Somfai Anna
Barátságháló 2. A titkok terme
(részlet)
Azon az éjszakán különös hang hasított a Boróka utca csendjébe. A hosszú, éles, egymást követő rikoltások a négyes számú ház kertje felől hallatszottak, és úgy hatottak, mintha véletlenül autóriasztó kapcsolt volna be rövid időre a környéken. Ezért is történhetett, hogy az utca lakói nem sokat törődtek a különös zajjal, csak a 4. számú ház alsó ablakában húzódott félre a függöny. Lencsi kilesett, mire a hang, mintha elvágták volna, elhallgatott. Macskabagoly lehet, gondolta a lány, és tekintetével a szemközti hársfa ágait pásztázta. Semmi sem moccant a sötét levelek közt, ám amint a telihold kibukkant a szakadozott felhők mögül, Lencsi a szeme sarkából valami csillogást vett észre. Odafordult, és a kovácsoltvas kerítés mellett, a hibiszkuszbokor tövében vöröses állatot pillantott meg. Ahogyan az állat lassan Lencsi felé fordította fejét, zöld szeme felragyogott, bundája pedig mintha halvány arany színt öltött volna.
Semmi kétség, egy róka. Lencsi megbűvölten nézte a gyönyörű állatot, az pedig rászegezte világító, zöld tekintetét. Mintha szólni akarna hozzá, közelebb lépett, és kecses fejét oldalra döntötte. Lencsiben egyre erősödött, végül gyökeret vert a gondolat, hogy a róka mondani akar neki valamit. A barátságkristály! A gondolat-továbbító kristályon keresztül megszólíthatná, csak elő kell keresnie.
Hetek óta nem használta, pontosabban augusztus óta, amióta a kristály nem működött. Hiába próbálkozott, régi barátai nem feleltek a hívására, és sem Fülöp, sem Gyömbér, a különleges képességű cica nem jelentkezett. Pedig amikor Gyömbér megajándékozta őt és Fülöpöt, azt ígérte, hogy ha kézbe fogja, és rá gondol, elérhetik egymást. Igaz, nem említette, hogy a barátságkristály meddig működik majd. Lehet, hogy csak néhány hónapig tartott a varázslat? Fülöp felől sem hallott, mióta gimnáziumba jár. Biztosan új barátai vannak, és nincs szüksége egy ötödikes társaságára.
Vajon megvárja-e a róka, hogy előkeresse a barátságkristályt, vagy elszökik addig? Lencsi résnyire nyitotta az ablakot, és halkan, hogy el ne riassza, kiszólt az állatnak:
– Most pár percre magadra hagylak, légy szíves, várj itt, míg visszajövök.
Tudta, hogy a róka nem értheti a szavait, de talán a hangsúlyból vagy hanglejtésből megsejti a szándékát. Lencsi óvatosan hátrált pár lépést, a róka szűkebbre húzta a szemét, mintha csak gondolkozna. Most, gondolta Lencsi, és hátat fordított. Sietve előhúzta az íróasztala fiókjából a titkos dobozát, és felnyitotta az apró lakatot. Ezt a madarakkal és levelekkel díszített, faragott fedelű dobozt két éve, a nyolcadik születésnapjára kapta. A legféltettebb kincseit tartotta benne: egy különleges, fehér-barna csíkos madártollat, ami bagolyé vagy héjáé lehetett, egy kerámiacicát, amit anya készített, néhány tengeri kagylót és színes kavicsot, egy gondosan összehajtogatott papírlapot, rajta egy alagút rajza volt látható, és egy vékony láncra fűzött, ezüstös-szürkén csillogó kristályt.
Tenyerébe vette a kristályt, mire az zöldesen felfénylett. Lencsi meglepődött: a kristály utoljára akkor világított így, amikor Fülöppel újraszőtték Márti néni körül a barátsághálót. De most nem volt idő töprengésre, a rókára gondolt, és a markába zárta a kristályt.
– Rubint vagyok, és üzenetet hoztam Gyömbértől.
Lencsi szíve nagyot dobbant, amikor, akárha fülhallgatón hallgatná, meghallotta a róka mély, bársonyos hangját. Tehát nem tévedett! A lány izgatottan fordult az ablak felé, hogy megbizonyosodjon, valóban a rókával beszél. Ám ekkor hideg fuvallat csapta meg az arcát és a nyakát, és mire az ablakhoz ért, a hirtelen feltámadt szél kicsapta az ablaktáblát.
– Lencsi, vigyázz! – hallotta Rubint hangját, és látta, hogy a róka a szélrohamban futásnak ered.
A szomszéd, emeletes villa tetejéről hatalmas, horgas csőrű madár rugaszkodott el, és üldözőbe vette Rubintot. Ahogyan a madár szeme megcsillant a holdfényben, Lencsi esküdni mert volna, hogy gonosz, emberi tekintete volt.
– Keresd a titkok termét – hallotta a távolodó hangot, miközben teljes erejével küzdött a jéghideg, orkánszerűvé erősödött szélben az ablakkal.
– Lencsi, mit csinálsz itt éjjel egy órakor? És miért van az ablak sarkig tárva?
Lencsi nem hallotta, apa mikor lépett a szobába, de jöttével a szélrohamot mintha elsöpörték volna.
– Résnyire nyitottam az ablakot, és kivágta a szél – magyarázkodott.
– Hallottam a csattanást. Százszor megbeszéltük, hogy éjszakára ne hagyd nyitva az ablakot, bármilyen éjszakai állat bejöhet rajta, betörőkről nem is beszélve.
– Máskor becsukom – fogadkozott Lencsi –, de képzeld, apa, róka járt a kertben! Aranyszínben ragyogott a bundája.
– Hm... én semmit sem láttam. De azt hiszem, ideje aludni menni, holnap iskola – összegzett apa kis gondolkozás után.
Az ablakhoz lépett, és gyors, biztos mozdulattal kilincsre zárta.
