Hírek

 

 Esterh__zy.jpg

 

Alkotóházat hoznak létre

Esterházy Péter író egykori otthonából


Alkotóházként működik a jövőben Esterházy Péter író egykori otthona, amelyet a III. kerületi önkormányzat vásárol meg – jelentette be Kiss László, a kerület polgármestere szerdán Budapesten.

„Ennek az épületnek csodálatos miliője van, ennek az épületnek önálló léte van, és mi őszintén reméljük azt, hogy ez a lét alkotásokban is tetten érhető lesz” – mondta Kiss László a 2016-ban elhunyt író rómaifürdői kertjében tartott sajtótájékoztatón, kiemelve: az épületet emlékház mellett alkotóházzá alakítják át, ahol magyar és külföldi írók is dolgozhatnak.

Arról beszélt, hogy a III. kerületi önkormányzat és az Esterházy-család hagyományosan jó kapcsolatban áll, és számos programjuk kötődik az Esterházy-örökséghez, amely különösen fontos számukra. Felidézte: amikor megkereste a család azzal, hogy adjanak jövőt a nagy múltú épületnek, és hozzanak létre alkotóházat, akkor közös gondolkodásba kezdtek, amelybe bevontak a család mellett olyan értelmiségieket is, akik kötődnek az íróhoz és akiknek fontos a magyar irodalom ügye, pártolása.

Elmondta: tervük úgy válik valóra, hogy Dragomán György író és a kerület díszpolgára, Vámos Miklós író által létrejön egy alapítvány a magyar irodalom segítésére, és ez biztosítja a szakmai hátteret az emlékház működéséhez. Terveik szerint az önkormányzat megvásárolja az Emőd utcai ingatlant, és az alapítvánnyal közösen működteti benne az alkotóházat.

Kiss László történelmi jelentőségű lépésnek nevezte, hogy az önkormányzat összefog az alkotókkal és a családdal, így az épületnek nemcsak elképesztő múltja, jelene, hanem jövője is lesz.

Esterházy Marcell, a család képviseletében elmondta: örülnek az önkormányzattal létrejött megállapodásnak, régi vágyuk volt, hogy az épületből, ahol több mint 40 évig alkotott és élt családjával édesapja, alkotóház legyen, és a nagyobb közösségnek tegyen szolgálatot.

Hozzátette: tervük az volt, hogy korábbi otthonuk ne csupán múzeum, hanem továbbra is aktív, alkotó munkával teli hely legyen. Szeretnék, ha nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is érkeznének alkotók, nemcsak írók, költők, hanem fordítók, kutatók is dolgoznának ott.

„Sok embernek segítse ez a közeg úgy a munkáját, ahogy apámnak segített az alkotásban” – mondta, hozzátéve: meghatározó volt számára, hogy Rómaifürdőn lakik, az elmúlt hetven évben a család története és Rómaifürdő erősen összefonódott, a család több tagja ott él most is.

Dragomán György író elmondta: két barátjával, Vámos Miklós és Daniel Kehlmann íróval közösen határozták el, hogy megpróbálnak tenni azért, hogy a házban az alkotás folyamata ne érjen véget, ezért hárman alapítványt hoznak létre, amely bejegyzés alatt áll.

Felidézte: amikor felvetődött egy olyan alkotóház létrehozásának ötlete, ahol tovább él Esterházy Péter öröksége, azt érezte, az író iránti szeretet olyan sokakat mozgósít, hogy megvalósulhat ez az álom.

 

(MTI)


 Főoldal

2024. május 23.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png