Hírek

 

 

Méhes György drámaírói pályázatot

hirdetett az Írószövetség

  

Méhes György drámaíró pályázatot hirdet új magyar színművek születésének ösztönzésére a Magyar Írószövetség.

 

Nevezni olyan egy- vagy kétfelvonásos művel lehet, amely ma is aktuális, magyar történelmi témát dolgoz fel vagy ábrázolja a 21. század nagy változásait, foglalkozik a ma emberének sorskérdéseivel, kapcsolataival, és a humor eszközrendszerét is sokrétűen használja.

A pályázatra azok az alkotók jelentkezhetnek, akik tagjai a Magyar Írószövetségnek. Az első helyezett kétmillió, a második egymillió, a harmadik félmillió forint díjazásban részesül. A nevezés ingyenes, minden szerző egy művel pályázhat. A pályázóktól korábban sem bemutatott, sem nyomtatásban, sem internetes felületen nem publikált műveket várnak.

Mint a közleményben szerepel, Méhes György Kossuth-díjas alkotó jelentős drámaírói tevékenysége, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartó erejének kimunkálásában vállalt szerepe példaként szolgál a ma alkotóinak.

A pályázat anonim, a beküldendő pályaműre csak egy jeligét és a mű címét kell feltüntetni. A pályázat beküldésének tartalmaznia kell a pályamű egyoldalas szinopszisát. A pályázati anyagokat a mehesgyorgypalyazat@gmail.com címre várják csatolt fájlként, Word vagy pdf kiterjesztésben. A levél tárgya a pályázat címe legyen.

A küldött e-mail levélszövegében kell feltüntetni a pályázó nevét, esetleges írói (ál)nevét, valamint elérhetőségként e-mail címét, telefonszámát és lakcímét.

Beküldési határidő: 2022. április 10. A pályázatok elbírálását szakmai zsűri végzi, a bírálati határidő 2022. május 10. A díjátadót 2022. május 14-én, Méhes György születésnapján, ünnepi műsor keretében rendezik meg.

 

(MTI)


Főoldal

2021. december 17.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Balássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: RáadásOberczián Géza: Izland
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg