Hírek

 

 Keszthely_Festetics_Schloss_Ganseite.JPG
A Festetics-kastély

(Kép forrása: Wikipédia)

 

„A Város Művésze”

– A Balatoni Múzeum nyílt pályázatot hirdet

 

A Balatoni Múzeum nyílt pályázatot hirdet „A Város Művésze” címmel, 2022. novemberi lebonyolítással.

 

A pályázat célja, háttere

 

A Helikon az antik kultúra világában a múzsák lakhelye, a magyar kultúrtörténetben pedig Keszthellyel kapcsolódik össze, amióta gróf I. Festetics György több mint kétszáz évvel ezelőtt a városba hívta az ország ismert művészeit. Keszthely fekvésének, épített örökségének és kulturális hagyományainak köszönhetően ma is inspiráló közeg a művészeknek, bizonyítja ezt az itt született, itt dolgozó művészek sora vagy akár az ország legnagyobb középiskolás művészeti seregszemléje, a Helikoni Ünnepségek.

A Város Művésze program keretében Keszthely városa vendégül lát két, más-más művészeti ágban alkotó művészt, akik az adott hónapban együtt vesznek részt a város kulturális közéletében. A Város Művésze nyílt pályázat célcsoportjai a fiatal kortárs alkotóművészek az ország teljes területéről.

A pályázat során kiválasztott művészek Keszthelyen töltik a 2022. november hónapját, és az itt tartózkodás idején minimum 12 alkalommal közönségtalálkozón és középiskolai bemutatkozáson-foglalkozáson, esten, más programon vesznek részt. Bízunk benne, hogy az alkotók a program lejárta után is visszatérő vendégeink lesznek, illetve reméljük, hogy a keszthelyi hetek olyan művek megalkotására inspirálják őket, amelyek gazdagítják a város kulturális hagyományát.

„A Város Művésze” programot az atelier koordinálja, a művészeket az atelier házigazdája, Szálinger Balázs József Attila-díjas keszthelyi költő instruálja.

 

A nyertes művészek díjazása

 

A díjazottak az itt tartózkodás idejére – 2022. november 1. – 2022. november 30. – az alábbi juttatásokban részesülnek:

– szállás a Balatoni Múzeumban,

– bruttó 350.000Ft/fő pályadíj,

– szabad bejárás a város összes múzeumába, kulturális rendezvényére.

 

A pályaműre vonatkozó elvárások

 

A jelentkezőknek pályázati dokumentumot kell benyújtaniuk, mely a következőket tartalmazza:

1. Nevezési lap (aláírva, szkennelve, pdf formátumban)

2. Szakmai önéletrajz (aláírva, szkennelve, pdf formátumban)

3. A művész egy kiválasztott műve, amelyre különösen büszke. Terjedelmi megkötések: vers esetén maximum 150 sor, próza esetén maximum 10 ezer leütés, zenei mű vagy filmes anyag esetén maximum 20 perc, képzőművészeti mű esetén minimum 1, legfeljebb 4 mű (szobor, kisplasztika, festmény, grafika, installáció stb.) fotója/másolata.

 

A pályázat beadási módja, határideje

 

A pályázati dokumentumokat kérjük e-mailben a marketing@balatonimuzeum.hu címre megküldeni, mellékelve a képzőművészeti alkotás esetén jó minőségű, színes fotó(ka)t, zenei mű esetén a pályázathoz csatolt hanganyagot, vagy letöltési linket, filmes anyag esetén letöltési linket, képzőművészeti mű esetén a mű(vek) (szobor, kisplasztika, festmény, grafika, installáció stb.) fotója/digitalizált másolata.

A pályázat beadási határideje 2022. szeptember 5.

 

A pályaművek elbírálása

 

A pályaművekről Balatoni Múzeum művészeti kuratóriuma dönt.

A pályázat eredményhirdetésének tervezett időpontja: 2022. szeptember 17.

 

További információ a Balatoni Múzeum elérhetőségein kérhető.

Keszthely, 2022. július 21.

Szálinger Balázs

szakmai vezető

Németh Péter

múzeumigazgató

 

A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.

 

Letölthető tartalom:

Nevezési lap

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató

A Város Művésze 2022 pályázati felhívás

 


Főoldal

2022. július 28.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Szerényi Tamás: A vízpartonTakács Adél: Szivattyú
Öltözködő és költözködő lombjainkBandi plébános, a református lelkész
Bánfai Zsolt verseiBali Anikó verseinéz – Istók Anna Závada Péter-paródiájaAcsai Roland versei
Fehér Béla: Meghívás karóba húzásraSzíverősítők és egyéb ösztrogének – Rimóczi László Kiss Judit Ágnes-paródiájaKiss László: A titokMert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png