Vass Edit
Visszatükrözés
Háy János: A mélygarázs
A szó, ami először eszembe jutott A mélygarázs című könyvről: a tipikus. Akárcsak a realista ábrázolásmódban a tipizálás: egy szereplőn keresztül mutatnak be olyan karaktereket, amelyek egy adott korra, társadalomra kifejezetten jellemzőek. Tipikus jellemek tipikus helyzetekben. Háy János regényében talán nem is jellemek, hanem kórtünetek: a harmincas éveiben járó szingli, a férj és a feleség pszichiátriai kórrajza. Ha pedig erről az oldalról nézem a könyvet, akkor ez egy lélektani regény és egy kegyetlenül pontos társadalomrajz.
Mivel a szöveg egészét három hosszan hullámzó monológ adja, ezért a lélektaniság és a polifónia eleve adottnak tekinthető. Mindhárom szereplő egész élettörténete kirajzolódik a sorok közül. Viszont amíg a szerető és a feleség emlékezik és mesél, addig a férj kapcsán az ő belső vívódásainak, az önmagával folytatott párbeszédnek lehetünk tanúi, ezáltal a felette egyre jobban eluralkodó depressziónak is: „Egy darabig mindenről elhiszed, hogy fontos, hogy fontos az, hogy vagy, hogy a világ nélküled hiányos lenne, hogy ha nem lennél, a helyeden egy lyuk tátongana a mindenségen, egy üres folt. (…) De nem. Ha eltűnsz, nem marad hasadék a mindenség szövetén. Minden éppolyan marad, mint amikor voltál, csak te nem vagy.” (134. o.) Háy János így nem egy egyszerű szerelmi háromszög történetét meséli el, hanem egy férfi lelkének deformációját egészen a tragikus végig, miközben közvetve és közvetlenül magával rántja a feleséget és a szeretőt is.
Az első szólam a harmincas évei elején járó szinglié, aki tündérmeséken, hovatovább Disney-rajzfilmeken nőtt fel, és még mindig azokban hisz, várja a hőst, aki megmenti őt a boszorkánytól, az emberevő óriástól, és ha végre megérkezik a nagy Ő, akkor minden gömbölyű lesz. A „szegényember legkisebb gyereke”, aki tökéletes, nincsen hibája, és persze mindezek felett végzetesen szerelmes is – teljesíthetetlen elvárások, nem csoda, ha sokáig „válogat” a nő, miközben azzal áltatja magát, hogy a „sárkánya” űzi el a kezére pályázókat. Aztán pedig megunja a várakozást vagy a sorozatos csalódást, és meseterápiával „kezelteti” magát. Végül mintegy varázsütésre az első potenciális hím karjába fut, aki vele szembejön, amikor megérzi a biológiai óra ketyegését és a valakihez tartozás elemi szükségletét.
Aztán ott van a megcsalt feleség, aki sokáig észre se vette, hogy a férje más utakon jár, s utólag igyekszik összeilleszteni a kirakósjáték darabkáit, próbál magyarázatot keresni a történtekre. A szerető kislányos-tündérmesés szólama mellett ez egy nagyon érett nő hangja, akinek már nincsenek ugyan illúziói, de legalább vannak emlékei egy házasságról, egy családról. Nemcsak a helyzete tipikus, hanem a személye is, és itt nem az író hiányosságáról van szó a jellemábrázolást illetően, hanem arról a kegyetlen valóságról, amikor egy nő beleragad a feleségszerepbe. „Én is leszámoltam a magam akaratával egy közös akarat érdekében, s akkor ez neki ugyanúgy kutyakötelessége, gondoltam. Szükségtelennek tartottam, hogy vele foglalkozzak, hisz a gyerekekkel foglalkoztunk, mi más lett volna a cél.” (214. o.) Ezzel alapvetően nem is lenne gond, hiszen évszázadok óta az anyák tartják össze a család intézményét hol szigorral, hol szeretettel, de ez mostanság nem minden esetben működőképes.
