Sztakó Zsolt
Elfogultság nélkül
„1847 augusztusában két tutaj úszott a Vág folyón. Utasaik evangélikus lelkészek, tanítók, ügyvédek voltak. Úti céljuk a folyó középső szakaszánál fekvő Vágújhely volt. Itt néhány katolikus pap várta őket egy komoly eszmecsere reményében, amelynek tárgya a szlovákság volt, meghozza egyszerre az alkoholizmustól, a szegénységtől, az alapvető kulturális intézményrendszerek hiányától szenvedő szlovák nép és a modern, imaginárius szlovák nemzet.” Ekkor hangzott el Ján Francisci Rimavskýtól (1822-1905), Ludovít Śtúr harcostársától az az anekdotába illő mondás, hogy Szlovákia elfért egy tutajon.
Ezzel a bevezetővel kezdődik Demmel József kitűnő tanulmánykötete, az „Egész Szlovákia elfért egy tutajon”, amely a pozsonyi Kalligramnál jelent meg, mely a szlovákiai kiadók közül a leginkább felvállalta, hogy bátran nyúl együttélésünk kényes kérdéseihez. Kínálatukban bőséggel találunk ilyen tematikájú könyveket.
Visszatérve Demmel József munkájához, igazi történészi alapossággal járt utána azoknak az indulatoknak, amelyek idáig juttatták a szlovák- magyar viszonyt. Mert igenis vallom, hogy az utóbbi kilenc évtizedben az indulatok uralkodtak, mindkét oldalon, olyannyira, hogy lila köd szállt az agyakra, ami miatt még a saját érdekeiket se voltak képesek meglátni, és nagyhatalmak játékszerévé váltak. Olyan ez, mint mikor a családon belül elfajul egy vita, amelynek a végén mindenféle vélt vagy valós sérelmeket vagdosnak egymás fejéhez a résztvevők, hogy aztán évtizedekig ne is beszéljenek egymással.
Ezekre az elszabadult indulatokra a legjobb példa Komjáthy Jenő verse, az Akasszátok föl a pánszlávokat!, amely jelölten a Petőfi vers parafrázisa. Komjáthy Balassagyarmaton tanítóskodott az 1880-as években, amikor szerelmi botrányba keveredett, és ennek a következtében került Szencre, egy szlovák nyelvű faluba száműzetésbe. A jobb sorsra érdemes, lecsúszott dzsentri nem találta a helyét a színtiszta szlovák faluban, amely nem biztosított neki megfelelő szellemi nívót, ezért elkeseredésében szlovák környezete ellen fordult. Mikor ezeket a sorokat leírom, döbbenek rá, hogy semmi új nincsen a Nap alatt, mert a hatalom kicsinyes játékai ugyanolyanok minden korban, csak a tanítót helyettesítsük be: pappal.
Merthogy a papság, mind a katolikus, mind pedig az evangélikus, végig vezető szerepet játszott a szlovák nemzeti ébredésben. Igaz, a katolikus papoknak még az előítéletekkel is meg kellett küzdeni, ugyanis a katolikus egyházat a hatalom kiszolgálójának tartották. De azért nincs nehéz dolga annak, aki olyan papokat akar felsorolni mindkét felekezetből, akik részt vettek a szlovák nemzeti mozgalomban.
És már el is jutottunk a csernovai tragédiához, amely propaganda szempontjából talán a legnagyobb csapás volt az akkori Magyarország nemzetiségi politikájára. Ezután ugyanis még a legkiegyensúlyozottabb lapok is a csendőri brutalitásról és a magyarországi kisebbségek elnyomásáról írtak.
Röviden arról van szó, hogy új templomot építettek Csernovában, Andrej Hlinka, a falu híres szülötte kezdeményezésére. A templom felszentelése napján megjelentek a faluban a járás világi és egyházi vezetői, élükön Párvy püspökkel, akiknek a biztonságáról egy csendőrszakasz gondoskodott. A falusiak azonban kivonultak a küldöttség elé, és követelték, hogy a templomukat Andrej Hlinka szentelje fel, akit azonban a püspök papi teendőitől kánonilag eltiltott, s éppen Csehországban volt, ahol előadást tartott az akkori magyar államhatalom ellen és a szláv összefogás érdekében. A faluban ezért tüntetés robbant ki, mely során a csendőrség négyszer a tömegbe lőtt.
Tanulmányában Demmel nem akar ítélkezni – ez egész kötetének szemléletét jellemzi –, mindössze a jegyzőkönyvek alapján próbálja meg azt az eseménysort rekonstruálni, amely elvezetett a 15 halottat követelő sortűzig.
Demmel József: „Egész Szlovákia elfért egy tutajon”. Kalligram, Pozsony, 2009