Hírek

 

 Darvasi_legiutas.jpg

 

Darvasi László az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa 2023-ban

 

Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 84 költő és író vehette át.

 

Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavazzák meg a legjobbnak tartott kötetekért: irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt a díjazottakról minden évben. A bizottság tagjai idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia és Szörényi László.

A korábbi években többek között Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Márton László és Bereményi Géza részesültek az elismerésben. A díjakat 2023. június 5-én, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus díjakkal együtt.  

 

2023 irodalmi díjazottjai:

 

 

Kategória

Díjazott

Kötet címe

Artisjus Irodalmi Nagydíj

nagydíj

Darvasi László

Az év légiutas-kísérője

Artisjus Irodalmi Díj

költészet

Babics Imre

Dérkristályok Növekvő Sóhajából

Artisjus Irodalmi Díj

próza

Visky András

Kitelepítés

Artisjus Irodalmi Díj

tanulmány

Bene Sándor

A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete

Artisjus Irodalmi Díj

esszé

Herczog Noémi

Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Darvasi László kapja – Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. A Babérkoszorús és József Attila-díjas magyar író, Darvasi László 1962-ben született Törökszentmiklóson. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársa lett, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában. Az Élet és Irodalom című folyóiratnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő. Műveit több nyelvre lefordították. Többek között Brücke-, Rotary- és Tiŝma-díjjal is kitűntették. „Az év légiutas-kísérője dermesztően nagy próza, a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában” – írja laudációjában Grecsó Krisztián.

Babics Imre Dérkristályok Növekvő Sóhajából című verseskötetéért részesül a szerzői egyesület elismerésében. A József Attila-díjas magyar költő 1961-ben született Budapesten, 1979-ben érettségizett, 1999 óta Bakonyszücsön él. 2011 óta a Napút kulturális folyóirat versszerkesztője. 12 kötete jelent meg. „Babics Imre műve bravúros módon egyszerre érzékeltet valamit a körülöttünk lezajló természeti és erkölcsi apokalipszis súlyosságából, tehát az emberi-természeti pusztítás tragikus méreteiből, de ugyanakkor művét valamely önfeledt reménység ragyogása itatja át” – írja Báthori Csaba a kötetről szóló méltatásában. 

Visky András a Kitelepítés című könyvéért kapja idén az Artisjus-díjat. A József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár 1957-ben született Marosvásárhelyen. A Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora, a budapesti Károli Egyetem oktatója, és a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője. Művei számos nyelven jelentek meg. Többek között az Élet és Irodalom, Jelenkor, Alföld közli írásait. Színházi darabjait magyar és külföldi színházak játszák. Az általa megalkotott „barakk dramaturgia” fogalmát egyetemeken oktatják. „Visky meg tudta csinálni azt a könyvet, amelyre egész írói pályáján készült, talált hozzá nyelvet és formát, felidézett, megformált és keresett hozzá emlékeket, teremtett emlékezetes irodalmi alakokat, nehezen felejthető családot és lágerközösséget. Személyes története pedig arra késztet minket, kezdjünk beszélgetni a regénnyel, gondolkozzunk vele együtt sorsról és megbocsátásról, bosszúról és szerelemről, erőről és gyengeségről” – írja méltatásában Szilágyi Zsófia.

Bene Sándor A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete című monográfiájáért kapja a díjat. Bene Sándor, irodalomtörténész, 1964-ben született Budapesten, tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte 1984 és 1989 között, latin-magyar szakon. Kandidátusi disszertációját pedig 1997-ben védte meg. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Zágrábi Egyetem tanszékvezetője, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára. „Bene Sándor mintegy folytatja és igazolja Arany János befejezetlen akadémiai székfoglalójának tételét, mely szerint Zrínyi valóban irodalmi nagyság, akit nem szégyen Tassóval összehasonlítani. Példát mutat abban is, hogy miképpen lehet az összehasonlító irodalomtudomány eszközeivel élni a nemzeti irodalmi nagyság bemutatására” – méltatja a díjazott munkáját Szörényi László.

Herczog Noémi a Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban című monográfiájáért kapja a díjat. A Bécsy Tamás-díjas kritikus, színházesztéta az ELTE angol-esztétika szakának elvégzése után az SZFE-n doktorált, 2013. és 2020. között az SZFE vendégoktatója, jelenleg a Freeszfe Egyesület tagja. A Színház folyóirat szerkesztője, az Élet és Irodalom színikritikusa, oktató a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán. Herczog Noémi könyve nemcsak történeti vagy esztétikai nézőpontból lehet tanulságos, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a kritikusnak (a mindenkori kritikusnak) felelősségére: írhat a kritikus bármilyen magánvéleményt – véleményének összhatását nem az ő esztétikai ítélete fogja meghatározni, hanem az: milyen térben, pontosabban, milyen erőtérben hangzik is fel a vélemény” – méltatja a díjazott munkáját Margócsy István.

 

További információ:

Eszéki Erzsébet

e-mail: erzsebet.eszeki@gmail.com / mobil: +36 20 9312 508

Tóth Klára Fanni / Próbakő Kommunikáció

e-mail: artisjus@probako.hu / mobil: +36 20 519 9341

Deme Zsófia / Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület

e-mail: zsdeme@artisjus.com / mobil: 36 20 572 6947 

 


 Főoldal

2023. június 01.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png