Természetesen nem utolsósorban ott van a férj, a válási árva szólama, aki egyre mélyülő depressziójában mindenféle összeesküvés-elméletekbe menekül, hogy ne kelljen szembenézni a saját rossz döntéseivel. Szörnyűséges gyerekkor, majd a felhőtlen egyetemista évek után szépen lassan belefolyik a nyárspolgári életmódba, a fogyasztói társadalom apró és nélkülözhető alkatrészévé válik. Az ő szólama a legijesztőbb és legkomorabb. Jelentéktelenségének felismerésekor ötvenegy-néhány évesen mindent megkérdőjelez, ami vele korábban történt, hogy ez végül kinek is a szándéka, elvárása volt: a sajátja vagy a társadalomé? És akkor borít mindent, mert a családi fészekben rossz a levegő és szűk a tér, ráadásul a nyitott ajtón még be is sétál egy fiatal nő, aki tüneti kezelést nyújt, de a betegséget nem tudja gyógyítani. A viszony természetesen nem marad titokban, válás, lecsúszás, egyre súlyosbodó depresszió – a mélygarázs így eredeti és találó szimbólummá válik Háy regényében.
A férfi monológja a leghosszabb és legfajsúlyosabb, mintha az képezné a regény gerincét, miközben az egész könyvben róla van szó. Hiszen a szerető és a feleség is róla beszél, az ő döntéseit, viselkedését próbálják megmagyarázni, értelmezni a sajátjuk mellett. A nőknek igazuk is van, és nincs is, hiszen azzal a mély depresszióval egyikük sem számol, amiben a férfi vergődik. Háy János mindazonáltal nagyon szépen körbejárja az emlékezés, a tisztánlátás problémáját, miszerint a múltbéli élmények szubjektívek, viszonylagosak, mindenki máshogy és másra emlékezik. „Hogy hányszor mondtam nemet, amikor közeledett? Nem annyiszor, ahányszor emlékszik rá. Sokkal kevesebbszer.” (220. o.) – mondja a feleség. „A nő miatt van, mondta a feleségem, holott akire ő utalt, már régen nem volt.” (157. o.) „Áttételesen a feleségemnek igaza volt abban, hogy az általa idegen nőnek, szemét kurvának, vagy csak nőnek nevezett nő miatt volt, bár erre mondhattam volna azt is, hogy épp őmiatta van, hiszen a nő azért volt, amilyen ő volt.” (159. o.) – emlékszik vissza a férj.
Háy János éleslátása kegyetlenül pontos ebben a regényben. Mint egy orvosé, habár ő gyógyítani nem tud, csak diagnózist állít fel. Önmagában már ez sem kevés, hiszen a jó diagnoszta hívja fel a figyelmet arra, hogy mi az, ami nem úgy működik, ahogy annak működnie kéne. Nem nyilvánít véleményt, nem ítélkezik, csak leír – tükröt tart, ahogy a XIX. századi realisták. Vagy talán még ennél is továbbmegy: csontig hatol, mint a röntgensugár. A mélygarázs nemcsak a férfi lélek mélységeinek vagy a lecsúszás jelképe ebben a könyvben, hanem ugyanúgy a fogyasztói társadalomé is. „...hiszel a reklámoknak és a kereskedelmi csatornákon fénylő műfogaikat csattogtató médiamunkásoknak, hogy különös és egyedi vagy, holott nem vagy sem ez, sem az. Különösséget legfeljebb a fogyasztás terén tudsz elérni, ha megvan rá az anyagi fedezeted. Különös vagy, mert különösen drága termékeket fogyasztasz (…) A megvásárolt tárgyak helyeznek el egy koordinátarendszeren.” (117–118. o.) A mélygarázs nem egy szívderítő olvasmány, de ez nem Háy János „hibája”, hanem azé, ami az itt és a most.
Háy János: A mélygarázs, Európa Könyvkiadó, 2013.
