Hírek

 

 26.konyvfeszt.jpg

 

Mintegy 400 program

a 26. Budapesti Nemzetközi

Könyvfesztiválon

 

Négy nap alatt mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregénykészítéssel várja a közönséget április 25. és 28. között a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris Parkban.

 

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke kedden Budapesten elmondta: a fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgard lesz. Most először fordul elő, hogy a díszvendég ország adja a díszvendég írót is.

Idén is megrendezik a könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját is. A gyerekprogramok idén a frissen átadott Nemzeti Táncszínház aulájában kapnak helyet – tette hozzá Gál Katalin.

A norvég díszvendégség keretében nyolc norvég szerző lesz személyesen jelen a könyvfesztiválon. Emellett több kiemelt programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a norvég-magyar kulturális kapcsolatokra is – emelte ki Olav Berstad, a skandináv ország budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón.

Külön programmal emlékeznek meg arról, hogy 250 éve két magyar tudós, Hell Miksa és Sajnovics János Észak-Norvégiában megfigyelte a Vénusz átvonulását a Napkorong előtt. Az expedíció során számos adatot gyűjtöttek a Norvégiában ma is hivatalos számi nyelvről. Sajnovics János ezekre a megfigyelésekre támaszkodva alapozta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét - mondta el Olav Berstad.

Hozzáfűzte: szintén külön programmal elevenítik fel Gregersen Gudbrand norvég építőmester alakját, aki 1847-ben költözött Magyarországra, és kulcsszerepet játszott többek között a szegedi gát megépítésében.

A norvég olvasó nemzet, a könyv fontos szerepet játszik a norvégok életében. Az ország lakói átlagosan évi 12 könyvet olvasnak el, és 88 százalékuk olvas végig legalább egy könyvet évente – emelte ki a nagykövet, aki úgy fogalmazott: Magyarország és Norvégia partnerek az új Európa építésében. Norvégia a 25 éves Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjaként, a Norvég Alapon keresztül 2004 óta mintegy 1500 magyarországi projekt finanszírozásához járult hozzá.

A díszvendég Karl Ove Knausgard köteteit a Magvető Kiadó jelenteti meg. A kiadó igazgatója, Dávid Anna a sajtótájékoztatón elmondta: a norvég szerző hatkötetes Harcom című önéletrajzi regényével lett világhírű, a sorozat negyedik, Élet címet viselő kötete a könyvfesztiválra jelenik meg először magyar nyelven.

Az 50 éves Karl Ove Knausgard „autofikciós” műve megmutatja mennyire mélységesen meghatározza egy ember, egy férfi életét az autoriter apa és a hozzá fűződő kapcsolat – fogalmazott.

A Millenáris Park 12. alkalommal ad otthont a könyvfesztiválnak – hangsúlyozta Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kitért arra is: évente 1,5 millió látogatója van a parknak, ahol megnyitása óta több mint 1000 rendezvény kapott helyet.

 

(MTI)


Főoldal

2019. április 16.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Debreczeny György: Virágember - Tandori-kollázsokFodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA