Hírek

 

 bnk.jpg

 

Szeptember 29-én nyitja kapuit a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

 

Az immáron 27. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál térségünk meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, megújult kiállítóterekkel várja a látogatóit a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület) és a Millenáris parkjában.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, aki Budapest Főpolgármesterétől átveszi a Budapest Nagydíjat is.

Szvetlana Alekszijevics könyvei 19 országban, köztük az Egyesült Államokban, Németországban, Japánban, Kínában, Franciaországban jelentek meg, művei alapján csaknem húsz dokumentumfilm és három színmű született. Írói munkásságát számos díjjal jutalmazták, 1998-ban az Európai Együttműködésért díjat, 1999-ben az Alfred Toepfer Alapítvány Herder-díját, 2013-ban a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének Békedíját vehette át. A CEU Nyílt Társadalom díjat pedig 2020-ban ítélték oda Szvetlana Alekszijevicsnek.

Hat évtized – az 1953-ban kitüntetett Sir Winston Churchill – után ő volt az első, akinek 2015-ben nem szépirodalmi, hanem tényirodalmi munkássága alapján ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „polifonikus írásaiért, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.

A Könyvfesztiválon évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát.

A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában az autonóm, független és szabad irodalom, művészet és tudomány képviseletében létrejött egyesület. Tagjai azok az alkotók, költők, próza- és drámaírók, irodalom- és művészetkritikusok, teoretikusok, filozófusok, képzőművészek, színészek, filmrendezők…, akik kötődnek Szlovákiához, és a magyar írásbeliség és művészet legtágabb értelemben vett reprezentációjára vállalkoznak. A Bázis célja, hogy lehetőséget nyújtson az együttgondolkodásra, a szakmai munkára, hogy tagjai inspirációt nyerjenek, egyéni lehetőségeik megsokszorozódjanak. (Bázis)

Szeptember 29-én délben nyitnak, péntek-szombat reggel 10.00-től 20.00-ig, vasárnap 10.00-19.00-ig lesz látogatható a Könyvfesztivál.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt, irodalom- és könyvbarátot.

 


Főoldal

2022. szeptember 29.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png