Hírek

 

Ferdinand_Mulnier_-_Portrait_dk__csy.jpg 

 

Munkácsy Fesztivált rendeznek

szeptember végén Békéscsabán

 

Munkácsy Fesztivált rendeznek szeptember 26. és 29. között Békéscsabán. A rendezvény része a Munkácsy 180 emlékévnek, és – immár hagyományosan – a Munkácsy-negyed kulturális intézményei összefogásának.

 

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester elmondta, hogy a négynapos fesztivál egyúttal a Munkácsy-negyed több éve tartó fejlesztéssorozatának egyik végpontja is, ugyanis pénteken átadják a mintegy 150 millió forintból újraépített Réthy Pál-hidat és felavatják a híd lábánál az utolsó, Munkácsy Mihályt idéző kültéri szobrot, a Miklya Gábor által készített Ásító inast. Ezzel befejeződik a negyed fejlesztésének infrastrukturális része.

Emlékeztetett: Szent Mihály napján mindig szerveztek programokat, ezt bővítették most többnapos fesztivállá. A Munkácsy-negyedben a festőgéniusz születésnapjához kapcsolódva, gyereknapkor, a Múzeumok éjszakáján és Mihály napkor is közösen szerveznek az oda tartozó intézmények kulturális kavalkádot – tette hozzá Varga Tamás.

A Békéscsabai Jókai Színház a Munkácsy 180 emlékév tiszteletére év elején bemutatta a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt; a fesztiválon pedig Zalán Tibor Idegenek és ismerősök című, Jókai és Munkácsy képzelt párizsi találkozásáról szóló, háromszereplős drámát játsszák.

A Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatára pénteken két alkalommal fényfestést vetítenek, szombaton kurátori szaktárlatvezetés lesz az „Utazás a TÉRben és IDŐben”: Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című kiállításban. Pénteken új Munkácsy-ereklyéket adnak át az intézményben; szombaton pedig a Bárka folyóirat Munkácsy-számát mutatják be.

A Munkácsy Emlékházban lesznek ingyenes tárlatvezetések; szombaton és vasárnap részletek hangzanak el a Munkácsy-musicalből és Mielőtt a függöny felgördül címmel lesz egy tárlat is a darabhoz kapcsolódóan. Emellett szombaton nyílik egy kamarakiállítás is Kalandos múlt – A ládikától a ládáig címmel az Emlékházban.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház vasárnap Tekergőtér elnevezésű játszóházat szervez; a Békés Megyei Könyvtárban lesz könyvbörze, több város- és hídismereti sétát szerveznek, pénteken pedig egy színházi vendégjátéknak adnak helyet. A De mi lett a nővel? című előadáson az Anton Pavlovics Csehov novelláiból írt szövegeket Gerner Csaba, Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor adja elő.

A Csabagyöngye Kulturális Központ koncertekkel várja az érdeklődőket: pénteken lesz térzene a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Viharsarki Mazsorett és Táncsport Egyesület közreműködésével; majd slam poetry és Hősök-koncert. Szombaton Roy&Ádám, vasárnap az Alföld Quartet lép fel, majd a Sárik Péter Trió és Berki Tamás jazzkoncertjével zárul a fesztivál.

Emellett szerveznek Munkácsy tematikájú vetélkedőt középiskolások számára; lesz Ásító inas-flashmob; lézershow; szombaton Wenckheim-kerékpártúra a szabadkígyósi kastélyparkba. A Szent Mihály napi lampionos felvonulást is szombaton tartják meg jó idő esetén.

 

(MTI)


Főoldal

2024. szeptember 17.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png