzem, hogy ő legyen minden, nem csak az Emberek Országát érintő problémára a megoldás. Ahogy Umia jellemezte: „Elképesztő volt, ahogy a hatalmas tudás és a gyerekes féktelenség keveredik benne. Hiszen csak egy gyerek. Egy gyerek, akinek az anyja mellett lenne a helye.” (356.) Az mindenesetre érdekes, hogy épp ő írja az epilógust, aminek a része egy szócikk – saját magáról.

Hogy miként zárul a történet, bonyolult lenne, s nem is szeretném leírni. Sok-sok csetepaté, árulás, cselszövés, ármány, összeesküvés, lázadás, önfeláldozás után lezárult, egyszer csak véget ért. Minden képlékeny, esetleges, akár még a folytatás lehetősége is felmerülhet, de nem valószínű. Az elképzelt jövőt tekintve mindenesetre biztató Nanouk barátnőjének kijelentése: „De a szabadság már a miénk. (…) Már csak ki kell találnunk, mihez kezdünk vele.” (468.)

 

 (Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa, Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2019., 472 oldal, 3990 Ft)

 


 

Főoldal

2020. október 09.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA