Hírek

 

Hamvas_B__la_fiatalkori_k__pe.jpg

 

Hamvas Napok Balatonfüreden

 

Hamvas Béláról a magyar irodalom kultikus szerzőjéről emlékeznek meg Balatonfüreden. A március 31. és április 1. között rendezendő Hamvas Napokon bemutatják a Hamvas esszépályázat írásaiból készült kötetet, lesz Koloska-völgyi zarándoklat, borkóstolás és nem marad el a ráolvasás sem.

 

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára minden évben megemlékezik a szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság.
„Az Európai kultúra válsága címmel hirdettük meg a Hamvas esszépályázatot, meglepetésünkre ötven mű érkezett, a legjobb írásokat tartalmazó kötetet be is mutatjuk. Az volt a cél, hogy Hamvasra reflektálva új lendületet adjunk a hazai esszéírásnak, így hát folytatjuk, idén is pályázatot hirdetünk” – így Cserép László, a Hamvas Napok szervezője, aki hangsúlyozta: évről-évre a rendezvény legfontosabb vállalása Hamvas szellemiségének megidézése, értelmezése, amit idén két igazán szakavatott irodalmár tesz meg.
Can Togay és Alexa Károly mindketten sokat tettek a Hamvas kultuszért, sőt Alexa még a hatvanas években az Életünk folyóiratban közölt Hamvas írásokat, ami akkor rendkívülinek számított – tette hozzá Cserép László.

A március 31. és április 1. között zajló Hamvas Napok a hagyományos ráolvasással kezdődik, a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét, ezúttal törökül. Ez a 18. nyelv, amelyen megszólal Hamvas írása. A program beszélgetéssel folytatódik, Can Togay és Alexa Károly gondolkodik majd hangosan az életműről. Bemutatják a tavaly kiírt Hamvas esszépályázat legjobb írásaiból készült kötetet, az eseményen jelen lesznek a szerzők, majd a nap borkóstolóval zárul. Már hagyomány, hogy Ambrus Lajos író, borász egy számára kedves borászt invitál az eseményre, ezúttal Sagmeister Ernő (Magyarkanizsa) lesz a vendég, hozzájuk csatlakozik az Év borászának megválasztott Figula Mihály.
Másnap, április 1-én, szombaton Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére pálinkával lehet koccintani. Majd délután a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban a kortárs versek és a zene találkozásának lehetnek tanúi az érdeklődők. Kálnay Adél és Petőcz András Salvatore Quasimodo díjas költők megzenésített versei hangzanak el.
A verseket a szerzők olvassák fel, Balogh Máté és Horváth Balázs zeneszerzőket pedig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész bírja szóra.

Részletes program Balatonfüred honlapján a balatonfured.hu oldalon.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. Bölcsészdiplomája megszerzése után újságíróként majd könyvtárosként dolgozott. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 


Főoldal

2023. március 23.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png