Hírek

 

Csengey_D__nes_1983_Csig___L____felv.jpg 
Csengey Dénes

(Csigó László 1983-as felvétele)

 

A fiúk a dolgok mélyére ásnak

– itt a MÁSNAP,

Beck Zoli, Cseh Tamás, Csengey Dénes

és Szűcs Krisztián lemeze

 

A MÁSNAP Beck Zoli (30Y) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) konceptalbuma, amely valójában egy eddig soha meg nem jelent előadást tematizál, ami a Cseh Tamás – Csengey Dénes szerzőpáros hagyatékát dolgozza fel. A lemezen szereplő dalok vázlatait Csengey fia találta meg, és illesztette össze a Cseh Tamás Archívumban tárolt kazetták hanganyagával, majd ezekkel kereste fel a két alkotót.

A MÁSNAP előadásának dalvázlatai 1986-ban íródtak, hogy majd 35 évvel később, 2021-ben egy ősbemutatón aztán majd először elhangozhassanak élőben az Ördögkatlan Fesztiválon. Csengey Balázs, aki a Cseh Tamás Archívum munkatársaként nem csak édesapja hagyatékát kezeli, így nyilatkozik a most megjelenő lemezről:

„Adott volt az alapanyag, amihez lényegében csak én fértem hozzá, de a dalokat, dalkezdeményeket be is kellett fejezni, ezért kerestem meg Krisztiánt és Zolit, majd Bérczes Lacit. Amikor 2021 augusztusában a Katlanra összeállt a műsor, olyan jól sikerült az ősbemutató, hogy Nagygéci Kovács József, a Pannon Tükör szerkesztője a premierajándékként átadott üveg pálinka kíséretében azonnal a lelkemre kötötte, hogy ezekből a szövegekből legyen kötet, ezekből a dalokból legyen lemez. A hajnali megbeszélést, világmegváltást – ritka módon – tett is követte, Távmondat címmel 2022-ben a könyv már meg is jelent a gondozásukban, most pedig végre a lemez is elkészül Jóska és a Pannon Írók Társasága hathatós közreműködésével. Alig várom, hogy kézbe vehessem én is, szerintem nem csak a dalok miatt lesz különleges, hiszen a dalszövegeket és reflexiókat tartalmazó booklet is pihen majd a vinyl mellett a borítóban. Fontos megjegyezni, hogy míg az online megjelenés esetében a dalsorrend az előadás struktúráját követi, a fizikai hordozó saját koncepciót, saját sorrendet kapott.”

Az album május 31-én jelenik meg minden ismert streaming platformon, fizikai kiadványa pedig a napokban szintén előrendelhető lesz a ZAJZAJZAJ webshopján keresztül. Először majd a június 24-i lemezbemutatón vehetjük a kezünkbe a bakeliteket.

„A Balázs említette Távmondat című kötetben a Pannon Írók Társasága, mint irodalmi kiadó, a lírikus Csengeyt szerette volna megmutatni a közönségnek, ebben segített Szálinger Balázs költő, aki a kötet szerkesztője volt. – teszi hozzá Nagygéci Kovács József. „De azt is tudtuk, hogy a vállalt küldetésünk, Csengey Dénes irodalmi hagyatékának gondozása nem emlékmű-készítés, fontos, hogy az írásai ma is megszólaljanak. A Másnap alkotói lapunk régi kedves barátai, így hát nagy örömmel társultunk s a szakmai munkán túl igyekeztünk a finanszírozásban is közreműködni, utóbbit, nyilván, pályázati segítséggel.

A lemez 15 dalt tartalmaz, amelyek közül az alkotók egyet ki is emelnek. Az Újabb utolsó dal szövege (és videója) is egy skizofrén lebegésre épül, amiből érezzük, hogy beszél hozzánk itt valaki, aki igazából több, mint egy személy. A Beck-Szűcs szerzőpáros a MÁSNAP előadások alkalmával is mindig hangsúlyozza, hogy valójában négyen állnak a színpadon.

„Az egész Másnap előadás végeredményben egy folyamatos lebegés, valós, képzeletbeli, elő, holt, mai és x évvel ezelőtti, nagyon hasonló és egyben nagyon is különböző személyek juxtapozíciója, valamilyen ésszel felfoghatatlan, mégis létező rendszerben” – meséli Szűcs Krisztián a most megjelenő lemezről.

Az egyszerre jelenlevő négy alkotó motívumához videó is készült, amely éppen múlt héten jelent meg a lemez beharangozásaképp.

„Ezt a lebegést mutatja az Újabb utolsó dal klipje is, amiben Zolival ugyanazokat a mozdulatokat tesszük egy helyszínen, ami ugyanúgy lehet most, mint a nyolcvanas években. A mozdulataink nagyon hasonlóak, mégis nagyon különbözőek, és a dallal, illetve a képi világgal valahogy belecsempésződnek és jelen vannak Tamás és Dénes is.” – meséli az Újabb utolsó dal című videóról Szűcs Krisztián. A hangulatfilmet a ZAJZAJZAJ előadóival gyakran együtt dolgozó Bátori Gábor „sinco” készítette.

MÁSNAP - Újabb utolsó dal

Beck Zoli, a 30Y énekes-dalszerzője az előadás kapcsán még kiemelte:

„A lemezfelvétel lényegi kérdése volt az, hogy honnan tudunk megszólalni: mert a stúdió nem színpad, a felvétel nem előadás. Mi pedig egy élő, kamaraszínházi térben hoztuk létre a Másnapot: hiszen nem dalokat, hanem egy dalokkal teli előadást játszunk. Mégis, a lemezen megszólaló daloknak önmagukban is érvényesnek kellett lenniük úgy, hogy közben önmagukon túlra, a színpadi előadásra, és tovább, arra az alkotói térre mutatnak, amelyben Cseh Tamás és Csengey Dénes is jelen van.”

„Én gyakran érzem azt. hogy ez a minimum négy személy egy jól sikerült előadás közben egyetlen személyiség többszörösen skizofrén vitatkozása saját magával, amiben a tényszerűen jelenlevők, tehát Zoli és én, tökéletesen feloldódnak. Ez tökéletesen passzol az Újabb utolsó dalban megidézett szellemi és fizikai egyhelyben toporgás problémakörével, amit már mindannyian túl jól ismerünk.” – fűzi tovább Szűcs.

A 30Y frontember Beck Zoli még nevetve hozzáteszi: „Lehet, hogy a Szűcs azt hiszi, hogy ez egy skizofrén helyzet, de azt tudnia kell, hogy legfeljebb ő az, mert én vagyok az igazi énünk.”

A MÁSNAP lemez ma jelent meg a ZAJZAJZAJ és a Pannon Írók Társaságának közös gondozásában, lemezbemutató koncertet pedig június 24-én rendeznek a Múzeumok Éjszakája programsorozaton belül, az éppen Cseh Tamás kiállítást (Helyzetjelentések. Cseh Tamás 80) tartó Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében.

A MÁSNAP lemez május 31-étől pedig elérhető minden ismert platformon.

 


 

Főoldal

2023. június 01.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png