Décsy Eszter
Kotordpata ingoványos talaján járva
Toroczkay Andrást eddig leginkább költőként és kritikusként ismerhettük, nem utolsó sorban pedig az Inga és a Kabala Baby nevű zenekarok frontembereként. Április elején a Magvetőnél megjelent, Búcsú Éhestől című kötetében azonban mint novellista mutatkozik be.
Napfényvesztés (Magyar Napló Kiadó, 2010) című verseskötetében a napfogyatkozás köré sző olyan témákat, mint a félárvaság, családi széthullás, és teszi ezt úgy, hogy a kemény tematikát áthatja a népmesei fantasztikum és a mágikus realizmus. Ezek a stilisztikai elemek prózájában is visszaköszönnek, a Búcsú Éhestől történeteit is át- meg átjárják a mesékbe vagy akciófilmbe illő jelenetek. De mi is pontosan a kerettörténet? Ki az az Éhes?
A Búcsú Éhestől egy jól felépített, mégis csapongó történetgyűjtemény, Kotordpata és Éhes Miklós krónikája. Kotordpata az Alföld, hovatovább Európa egyik legfontosabb városa, a világ szívcsakrája. Sárszag felől érdemes megközelíteni, akkor adja igazi önmagát. A város bemutatása remek felütéssel, de döcögve indul. A vidéki városok sztereotip leírását kapjuk, és bár pontosan el tudom képzelni a helyet, mégsem érzem teljesen. Történetről történetre haladva azonban – megjegyzem, igen gyorsan – egyre jobban belekerülök ebbe a világba, egyre inkább a bőrömön érzem a város történetét, a karakterek közelségét. És éppen ez a kötet egyik nagy erőssége: a karakterek ábrázolása. Őszintén kíváncsi voltam rájuk, és nagyon könnyen tudtam azonosulni velük, legyen szó a valaha volt mozigépészről, az elrablása óta szabadidejében gabonaköröket készítő traktorosról, vagy a víziszonyos úszómesterről. A kötet másik nagy erőssége, és talán ezt emelném ki leginkább, a humor. Fanyar, ironikus humor, könnyed játék a szavakkal és nevekkel. A névválasztásokat külön nagyon szerettem. Mindezt mégis egy kicsit visszahúzza, hogy a címszereplőről nem tudunk sok mindent, furcsa figurája csak ködös derengés, amit hangulati elemekből próbált felépíteni a szerző (ez talán Szindbádot juttatja eszünkbe), hozzáadva néhány jelentéktelen információt és szerzői kiszólást.
A „sztorizgatós” elbeszélésmód jól áll a szerzőnek, biztos talajon mozog vele, amely azonban az olvasó számára helyenként ingoványossá válik. Én szeretem ezt a stílust, de aki az egyszerűbben követhető történetekhez szokott, valószínűleg küzdeni fog vele, ugyanis gyakran kizökkent Kotordpata és Éhes világából. Éhes Miklós és barátja, Bandi, aki végül elég sután vesz búcsút Éhestől, két olyan kulcsfigura, akiknek össze kellene tartania a történeteket, és hozzákapcsolni a mi világunkhoz, avagy legalább értelmet adni a címválasztásnak. A szerző két alteregója azonban egyáltalán nem segítőkész ezen a téren.
Mindennek ellenére, ahogy már az elején is kiemeltem, a kötet remek humorral átszőtt történetek gyűjteménye, tele groteszkbe, akár burleszkbe hajló figurákkal, helyzetekkel, és ha másért nem, már ezért érdemes elolvasni, a kis nyelvi leleményekről, szójátékokról nem is beszélve. Hibái ellenére is szerethető kötet.
Toroczkay András: Búcsú Éhestől, Magvető Kiadó, 2015.
