Oláh András
„a lehetetlent akarni"
Gondolatok Nagy Zoltán Mihály Fogyó fényben című versregényéről
Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai író - aki a Sátán fattya című regényével szerzett magának ismertséget és elismertséget a hazai könyvbarátok körében -, új trilógia írásába kezdett. A merész témaválasztás mellett már a Sátán fattya is az újszerű formával hívta fel magára a figyelmet: a sorok tördelése, a szöveg tagolása ragyogóan ábrázolta a gondolatok zaklatottságát - egyfajta lírai hangsúlyt adva a leírtaknak.
Az író fölismerte, hogy ez a fajta szövegkezelés alkalmat teremt az érzelmek sajátos ábrázolására, és a „Messze még az alkonyat című regénytrilógiáját kifejezetten úgy építi fel, hogy a költészet és a próza eszköztárát egyaránt használja.
A trilógiából eddig két kötet látott napvilágot: a címadó darab (Messze még az alkonyat) 2008-ban, a folytatás (Fogyó fényben) 2010-ben jelent meg. Mindkét kötet egyetlen drámai monológ, amelyben a főhős az öregedés köznapi terheinek megéléséből fakadó „lelki kínok és halvány örömök" felmutatása mellett az élet értelmét, az egyén lehetőségeinek korlátait és az isteni gondviselés fukarságát kutatja.
A monológszerű narráció eredményeként a történéseket a főhős - egy 67 éves özvegyember - szemüvegén keresztül látjuk. A könyv szorosan véve egyetlen nap eseményeit meséli el, ám az emberi agy váratlan asszociációi, a hirtelen fölötlő gondolatok, a burjánzó emlékek, különböző forrásokból származó napihírek több év történéseinek egyvelegét tárják az olvasó elé. A cselekményszövés ennek okán csapongó: ahogy a töprengés során a gondolatok egymásba fűződnek, úgy vált egyik témáról a másikra.
A történet a temetőkertben kezdődik, ahol a főhős elhunyt asszonya sírját rendezgeti. A fájdalom megemészthetetlen. Felesége halálával az ő kis mikrovilágának legfontosabb tartóoszlopa dőlt ki. Bár - mint az hamar világossá válik - az elvesztett nő még holtában is a legfontosabb támasza marad. Az ő emléke ad tartást és kitartást.
Hősünk jobbára önmagával polemizál, de időnként megszólít vagy idéz más személyeket is, mi több: vitába száll az eltérő véleményt alkotókkal - mintegy megerősítve és rögzítve a saját (valójában a szerző) véleményét, egyértelmű álláspontját az adott kérdésben.
A töprengés, a rágódás útban hazafelé is folytatódik. A „muszájkézfogások", a választ sem váró „hogyvagyok" még inkább erősítik benne a magány-érzést. A házaikba zárkózó, tévé előtt üldögélő falusiak élete, életmódja már csöppet sem hasonlít az általa ismert és megélt világra. Egyre erősödik benne a fölöslegesség tudata. Elképzeli saját halálát. „Csak lenne / vége már" - sóhajt fel, miközben mégis szinte minden oldalon, minden sorban az életigenlést jelző kitöréseknek lehetünk tanúi. Mert akit foglalkoztat az őt körülvevő környezet, aki törődik mások gondjával-bajával, az igenis élni akar - még ha közben konfrontálódik magával a Teremtővel is.
Nagy Zoltán Mihály hőse ezt teszi. Lázad. Megkérdőjelezi a megkérdőjelezhetetlent. („Ma este / elmarad szádból / az esti ima..." - mert „aki téged sújt / arra / visszasújtasz / tagadással, elfordulással".)
Keresi a példákat önnön igazolására. Párhuzamot von korunk hibái és a nagy történelmi tévedések között. Kárhoztatja Géza fejedelmet, aki megváltoztatta népének szokásrendjét, de még inkább Istvánt, aki a hőn áhított koronáért cserébe kiszolgáltatta népét az idegeneknek, ahogy tették ezt később „a verescsillagosok, / a piroskönyvesek. S lám: mostanra az istváni álom, a többnyelvű, többszokású ország szétesett, és „a honszerzők földjéről / népének nyelve / száműztetik". Ezt látva bizony igazat kell adnunk az írónak: hasznosság szempontjából többet ért a regényben példaként többször emlegetett Bene Mózes Pál ökle, mint István valamikori intelmei.
Hősünknek (a szerzőnek) leginkább az fáj, hogy korunk ifjú nemzedékét megfertőzte a könnyű/könnyelmű élet lehetősége, életcéljukká az érdemtelenül szerzett élvezetek hajszolása vált. Számukra „büdös a munka, nem ismerik a tisztesség fogalmát, semmibe veszik, sőt gúnyolják a szellemi-erkölcsi értékeket, amelyeknek birtoklása és tisztelete nélkül nincs értelmes emberi élet." A modernnek nevezett világgal, az önzésre biztató, túlburjánzó fogyasztói társadalommal sehogy sem tud megbarátkozni.
Elkeseríti a kapzsi politika megosztó ereje, a harácsolók hatalma, a tobzódó nacionalizmus (lásd: a vereckei emlékmű meggyalázása) és saját népének önveszejtő ideológiája („tűrik engedelmesen / apák, anyák / a nyelvük elveszejtésére / pokoli következetességgel kimódolt / merényletet, / hogy csemetéik / saját iskolájukban /idegenül tanulják / az egyszeregyet is...").
Az öregedés, a magárahagyatottság és a kisebbségi lét kérdéseit feszegető, érdekes könyv Nagy Zoltán Mihály regénye, melyben egy önmagával és Istennel perlekedő öregember felfogása szembesül korunk szétesőben lévő világával.
Nagy Zoltán Mihály: Fogyó fényben. Intermix Kiadó, Ungvár, 2010.
