Décsy Eszter
Nincs sírás
Hanula Zsolt Péter: A fiúk nem sírnak
Emlékszem, A fiúk nem sírnak akkortájt jelent meg, mikor először a FISZ közelébe kerültem, 2013-ban. Emlékszem, nagyon mondták, hogy ezt el kell olvasni, hogy ez… ez nagyon jó!
Mégis jó pár év eltelt, mire végül a kezembe került a kötet, Hanula Zsolt Péter pedig azóta újra alkot, most éppen folytatásos, online blog-regényt, de ne szaladjunk ennyire előre. A fiúk nem sírnak a FISZ elsőkötetes sorozatában jelent meg, és valóban, a kortárs irodalom egyik izgalmas pontja. A borító pont attól megnyerő, hogy nem az; életképek montázsa innen-onnan, leginkább persze a fociról, merthogy a szerző nem titkoltan a sportág rajongója. Ez már előrevetítette, hogy bizony a téma a köteten belül is elő fog kerülni, de ezt leszámítva semmi más nem utal a tartalomra, fülszöveg vagy ajánlás sincs, csak egy rövid idézet.
Ahogy igazából cselekmény sincs. Novellák vannak, az első kifejezetten hosszú, és lényegében a szerző(i én)re van felfűzve az összes, mintha családi legendáriumot, visszaemlékezéseket olvasnánk, a szerző életének véletlenszerűen kiragadott eseményeit, amelyek gyakori eleme a foci. Eddig egyetlenegyszer sikerült velem igazán megszerettetni a témát – Nick Hornby a Focilázban ír olyan ízzel és humorral a sportágról, egy bizonyos csapatról, rajongásról, hogy nem tudtam letenni a könyvét, és ha csak átmenetileg is, de képes voltam megszeretni és átélni ezt a világot, hiába érzek némi ellenszenvet iránta. Először azt gondoltam, Hanulának is sikerül ezt elérnie, humorból és jól tekert mondatokból ugyanis nincs hiány a szövegekben, de valahogy mégis kevés volt. Erre épp a címadó novella a jó példa, pro és kontra is: a foci sok volt és számomra érdektelen, ám az egyik kedvenc idézetem is ebben van: „... erkölcsi sikerért nem adnak, fiam, kenyeret, padlizsánt meg pláne, tette hozzá, amúgy tudom-e, mi szerint érdemes válogatni a padlizsánok között. Én inkább a párválasztásról kérdeztem, nem tudom, azt meghallotta-e, mert közben szólt a rádió [...] Ha nők vagy padlizsánok közül válogatunk, csak fényes, sima héjú darabokat válasszunk, ujjunkkal nyomjuk meg kissé, akkor jó, ha rugalmas, kemény, ám ha túlérett, húsa szivacsos, kellemetlen állagú."
Szintén kifejezetten jó novella a Lapzárta is, ahol bár lehet előre sejteni a befejezést, a történet kellő fekete(humorral) és erős atmoszférával megy végig, a csattanó nagyon jól elő van készítve, és üt is.
Nagyon tetszett, hogy a történetek, vagy inkább anekdoták kellemesen „sztorizósan” vannak elmesélve, a poénok jórészt ülnek, jók a pup-kult elemek (erre jó példa a filmekkel teletűzdelt zárónovella, a Happy End, ami egyben remek zárása is a kötetnek), sok az „összekacsintás” a szerzővel, de általában nem sok minden történik, és nekem ez nem volt elég. Kicsit több történést vártam, és erősebb kohéziót a szövegek között. Vannak a kötetnek erős pillanatai, egyik-másik novella nagyon tetszett, de összességében közepes olvasmány, amit inkább azoknak ajánlanék, akiknek több kapcsolatuk van a sporttal, így ők biztosan jobban fogják élvezni a maga teljességében.
Hanula Zsolt Péter: A fiúk nem sírnak. FISZ, 2013.
